„Az egyetlen lap volt, amelyik le merte írni” – Ma 150 éves a Népszava

Napra pontosan 150 évvel ezelőtt jelent meg lapunk első száma, akkor még németül Munkás Heti Krónika néven. A Népszava volt az egyetlen magyar sajtóorgánum, amely a kezdetektől támadta Hitlert és Mussolinit, le merte írni, hogy a Horthy-korszak zsidótörvényeinek végzetes következményei lesznek.

A Népszava százötven éves története része Magyarországénak, és ahogy utóbbiéban is sok a dicsőséges, és a büszkeségre kevésbé okot adó fejezet, így van ez a szerkesztőséggel is, amelynek tagja volt Faludy György, szerzője sokak mellett Ady Endre, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós és Fejtő Ferenc.

1948 után előbb Rákosiék fosztották meg eredeti jellegétől, és a Kádár-rendszer idején is küzdenie kellett ezzel a dilemmával. Miközben a pártlapként indult újság baloldali értékeket valló, független lappá vált, a XXI. század második évtizedének derekán visszatért a magányosság korszaka. Nemrég még konkurens újságok szerkesztői lapozták reggelenként kíváncsian, milyen exkluzív információt kínál, mely eseményről tudósít egyetlenként, ki az, aki csak a Népszavában szólalt meg. Mára azonban versenytársak nélkül maradtunk: a szabad sajtó egyetlen magyar serieuse napilapja készítőinek felelősségét viseljük.

„Talán az egyetlen jókedvű újság”

Faludy György költő, amerikai emigrációjából hazatérve 1946 és 1950 között a lap irodalmi szerkesztője volt. Húsz évvel ezelőtt a Nagy Györgynek adott interjúban idézte fel emlékeit a Népszavában.

– válaszolta a lap a két világháború közötti időszak politikai és irodalmi rangjával kapcsolatos kérdésre. A költő, aki először 1934-ben az Óda a magyar nyelvhez című versét publikálta a Népszavában emigrációjából visszatérve 1946-ban a szociáldemokrata pártot irányító Kéthly Anna közvetítésével lett a lap irodalmi szerkesztője.

– A Népszava volt talán az egyetlen jókedvű újság. A mai időkben igazán nehéz elképzelni, hogy mindössze 12-en csináltuk a lapot. Három óra tájban mi, a lap fő figurái összejöttünk a Rákóczi úti kávéházban, megbeszéltük, hogy mit csinálunk, délután négykor átmentünk a szociáldemokrata pártházba, ahol az első emeleten volt a Népszava szerkesztősége, megcsináltuk a lapot, hat órakor, hét órakor, fél nyolckor hazamentünk. De a lap jó volt, sokkal jobb, mint később – mesélt a reneszánsz emberként jellemzett Faludy György a lapkészítés mindennapjairól.

„Nagy szükség lett volna a feddhetetlen múltú, vitathatatlanul demokratikus baloldalra”

Lapunk felkérésére a konzervatív értékeket valló történész, az Antall-kormány külügyminisztere, Jeszenszky Géza az alábbi sorokat küldte a 150 éves születésnapunk alkalmából: „A magyar sajtó történetében egyedülálló, hogy egy napilap, a történelem diktálta néhány megszakítást leszámítva, 150 éven át fönnálljon. Persze a lap irányvonala, szelleme változott. A magyar munkásság, a szociáldemokrácia lapját előbb a nyilas, majd a kommunista hatalomátvétel szüntette meg, hogy 1948-tól ne a demokratikus baloldal, hanem a Rákosi-féle diktatúra egyik szócsöve legyen. Ma is ott van szemem előtt a Népszava 1956. október végi címlapja: »Szociáldemokraták vagyunk!« Egy hétig tartott a szabad sajtó számomra feledhetetlen időszaka. A második szovjet intervenció után a Népszava Kéthly Annával együtt emigrációba kényszerült, az itthon helyébe lépő »Népakarat« nem a szocialista érzelmű munkásság és értelmiség orgánuma volt. A rendszerváltozás sajnos érdemben nem tudta újjáéleszteni a Szociáldemokrata Pártot, pedig nagy szükség lett volna a feddhetetlen múltú, vitathatatlanul demokratikus baloldalra. Furcsa módon a második Orbán-kormánynak »köszönhető«, hogy a Népszava riválisok nélkül az egyetlen független napilapként maradt fönn, és mint ilyen, nélkülözhetetlenné vált. Én nem vagyok rendszeres olvasója, mivel hozzám a konzervatív-liberális politika áll a legközelebb (és azért szerencsére ez a hang is létezik hazánkban), de örömmel olvasom a Népszavában megjelenő fontos bel-és külpolitikai írásokat. Az elektronikus médiával szemben folytatott versenyben helytállást és sikert kívánok a lap szerkesztőinek és olvasóinak."

Akinek halálhírét keltik, az sokáig él

A világ legrégebbi ma is megjelenő lapja a Gazzetta di Mantova 1664 óta tájékoztatja olvasóit a város, Olaszország és a világ eseményeiről. Bár a nyomtatott sajtó közeli végzetéről évtizedek óta jelennek meg cikkek, azért rá is igaz, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él. 2002-ben például megjósolták, hogy 2007-re megszűnik a nyomatott New York Times, amihez képest még 2020-ban is elkelt belőle átlagosan napi 840 ezer példány. Bár a példányszám, a szerkesztőségek létszáma és a kiadók jövedelme is zsugorodik, a világ legnagyobb lapjából, a japán Jomiuri Simbunból most is eladnak napi hétmilliót (meg mellé a második legnagyobb japán újságból, az Aszahi Simbunból is 4 és fél milliót). Ezzel együtt igaz, hogy amint egy technológiai forradalom, a nyomtatás teremtette meg az újságokat, úgy egy másik, az internet megjelenése is óriási változást hoz: az emberek egyre inkább a telefonjukon olvassák a cikkeket. A New York Timesnak például több mint hatmillió fizető internetes előfizetője van.

A kiadók keresik és ha nem is gyorsan, de egyre inkább megtalálják az üzletileg is életképes vállalati modelleket. Ami nem változik, az a hiteles tájékoztatás társadalmi igénye. Ennek kielégítésére – hamis hírekkel teli korunkban inkább, mint korábban bármikor – a bevált, hosszú távon is megbízhatónak ítélt forrás a garancia. Ebből a szempontból a Népszava igazán jó társaságba tartozik. Bár jócskán vannak még nála is régebben megjelenő lapok, de a ma is nyomtatott formában megjelenők közül egyidős például az Edinburgh Evening News-zal vagy a finn Poriban megjelenő Satakunnan Kansával, három évvel öregebb az olasz Corriere della seránál, tizenöttel a londoni Financial Timesnál, hússzal a prágai Lidové novyninál.

Az első magyarországi újság mellesleg a Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-től latinul kiadott Mercurius Hungaricus volt, míg magyar nyelven elsőként a pozsonyi Magyar Hírmondó (1780-1803) szolgálta közönségét. Ami pedig a kifejezetten szociáldemokrata irányultságú lapokat illeti, közülük az 1871 és 2001 között Koppenhágában kiadott Det fri Aktuelt volt az első. Mint látható, nem sokkal lemaradva követte a Külföldi Viktor által 1873-ban alapított budapesti Arbeiter-Wochen-Kronik (Munkás-Heti-Krónika), a születésnapos Népszava jogelődje.