Esernyős forradalomnak Széchenyi keresztelte el március 15-ét, máig kihallható iróniával a hangjában. Az irónia lekopott, a terminus maradt. Így nevezték 2014-ben a demokráciát védő hongkongiak sárga ernyős megmozdulásait, a kockás esernyő is ott virít a magyar pedagógusmozgalom jelvényein.
A mai praktikus változat, az összecsukható ernyő egyébként épp úgy magyar találmány, mint a golyóstoll, és épp úgy elterjedt a világban. Egy Vas megyei falu vasműhelyében készültek az első példányok.
Épp ez a kérdés Jászberény kapcsán is. Persze, erős túlzás az ott történteket forradalomnak titulálni, -komolyan én sem tenném-, de fontos változást hoztak az ellenzéki választók hangulatában. Az igazi kérdés azonban az ernyőé. A siker záloga az „ernyőszervezet”, vagy összecsukható ernyőről van szó, ami most jól jött, de aztán összecsukva félretesszük?
Hogy még egy mikroméretű vátesz sem rejtőzik bennem, azt az is bizonyítja, hogy nem reméltem ezt a győzelmet. A polgármesterét talán-talán, de ekkora földindulást semmiképpen. Úgy voltam vele, mint Hargitai Miklós a Népszavában: „Egy ellenzéki győzelem kisebb fajta csoda lenne… Ám ha megtörténne, erőt adna mindazoknak, akik már kezdik feladni a reményt.”
És éppen így lett. Megtörtént, és újjászülte a reményt.
Persze a NER ettől nincs legyőzve, ha rosszul is esik neki a pofon. Emlékezzünk az első hódmezővásárhelyi győzelemre az időközi választáson: hatalmas áttörés volt, de a parlamenti voksolásig a kormánypártnak volt ideje újra rendezni haderejét. Kubatov Gábor máris ötletelni kezdett az ellenzéki többségű főváros szétszabdalásáról, a külső kerületek leválasztásáról, magyarán Budapest Trianonjáról.
Az is igaz, hogy a jászberényi modell nem lehet mindig és mindenütt csodagyógyszer. A parlamenti választásokon csak pártok és pártszövetségek állíthatnak listát, márpedig az országgyűlés közel fele a listás képviselőkből áll össze, és a listákra jutó töredékszavazatok miatt a körzeti jelölteknek is pártszínekben érdemes indulnia. Ott tehát szövetkezni lehet, (és kell is, ezt a kérdést Jászberény eldöntötte), ernyő alatt összebújni nem, ha csak nem egy közös választási pártot jelent az ernyő. Erre jelen pillanatban nincs esély.
Az is látszik, hogy Jászberényben meghatározó volt a személyes tényező, a polgármester népszerűsége. Egy újságíró egyenesen „jászberényi Tóth Józsefnek” nevezte, akinél szinte mindegy, milyen színekben indul. (A kétharmados arányhoz -és ez valódi választói kétharmad, nemcsak törvényes umbulda- azonban bizonyosan kellett a megfelelő szervezeti keret és kampány is.) Országosan viszont az ellenzék, ahogy mondani szokták, „leaderhiányban” szenved. Egy Budaira átszavazó fideszes nyilatkozott is: „Dehogy szavaztam én az Orbán Viktor ellen, miket mond? A kormány jó, meg vagyok velük elégedve!”
Jászberényben az eredményvárón azt kiabálták: „Jászberény az első! Kövessen az ország!” De tudja-e követni? Követheti-e a pártokból és civil szervezetből álló, de pártlogókat és vezető pártpolitikusokat mellőzó ernyőszervezet modelljét?
Ha nem is mindenütt, de az önkormányzati választásokon sok helyen igen, ahogy erre voltak más sikeres példák is. Nem vagyok túlságosan boldog tőle, mert egy párt nélküli, a pártokat eljelentéktelenítő világban nem jegecesednek ki és nem vethetők össze a különböző világnézeti-politikai elképzelések. Márpedig hiszek benne, hogy a politika jó esetben különböző értékek, világfelfogások köré szerveződik. Ezeket a világban ma a pártok testesítik meg, nem született jobb helyettük. Fontos, hogy rajtuk kívül vagy körülöttük mozgalmak teljesedjenek ki, a civil aktivitás ezer formája, de ezek a közösségek is olykor pártpótlékká, kvázi-párttá válnak.
Nem osztom tehát Vona Gábor alapítványának véleményét, amely egyenesen kitiltaná a pártokat az önkormányzatokból, mondván, ott csak települési érdekeknek van helye. Már az is, hogy ki milyen elvek alapján rangsorol pl. egy költségvetésben, nagyon is értékvezérelt munka, világnézetekhez, politikai preferenciákhoz, ha úgy tetszik: pártkarakterekhez kötött.
Noha aggódom a pártok tekintélyének lenullázódása miatt, (2024-ben még lehet háttérbe vonni őket, de 2026-ban ez már nem lesz lehetséges), attól még a helyzet előállt. Az ország közben fuldoklik.
Lazítani kell a milliók jövőjét megrabló hatalom fojtogató szorításán. Ha ehhez sok helyen a pártlogók nélküli, de a pártok munkáját nem nélkülöző ernyőszervezetek kellenek, hát jöjjenek azok.
Tanulságos, hogy éppen a két legszervezettebb, leginkább „pártszerű” párt: a Fidesz és a DK számítása nem jött be. Hírhedten fegyelmezett választóik nem követték vakon őket. A DK vagy más párt logója vagy ismert arcai nem, de a választóik kellettek a győzelemhez. Egy-egy ellenzéki párt vezetése kibújhat az ernyő alól, de ha ellenjelöltet is állít, az már árulás, amelytől mindnyájan bőrig ázunk.
Hiszek a pártokban, drukkolok nekik, az enyémnek nyilván különösen. De nem hiszek feltétlenül a mostaniakban, pláne nem a jelenlegi pártszerkezetben és működésben. A jászberényi példa a pártoknak is kínál tanulságokat. Lépniük kell. Mert 2024 után lesz 2026 is.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.