Egészen a közelmúltig az volt a helyzet, hogy a sportipar feltételrendszerében a profitorientált magatartást dívott. Az angol Premier League klubjait azért vásárolták meg az orosz és amerikai befektetők, mert pénzt akartak csinálni, profitot akartak termelni. Ám színre léptek a kínai és arab befektetők, akiket már egyáltalán nem az egyesület működtetéséből származó bevétel foglalkoztatja. Hanem más eredményeket remélnek általa. Meg kell nézni, miről szól a katari sportfejlesztés: a tavalyi labdarúgó-világbajnokság egy pillanatig nem kecsegtetett pénzügyi megtérüléssel.
Mindezt Dénes Ferenc sportközgazdász ecsetelte a Népszavának, amikor azt kérdeztük tőle, hová vezet, hogy egy 37 éves futballistának évi 200 millió eurós fizetést biztosít egy olyan klub, amely mögött voltaképp az olajmilliárdokban dúskáló szaúdi állam áll?
Szerinte ezzel végérvényessé vált: mostantól kezdve egy labdarúgó fizetése bármeddig felszaladhat. És hogy a folyamat hová vezet? Dénes úgy véli, ez nem tönkreteszi, hanem megváltoztatja a sportágat.
„Habár az UEFA elkaszálta az európai Szuperliga ötletét, a futball arra az irányba halad, hogy létrejöjjön egy efféle, az amerikai major ligák mintájára kiírt versenysorozat. A drukkerek sajnálkozhatnak ezen futballromantikus módjára, de ha igazán őszinték magukhoz, belátják, ők is mely meccseket nézik meg elsősorban? Amikor a Real Madrid a Liverpoollal játszik, vagy a Manchester United a Bayern Münchennel. Ha van egy Mönchengladbach–Ajax mérkőzés, az már másodvonalbeli találkozó” – szögezte le a szakértő.
Számára a Ronaldo-ügyletben érdekes kérdés továbbá, hogy valóban így akarja-e majd a szaúdi befektetési alap kijátszani az európai fizetési fair play szabályait? A cirka 620 milliárd dollárt kezelő Public Investment Fund az al-Nasszr mellett tulajdonolja az angol Newcastle-t is, amely ilyen fizetést a portugálnak nem adhatott volna, de ha majd a következő idényben valóban Ronaldót kölcsönadják Angliába, akkor azzal kijátszották a rendszert.
„Ez szembe megy minden pénzügyi megoldással, mintha egy magánember lízingelne egy autót, fizetné a havi apanázst, aztán a kocsit odaadná a szomszédnak használatra – világította meg a helyzet fonákságát Dénes, majd a portugál egyéb motivációja kapcsán ekként folytatta: – Ha valakinek egy másik munkahelyen 100 ezer forinttal többet fizetnek, elbúcsúzik szeretett kollégáitól, a szívéhez nőtt munkahelyétől, és tovább áll. És ha vajon 200 millió eurós fizetéssel csábítják? Akkor mit tesz? Ez akkora pénz, hogy az mindenkinek számít. Ronaldónak is. Mindenki pénzből él. És pénzzel mindent meg lehet vásárolni”.
A győzelmet is? – kérdeztük Dénest, aki nem kertelt: „Mindenki utálja a sportközgazdászt, amikor ilyeneket mond, de igen. A siker egyértelműen megvásárolható. Megveszik a játékosokat, az edzőket, a szaktudást, a szükséges infrastruktúrát. Így válhatott például a Manchester City az angol labdarúgás élklubjává. Tehát akár az al-Nasszr vagy a Kisvárda is a legszűkebb elit tagjává válhat.”
Ha már magyar vonatkozás – fölvetettük Dénesnek, hazánk hasonlóképp ösztönzi a sportág fejlődését, de ahhoz, hogy a leggazdagabb és a fejlődni próbáló klubok közötti olló ne nyíljon tovább, még több pénzre volna szükség.
Dénes elemzései azt mutatták, a helyzet mégis más mifelénk, nálunk közvetlen állami támogatás kevés realizálódik a kluboknál. Árbevételük nagyrészt központi, az MLSZ-től érkező forrásból származik, amelyek ugyan reklám- és egyéb szerződések formájában az állami büdzsét terhelik, úgy mint a Szerencsejáték Zrt.-től vagy az MTVA-tól érkezvén, de előbbi az Operaházban miért hirdetne? A tao-rendszerrel, az infrastrukturális fejlesztésekkel a kormányzat kedvező környezetet teremt a futballnak. A fő kérdés az az: mi a célrendszer? Hogy segítsen egy valódi szórakoztatóipari terméket létrehozni, hogy az emberek járjanak ki a stadionokban, legyen az társadalmi esemény, vagy hogy a Ferencváros jusson be a Bajnokok Ligájában a nyolc közé, és akkor majd büszke lesz mindenki?! Az eredmények legitimálhatják a forrásokat. Hogy a társadalom igényét szolgálják-e a kormányzati intézkedések, arra azért nem feltétlenül venne mérget, jóllehet, egyértelműen lát bizonyos fejlődést a magyar futballban, mondjuk a 10-12 évvel ezelőtti állapotokhoz képest – még ha az erre költött milliárdok hatékonysága és gazdaságossága legalábbis megkérdőjelezhető.