A Népszava százötven éves története része Magyarországénak, és ahogy utóbbiéban is sok a dicsőséges, és a büszkeségre kevésbé okot adó fejezet, így van ez a szerkesztőséggel is, amelynek tagja volt Faludy György, szerzője sokak mellett Ady Endre, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós és Fejtő Ferenc.
1948 után előbb Rákosiék fosztották meg eredeti jellegétől, és a Kádár-rendszer idején is küzdenie kellett ezzel a dilemmával. Miközben a pártlapként indult újság baloldali értékeket valló, független lappá vált, a XXI. század második évtizedének derekán visszatért a magányosság korszaka. Nemrég még konkurens újságok szerkesztői lapozták reggelenként kíváncsian, milyen exkluzív információt kínál, mely eseményről tudósít egyetlenként, ki az, aki csak a Népszavában szólalt meg. Mára azonban versenytársak nélkül maradtunk: a szabad sajtó egyetlen magyar serieuse napilapja készítőinek felelősségét viseljük.
„Talán az egyetlen jókedvű újság”
Faludy György költő, amerikai emigrációjából hazatérve 1946 és 1950 között a lap irodalmi szerkesztője volt. Húsz évvel ezelőtt a Nagy Györgynek adott interjúban idézte fel emlékeit a Népszavában.
– Az egyetlen lap volt, amelyik Hitlert és Mussolinit is kezdettől támadta, illetve le merte írni, hogy a Horthy-korszak zsidótörvényeinek végzetes következményei lesznek. Az egyetlen lap, amit igazán dicsérni lehetett a háború alatt, csak a Népszava volt
– válaszolta a lap a két világháború közötti időszak politikai és irodalmi rangjával kapcsolatos kérdésre. A költő, aki először 1934-ben az Óda a magyar nyelvhez című versét publikálta a Népszavában emigrációjából visszatérve 1946-ban a szociáldemokrata pártot irányító Kéthly Anna közvetítésével lett a lap irodalmi szerkesztője.
Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós is a szerzők között
A másfél évszázad alatt híres költőktől, publicistáktól is jelentek meg írások lapunkban. Többek között Ady Endre, Bresztovszky Ernő, Dankovics László, Faludy György, Faragó László, Fejtő Ferenc, Gelléri Andor Endre, Illyés Gyula, Jemnitz Sándor, József Attila, Justus Pál, Kaffka Margit, Kállai Gyula, Kassák Lajos, Kéthly Anna, Kosztolányi Dezső, Kunfi Zsigmond, Losonczy Géza, Nagy Lajos, Radnóti Miklós soraival találkozhattak lapunk olvasói.
– A Népszava volt talán az egyetlen jókedvű újság. A mai időkben igazán nehéz elképzelni, hogy mindössze 12-en csináltuk a lapot. Három óra tájban mi, a lap fő figurái összejöttünk a Rákóczi úti kávéházban, megbeszéltük, hogy mit csinálunk, délután négykor átmentünk a szociáldemokrata pártházba, ahol az első emeleten volt a Népszava szerkesztősége, megcsináltuk a lapot, hat órakor, hét órakor, fél nyolckor hazamentünk. De a lap jó volt, sokkal jobb, mint később – mesélt a reneszánsz emberként jellemzett Faludy György a lapkészítés mindennapjairól.
„Nagy szükség lett volna a feddhetetlen múltú, vitathatatlanul demokratikus baloldalra”
Lapunk felkérésére a konzervatív értékeket valló történész, az Antall-kormány külügyminisztere, Jeszenszky Géza az alábbi sorokat küldte a 150 éves születésnapunk alkalmából: „A magyar sajtó történetében egyedülálló, hogy egy napilap, a történelem diktálta néhány megszakítást leszámítva, 150 éven át fönnálljon. Persze a lap irányvonala, szelleme változott. A magyar munkásság, a szociáldemokrácia lapját előbb a nyilas, majd a kommunista hatalomátvétel szüntette meg, hogy 1948-tól ne a demokratikus baloldal, hanem a Rákosi-féle diktatúra egyik szócsöve legyen. Ma is ott van szemem előtt a Népszava 1956. október végi címlapja: »Szociáldemokraták vagyunk!« Egy hétig tartott a szabad sajtó számomra feledhetetlen időszaka. A második szovjet intervenció után a Népszava Kéthly Annával együtt emigrációba kényszerült, az itthon helyébe lépő »Népakarat« nem a szocialista érzelmű munkásság és értelmiség orgánuma volt. A rendszerváltozás sajnos érdemben nem tudta újjáéleszteni a Szociáldemokrata Pártot, pedig nagy szükség lett volna a feddhetetlen múltú, vitathatatlanul demokratikus baloldalra. Furcsa módon a második Orbán-kormánynak »köszönhető«, hogy a Népszava riválisok nélkül az egyetlen független napilapként maradt fönn, és mint ilyen, nélkülözhetetlenné vált. Én nem vagyok rendszeres olvasója, mivel hozzám a konzervatív-liberális politika áll a legközelebb (és azért szerencsére ez a hang is létezik hazánkban), de örömmel olvasom a Népszavában megjelenő fontos bel-és külpolitikai írásokat. Az elektronikus médiával szemben folytatott versenyben helytállást és sikert kívánok a lap szerkesztőinek és olvasóinak."
Akinek halálhírét keltik, az sokáig él
A világ legrégebbi ma is megjelenő lapja a Gazzetta di Mantova 1664 óta tájékoztatja olvasóit a város, Olaszország és a világ eseményeiről. Bár a nyomtatott sajtó közeli végzetéről évtizedek óta jelennek meg cikkek, azért rá is igaz, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él. 2002-ben például megjósolták, hogy 2007-re megszűnik a nyomatott New York Times, amihez képest még 2020-ban is elkelt belőle átlagosan napi 840 ezer példány. Bár a példányszám, a szerkesztőségek létszáma és a kiadók jövedelme is zsugorodik, a világ legnagyobb lapjából, a japán Jomiuri Simbunból most is eladnak napi hétmilliót (meg mellé a második legnagyobb japán újságból, az Aszahi Simbunból is 4 és fél milliót). Ezzel együtt igaz, hogy amint egy technológiai forradalom, a nyomtatás teremtette meg az újságokat, úgy egy másik, az internet megjelenése is óriási változást hoz: az emberek egyre inkább a telefonjukon olvassák a cikkeket. A New York Timesnak például több mint hatmillió fizető internetes előfizetője van.
A kiadók keresik és ha nem is gyorsan, de egyre inkább megtalálják az üzletileg is életképes vállalati modelleket. Ami nem változik, az a hiteles tájékoztatás társadalmi igénye. Ennek kielégítésére – hamis hírekkel teli korunkban inkább, mint korábban bármikor – a bevált, hosszú távon is megbízhatónak ítélt forrás a garancia. Ebből a szempontból a Népszava igazán jó társaságba tartozik. Bár jócskán vannak még nála is régebben megjelenő lapok, de a ma is nyomtatott formában megjelenők közül egyidős például az Edinburgh Evening News-zal vagy a finn Poriban megjelenő Satakunnan Kansával, három évvel öregebb az olasz Corriere della seránál, tizenöttel a londoni Financial Timesnál, hússzal a prágai Lidové novyninál.
Az első magyarországi újság mellesleg a Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-től latinul kiadott Mercurius Hungaricus volt, míg magyar nyelven elsőként a pozsonyi Magyar Hírmondó (1780-1803) szolgálta közönségét. Ami pedig a kifejezetten szociáldemokrata irányultságú lapokat illeti, közülük az 1871 és 2001 között Koppenhágában kiadott Det fri Aktuelt volt az első. Mint látható, nem sokkal lemaradva követte a Külföldi Viktor által 1873-ban alapított budapesti Arbeiter-Wochen-Kronik (Munkás-Heti-Krónika), a születésnapos Népszava jogelődje.
Életüket adták a Népszaváért
Somogyi Béla a Népszava főzerkesztője volt, Bacsó Béla lapunk 29 éves munkatársa, amikor 1920. február 17-én az Ostenburg-különítmény tagjai elhurcolták és agyonlőtték őket, holttestüket a Dunába dobták. Az volt a bűnük, hogy cikkeikben bemutatták a fehérterror szörnyűségeit. Bár a rendőrség pontosan feltárta mi történt, a tettesek felelősségre vonása elmaradt.
