Izrael;Benjamin Netanjahu;tüntetés;Jair Lapid;

2023-01-22 12:04:00

Több mint százezren tüntettek Izraelben a Netanjahu-kormány ellen

Orbán Viktor izraeli szövetségese a tüntetők szerint a korrupció miatt kiszabandó börtönbüntetését szeretné megúszni az illiberális igazságügyi reformmal.

Megközelítőleg mintegy 110 ezer tüntető gyűlt össze Tel-Aviv utcáin, ezzel az elmúlt évtized egyik legnagyobb kormányellenes tüntetése bontakozott ki - számolt be a BBC.

A tömegtüntetések második hete zajlanak négy különböző városban. A szervezők a kormányzati rendszer elleni puccsot szeretnék megakadályozni. Egy jaffai tanár a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, az új Netanjahu-kormány veszélyes, amely a nőknek, az LMBTQ-közösségnek, a szegényeknek és a palesztinoknak sem tartogat semmi jót. Jair Lapid izraeli ellenzéki vezető a tüntetésen azt mondta, azok mentek el a tüntetésre, akik szeretik az országot és meg akarják védeni annak demokráciáját és bíróságait. „Nem adjuk fel, amíg nem győzünk” - közölte.

A BBC felidézi, hogy Benjamin Netanjahu új kormányában szélsőjobboldali erők foglalnak helyet, köztük van olyan vezető, akit arabellenes rasszizmus miatt ítéltek el korábban, és olyan is, amely nyíltan nőgyűlölő és homofób.

A tüntetéshullám azt követően indult el, hogy Orbán Viktor izraeli szövetségesének új kormánya olyan igazságügyi reformmal állt elő, amelynek értelmében a kabinetnek egyebek között lehetősége nyílna felülbírálnia a Legfelsőbb Bíróság döntéseit. Ez abból a szempontból sem mellékes, hogy Benjamin Netanjahunak éppenséggel egy korrupciós ügy fővádlottjaként akadt dolga a törvénnyel, így aztán nem áll olyan messze attól, hogy a hűvösön kössön ki. Kritikusai szerint ezért valószínűsíthetően arról is szó van, hogy a régi-új miniszterelnök így akarja megúszni a börtönbüntetését.

A portál szerint sok tüntető heves ellenérzését fejezte ki a Netanjahu-kormány nyíltan rasszista, homofób és palesztinellenes összetétele miatt is, amely „kizárólagos zsidó jogokat” emleget az egész országra nézve, a megszállás alatt tartott palesztin területeket is beleértve. A tiltakozó mozgalmak azonban nem egységesek, állítólag egy kisebb dulakodás is kibontakozott, amikor egyesek palesztin zászlókat is a magasba lengettek.

Netanjahu elítélően beszélt a tüntetésekről, azzal vádolva a demonstrálókat, hogy polgárháborút szítanak és nem tartják tiszteletben „a választók akaratát”. Szerinte a választások egyebek között az illiberális igazságügyi reformokról is szóltak.

A BBC felidézi, hogy bár Tel-Avivban zsúfolásig megteltek az utcák tüntetőkkel, közvélemény-kutatási adatok szerint a társadalom összességében egyre inkább jobbra tolódik el.