Orbán Viktor a legutóbbi pénteki rádiószózatában hungarikumnak nevezte a nemzeti konzultációkat – már nem először. Teljesen igaza van: ilyen, az adófizetők pénzéből finanszírozott egyoldalú politikai agitprop-termék nemhogy demokráciában, hanem még egy banánköztársaságban sem képzelhető el.
Itt szó sincs ugyanis az emberek véleményének megismeréséről. Ebben a formában ez nem más, mint közpénzből fizetett nettó pártpropaganda, amely egyébként legutóbb még a kormánypárti szavazók felének az egyetértésével sem találkozott. Minderre bizonyíték a konzultációs ívek kialakítása, az azokkal érkező kormányfői kísérőlevél, de leginkább az akció részét képező, sok milliárdba kerülő reklámkampány óriásplakátokon és a médiában.
Így nyugodtan kijelenthető, hogy az erre költött – legutóbb több mint hétmilliárdnyi – közpénzt alkotmányellenesen használták fel. Az Alaptörvény 39. cikkének (2) bekezdése szerint ugyanis „A közpénzeket … a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni.” Az pedig nyilvánvaló, hogy tiszta közéletről ott beszélhetünk, ahol az emberek véleményének közpénzből finanszírozott megismerése vagy befolyásolástól mentesen feltett kérdéseken alapul, vagy a hatalométól eltérő nézeteket vallók számára is adott az ilyen konzultációk indításának lehetősége.
Ehhez képest a magyar valóság az, hogy a legutóbbi konzultáció minden kérdése előtt olvasható volt a hatalomnak az adott témával kapcsolatos álláspontja, az eltérő véleményeknek pedig nyomuk sem volt. Megjegyzendő, hogy kezdetben a konzultációs ívek még másként néztek ki: „mi úgy gondoljuk, de vannak, akik amúgy…”. Ebből is látszik, hogy demokráciánk töretlenül fejlődik – csak épp vissza.
Érdekes áttekinteni, hogy vélekednek a nemzeti konzultációról a Fidesz megmondó emberei (persze azon túl, hogy hungarikum). Menczer Tamás államtitkár egy tévéműsorban párhuzamot vont a nemzeti konzultáció, a választások és a népszavazás között azzal, hogy mindegyiknél csak a résztvevők álláspontja számít, tehát az alacsony részvételnek nincs jelentősége. Innen már csak egy lépés, hogy a jövőbeni választásokon a szavazólapokon olvashassuk, miért célszerű a Fideszre voksolnunk.
Talán a legőszintébb Mráz Ágoston Sámuel volt, aki „műfajilag aláírásgyűjtésnek” minősítette eme hungarikumot. Stimmel. Csak az a baj, hogy egyetlen nemzeti konzultáció (bevallott) költsége több, mint az összes párt éves támogatása együttesen, ezért aztán az utóbbiak – ha netán még ilyesmire vetemednének –, állhatnának kint a pultoknál hóban-fagyban, nem használhatnák az országos személynyilvántartást adatbázisként, nem vinné kérdéseiket házhoz a posta, és nem öntené az arcunkba minden utcasarkon óriásplakát, mi az ő véleményük.
Ennyit a „szimmetrikus” lehetőségekről. De persze a legszebb az, hogy a hatalom sokszor, sokaktól - legutóbb a kormányfőtől - elhangzott álláspontja szerint a „magyarok” azok, akik éltek a legújabb hungarikum kínálta lehetőséggel, és még igennel is szavaztak („a magyarok elutasították a szankciókat…”). Azaz úgy 1,3 millió ember. A többi az ocsú a búza között. Volt már ilyen régebben is. Akkor a nép egy részét „élcsapatnak” hívták.
Amúgy a legutóbbi „hungarikum” hatalmas bukás volt. Korábban a konzultációs íveket a fideszes törzsszavazók nagy többsége visszaküldte. Legutóbb az internetes kitöltési lehetőség és a meghosszabbított határidő ellenére a felük sem. Ennek csak két magyarázata lehet. Az egyik, hogy a távolmaradók is egyetértenek a szankciók többségével, de az ezzel járó „nem” válaszokat árulásnak tartották, ezért inkább nem vettek részt. A másik, hogy ennek a törzsszavazói rétegnek a létszáma jelentősen csökkent. Az utóbbira azért nem fogadnék – sajnos.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.