Jobbik-Konzervatívok;Magyar Nemzet;hazugság;kormánypropaganda;

2023-01-04 10:14:00

Az ünnepi időszakban három helyreigazítást közölt a Magyar Nemzet a Jobbikról

Ismét komoly teljesítményt mutatott fel az Orbán-kormány szócsöveként működő lap.

Három, a Jobbikkal kapcsolatos hazugságot ismert be a Magyar Nemzet néven megjelenő kormánypárti lap az ünnepi időszakban, persze csak miután a bíróság kötelezte őket erre - számolt be róla a Media1, megjegyezve, hogy a három közleményből kettőnél még az idézőjeleket is átmásolták igyekezetükben.

Az első, szenteste előtt öt nappal megjelent helyreigazító közlemény szerint először is azt állították valótlanul, hogy szeptemberi cikkük megjelenésekor „a Bíroság.hu internetes nyilvántartása szerint Potocskáné Kőrösi Anita volt a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke.” Két másik valótlanságot is megemlítettek: „Valótlanul állítottuk, hogy Potocskáné Kőrösi Anita a párt képviseletében nem írhat alá semmit. Valótlanul állítottuk továbbá, hogy a cikk megjelenésének napján a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem lehetett hivatalos jelölőszervezet az időközi választásokon” - írták.

A két ünnep között aztán két újabb helyreigazítás látott napvilágot, egy 27-én megjelent közlemény szerint azt hazudták, hogy „a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a párt 2022. május 7-i tisztújítása előtt 90 kamuszervezetet hozott létre”. Hozzátették, „valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Szabó Gábor a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos választmányának elnöke úgy szervezte a párt tisztújító kongresszusát, hogy azon Jakab Péter nyerje meg az elnökválasztást.”

Egy nappal később pedig még egy 2021-es ügyről tettek közzé helyreigazítást. „Valótlanul állítottuk, hogy Földi István felperes felesége Földi István polgármestersége alatt ’plusz feladatok elvégzésére’ megbízási szerződés alapján ’plusz pénzeket’ kapott az önkormányzattól, valamint, hogy legalább öt ügyben folyik nyomozás Földi István felperes ellen” - közölték.

A Jobbik közleményében úgy kommentálta a leírtakat, hogy a kormánypárti lap „a helyreigazításokat sunnyogva az ünnepi készülődésre időzítette”. Hozzátették, „ez lett mára a szebb napokat megélt, egykor konzervatív értékeket képviselő, mára inkább már csak notórius hazudozóvá silányodott Magyar Nemzet.” Azt is közölték, hogy a róluk terjesztett hazugságok esetén mindig perelni fognak.