Négy terrortámadás történt hétvégén alig 24 óra leforgása alatt a zsidó államban, köztük az a hét halálos áldozatot követelő kelet-jeruzsálemi gyilkosság, amelyet egy zsinagógánál követett el egy 22 éves palesztin fegyveres. Másnap, szombaton egy 13 éves palesztin fiú próbált gyilkolni. A merénylet súlyosságán túlmenően, az elkövetők életkora tekintetében is rekordot döntött a hétvégi merényletsorozat, amely az utóbbi másfél évtized legtöbb áldozatot követelő terrortámadása volt Izrael földjén.
Bár Benjamin Netanjahu szélsőjobbra támaszkodó, és annak kiszolgáltatott kormánya megalakulásakor már a legtöbb elemző felvetette az izraeli-palesztin viszony további romlásának veszélyét, a mostani eszkalációt igazságtalan és alaptalan lenne kizárólag Netanjahu új kabinetjének a számlájára írni. Az kétségtelen, hogy Netanjahu korábbi 12 éves folyamatos kormányzása nagymértékben hozzájárult a kétoldalú kapcsolatok romlásához, de az okok sokrétűek, a felelősség nem csak Netanjahut terheli.
A kétállami megoldást célzó izraeli-palesztin tárgyalások ugyan Netanjahu korábbi kormányzása idején szakadtak meg, Barack Obama és adminisztrációjának minden igyekezete is kevésnek bizonyult azok újraélesztéséhez. Donald Trump kormányzata „szárnyakat adott” Netanjahu telepes politikájának és lehetővé tette a palesztin oldalon pánikot keltő izraeli annektálási tervek felszínre kerülését. A Bennett-Lapid nemzeti egységkormány megalakulásával az annektálás lekerült napirendről, de a palesztin állam létrejöttét célzó tárgyalások nem indultak újra – ezt a koalíció sokszínűsége eleve megakadályozta -, az erőszak viszont egyre nagyobb méreteket öltött. Az ENSZ tavaly novemberi megállapítása szerint hét éve nem volt olyan magas az összecsapások palesztin halálos áldozatainak a száma, mint 2021-ben, de Izrael sem veszített el terrortámadás eredményeképpen annyi állampolgárt az intifáda óta, mint a tavaly január óta látványosan kiújuló, nem valamely terrorszervezethez köthető merényletek sorában.
A palesztin terror központjává Dzsenín és a dzseníni menekülttábor vált, ahová egyre gyakrabban csapott le az izraeli hadsereg. (Egy itteni razzia során kapott halálos lövést az Al Dzsazíra pánarab hírtelevízió riportere, Sírin Abu Akla is.) A palesztin áldozatok száma egyre nőtt ugyan, a híradásokból az azonban rendre kimaradt, hogy a razziák során elesettek zöme, köztük sok tinédzserkorú fiú, általában fegyverrel a kezében halt meg.
Tavaly novemberben kombinált bombatámadás történt két jeruzsálemi buszmegállóban a reggeli csúcsforgalom idején, amire 2016 óta nem volt példa. Az elkövetés módja szervezett terrorcsoportra utalt, ám nem ez volt a jellemző már 2021-ben sem. Az utóbbi időben bár sokasodtak a merényletek, azok „egyszerűbb”, késes, lövöldözős, gázolásos merényletek voltak, a buszokon és nyilvános helyeken egyre fiatalabb „magányos farkasok által” elkövetett robbantások-támadások a 2000 és 2005 közötti második intifádát idézték. A Bennett-Lapid kormányok nem tudták megfékezni az erőszakot, de a konkrét terrorveszély elleni katonai fellépések mellett a palesztin lakosság helyzetét javító gazdasági-szociális intézkedések sorát hozták meg. Ami kevésnek bizonyult, főképp úgy, hogy a palesztin vezetés nemhogy semmit nem tett az erőszak megfékezésére, hanem inkább támogatta azokat saját kudarcai és illegális hatalombirtoklásának fedezése érdekében.
Dzsenín, a palesztin terror új központja ugyanis nem Gázában, hanem a Palesztin Hatóság által irányított Ciszjordániában található, a merénylők sem a Hamász uralta területről, hanem Ciszjordániából vagy Izraelből – főképp Kelet-Jeruzsálemből kerültek ki. Minden bizonnyal nem függetlenül attól a kilátástalanságtól és nehéz gazdasági, szociális helyzettől, ami a palesztin területeket jellemzi.
Lekerült ugyan a vezető hírek közül, de a palesztin belső megosztottság mindmáig fennáll és nem is mutat semmi jel arra, hogy a közeljövőben változna. Gyakorlatilag a teljes palesztin vezetés illegitim: elnökválasztást 2005-ben, parlamentit utoljára 2006-ban rendeztek. A nemzetközileg elismert palesztin képviselet -Palesztin Hatóság és Mahmúd Abbász elnök – azonban mindent megtesz a választások bojkottálásáért, hiszen szabad voksolás esetén a Gázát irányító Hamász terrorszervezetet könnyedén a földbe döngölné. A Palesztin Hatóság illegitimitását így populista, a terrortól el nem határolódó kommunikációval próbálja kompenzálni.
Az anyagi források azonban szűkösebbé váltak, ami az irányítása alatt álló területek mindennapjait súlyosan érintik. A szíriai háború háttérbe tolta az arab országokban is a palesztin kérdést, Izrael és az arab országok közötti diplomáciai közeledés és normalizációs folyamat tartózkodóbbá tették a palesztin ügy öbölbeli támogatóit is. A kilátástalanság és a nyomor pedig az erőszak irányába tolta palesztin lakosság radikálisabb részét, olyannyira, hogy ma már 13 éves gyerekek követnek el gyűlöletcselekményeket.
Ilyen körülmények között az erőszak és gyűlöletspirálból kölcsönös engedmények nélkül kitörni lehetetlen, erre viszont egyik kormányzat részéről sem mutatkozik hajlandóság: az izraeli szélsőjobboldali kabinet megtorló intézkedések sorát foganatosította, a Palesztin Hatóság nem ítélte el a merényleteket, nem szólított fel a terrortámadások beszüntetésére, Palesztina-szerte hősként gyászolják a merénylőket. A „legitim” palesztin kormányzat hallgat miközben a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet szóvivője a pénteki merénylet után azt állította, hogy ,,a palesztin frakciók komoly összecsapásra készülnek Izraellel.”
Az izraeli biztonsági szervek joggal aggódnak, hogy a hétvégi terrortámadások ihletésül szolgálnak további merényletekhez és az úgynevezett „árcédulás” izraeli bosszúcselekményekhez. Jelen helyzetben eleve nagy kihívás lenne a további eszkaláció megfékezése, a kedélyek megnyugtatása mindkét oldalon, és a harmadik intifáda elkerülése, amit a legvehemensebb izraeli szélsőjobboldali kormányzati szereplők kiszámíthatatlan megnyilvánulásai még inkább nehezít.
Újabb tüntetés a terror árnyékéban Izraelben