„A jelszó: harc” (Joseph Goebbels)
„Magyarok vagyunk, és harcolunk” (Orbán Viktor)
Figyelve Orbán Viktor uralkodását és a lakosság nagy részének hódoltságát – az indíték itt mellékes –, a feudalizmusban érzi magát az ember. "Orbánnak az az ördögi praktikája, hogy mindenkit függővé tesz, s ehhez adókból fizetett hatalmas apparátust működtet olyan összegből, amelynek a töredéke fedezné a tanárok méltó megélhetését", mondta Somogyi Péter agykutató biológus egy interjúban (Élet és Irodalom, 2022. XII. 2.).
"Én értem, hogy Magyarországon föl lehet rúgni a tanárságot, mert bajt csinál, mert kultúrát csinál, de ami gaz, az Közép- sőt, Kelet-Európában is gaz marad s az ember mégis csak mindenütt: ember", írta egykor Ady Endre (Nyugat, 1910. XI. 16.). Száztizenkét évvel később egy idős nő vitatkozott egy tiltakozó tanárral: "A pedagógus hiába akarta neki megmutatni a fizetési papírjait, arra az volt a válasz, hogy »úgysem fognak meggyőzni minket«” ("Kommunista tempó!", hvg.hu, 2022. X. 14.).
Hasonló helyzetben vannak az egészségügyben dolgozók. Miért nincs pénz? Olvasom Rényi Pál Dániel "Győzelmi kényszer" című könyvét, amely részletezi a focira költött sok milliárdnyi közpénzt, míg a hírekben azt hallom, hogy a kórházak milliárdos adóssággal kezdik az évet. A múlt év végén volt egy riport a Népszavában a Somogy megyei települések mélyszegénységéről. Terjedelmes cikket lehetne írni arról, hogy hány milliárd közpénz került magánzsebekbe meg presztízskiadásokra, miközben sok honfitársunk nélkülözik. Íme: kereszténység Orbán-módra. Itt az ember mivolta, tudása, érzelmei, önismerete, komplexusai, álmai – az egész cókmók terítékre került. Hogyan tudna az oktatás ebben segíteni, hogy a legjobbat hozza ki a gyerekekből? Nem véletlen, hogy kormányunk ezt (is) negligálja.
Követem Orbán Viktor pályafutását a '80-as évek végétől. Az új pártok azt keresték, hogyan lehetne kilábalni a kommunisták által hagyott csődtömegből bizonyos elvek, prioritások alapján. De már az első Fidesz-kormány idején világos lett, hogy nem az országos problémák megoldása, hanem a hatalom a lényeg. Orbán évekig forgolódott elképzelések között, mígnem sikerült bebetonozni magát.
A 2010-es választások előtt tette magáévá azt az álláspontot, mely szerint "minél nagyobb az a tömeg, amelyre hatást kell gyakorolnia, annál kevésbé legyen magas a propagandának a szellemi színvonala. (...) Minél kisebb a tudományos tehertétele és minél inkább a tömeg érzelméhez szól, annál átütőbb lesz az eredmény. (...) A tömeg felvevőképessége nagyon korlátolt. Értelme kicsiny és éppen ezért nagy a feledékenysége." A szerző arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad szétszórni az emberek figyelmét, és csak egy ellenségre kell összpontosítani.
Ezt Adolf Hitler írta (Mein Kampf, W. Stoker Kft., é.n.). Miután hatalomra került, egy rokonlelket – aki naplójában írta, hogy "a jelszó: harc" (1930. IX. 15.) –, Joseph Goebbelst nevezte ki a Népfelvilágosítási és Propagandaminisztérium élére. (A másik fenti idézet Orbán Viktoré, a kormányfő a tavaly év végi kormányinfón mondta ezt egy kérdésre válaszolva.)
Nem tudom, hogy Orbán Viktor olvasta-e Hitler könyvét, vagy valamelyik embere közvetített. Az is lehetséges, hogy saját maga jött erre rá, elvégre egy lélektani azonosság vezethet gyakorlati hasonlósághoz. Továbbá, ez nem is újdonság. Már Eötvös József azt írta, hogy „elbutítani a népet: ez volt a zsarnokság leghatalmasabb eszköze legrégibb időktől mostanig.” (Népoktatás, köznevelés, 1846). Vagyis, „Hátra! Nem előre!” – ez a jelenlegi valódi kormányzati hozzáállás.
Ugyanakkor óva intem a politikusokat a náci hasonlatoktól, mert sokan, függetlenül pártpreferenciájuktól, amikor e szót hallják, csak a gázkamrákra és a világháborúra gondolnak. Orbán nem Hitler, miközben hatalomvágyuk azonos. Azt se felejtsük, hogy a politikai grundon megy a hízelgős duma: a mi-hazánk-ílyen-meg-olyan-cuki. Orbán Viktor élen jár ebben, olyanokat hord össze, mint például, hogy "csak a magyarok látnak előre" (Kossuth Rádió, 2022. XI. 17.). Amikor tömegek skandálják a stadionokban, hogy "Ki a jobb? Magyarok!", az inkább nárcizmus, mint nácizmus. Egy politikus viszont könnyen húzhat egy gondolati vasfüggönyt maga és a táborán kívüliek közé, habár gyakran nagyon kételkedem, hogy ki min is gondolkodik el.
Summázva, ez Orbán Viktor cinikus viszonya a demokráciához. Mint mondta, „egyszer kell nyerni, de akkor nagyon", mert így lehet átírni a törvényeket és az alkotmányt. Egy dán televíziós interjúban, mikor a műsorvezető a véleményét kérdezte az olyan „erős emberekről, mint Orbán”, Jordan Peterson azt válaszolta, hogy szerinte az „»erős ember« túl hízelgő" („too complimentary”), inkább a „dictator wannabe” lenne helyes, vagyis az „önjelölt diktátor”. Mondhatja valaki, hogy Peterson messze él tőlünk, de Kéri László is azt nyilatkozta, hogy „amikor Körösényi András (...) a vezérelvű politikai kultúrát bírálta a jobboldalon, (...) a legsebezhetőbb pontján érintette a Fidesz politikai doktrínáját" (Szombat, 2010. IV. 3.).
Körösényi András a 2006-os választások után azt írta „A jobboldal elhúzódó válsága” című cikkében, hogy „a válság második legfontosabb elemét változatlanul a pártelnök, Orbán Viktor személye jelenti. (...) A polgári politikát 2002 után fokozatosan populista és etatista retorikával felváltó politikus – a párton belüli autokratikus hatalma, valamint a jobboldali sajtó túlnyomó része feletti politikai befolyása révén – egyaránt képes nagy tömegek mozgósítására és a Fidesz politikai és szervezeti egybentartására, de mindez ma már elsősorban saját politikai túlélését szolgálja.” (Kommentár, 2007/4.) Orbán érzelmi kérdéssé tette a politikát, aminek baljóslatú következményeként az ellenzék gyakran kapja a „hazaáruló” címkét.
Bárcsak lenne arra recept, hogyan lehetnénk olyanok, mint Fahidi Éva, aki még 97 évesen is egy életvidám, „vagány úrinő” mindazok ellenére, amiket átélt, ahogy Lengyel Nagy Anna írta a "Hogyan cselezzük ki a sorsot?" cikkében (24.hu, 2022. XI.19.). De, teszem hozzá, tapasztalatom szerint sok ember – iskolázottságtól függetlenül – családszerető, segítőkész. Ám ez érzelmi alapon megy, míg a politikában széles körű ismeretekre, mérlegelésre lenne szükség. A Fidesz szerint ez fölösleges. Kell a fenének Soros György, sőt, Henri Bergson sem kell, aki ezt a nyitott társadalom blablát kezdte. Nekünk egy zárt társadalom kell, mondják, ahol mi mondjuk meg a szuverén tutit. Ezért is kedveli Orbán a rendeleti törvénykezést.
„Tényleg ezt olvasod?” – kérdezte egy nő az ismerősétől a boltban, a letett kosár felé bökve. Egy zsák krumpli volt felül, de amikor letérdeltem és benyúltam a legalsó polcon tartott étolajért, megláttam a Népszavát. „Mi kerüljük a híreket, minden idegesít. Pistának már Orbánból is elege van.” Ezek szerint Orbán Viktor veszített egy szavazót. Viszont akik elfordulnak tőle, nem állnak át az ellenzékhez, csak lesajnálják az egészet, ami komoly következményekkel fog járni.
Érthető ha valaki kerüli a politizálást, így védve egészségét, de azért képben van, ami a lényeget illeti. Azonban itt, falun több embert is hallok, akik azért zárkóznak el a politikától, mert – mint mondják – „nem értenek hozzá”, meg „nem a mi dolgunk, mit csinálnak ott fönt”.
Rémes tragédiák történtek 1944-45-ben, aztán pár évre rá Rákosi Mátyás idején. Közel sem vigasz, hogy ezek nem voltak rosszabbak, mint amiket például az egyház művelt az inkvizíció idején. Mégsem vagyok elnéző a mai helyzetünk kapcsán. Jó lenne tudni, hogyan lehetne az oktatásban elérni azt, hogy az emberek önállóan tudjanak gondolkodni. Sajnos, a politika megint egy zárt hitvilág. Önéletrajzában Farkas Vladimir beszámol az anyjáról, aki teljesen összeomlott Nyikita Hruscsov Sztálint leleplező beszéde után. Hetekig lelkileg összetört (Nincs mentség. Budapest, 1990). Farkas maga is a Párt fejével gondolkodott, és sokan csak a börtönben tanulták meg saját fejüket használni. Albert Speer is ilyen volt egy másik, a náci diktatúrában. Az önámítás velünk van minden szinten; hányan nem hiszik el, hogy párjuk megcsalja, és hány politikus hiszi, hogy csakis csalás miatt veszített a választásokon, stb.
„Mi lenne velünk Rákosi elvtárs nélkül – mondták sokan az 50-es évek elején. A boltban ezt hallom: "Nem is tudom, mit csinálok, ha Viktornak baja esik. Ki fog minket megvédeni ilyen időkben?" Egy idős asszony mondta ezt a barátnőjének, akivel az ukrán háborúról, ott élő rokonaikról beszélgettek. De néha van egy-egy reménykeltő pillanat: "Mekkora mázli, hogy Orbán kiharcolta nekünk Brüsszeltől a pénzt", mondta egy férfi a pesti vonaton, mire ismerőse: „Hát inkább a hepciáskodás a jó szó, a többi csak duma”.
Ezzel zárom is komor soraimat. Az ellenzék kifogásolja a konzultáció hiányát a fontos döntések előtt, de meg kell érteniük: erre nincs idő! Készülnünk kell, Orbán Viktor idén lesz 60 éves! 1952-ben, Rákosi születésnapján már láttuk, mi ilyenkor a teendő: ünnep az Operaházban, versekkel, dalokkal, utcabálokkal országszerte. Most legyen buli a Népstadionban és minden vármegyében! Már meg is írtam köszöntőmet:
Minek ide konzultáció?
Legyen itt óriási ováció!
Hajrá Viktor! Te vagy a menő!
Örök híved, Hapci Benő.
Miközben magamban töprengtem, mit is írnék, hazaértem a „soppingolásból” és kezdtem kipakolni.
"Étolaj van itthon" – mondta a kedvesem.
"Kellett a cikkemhez" – válaszoltam zavaromban.