Magyarország már 1971-ben is előre ment, nem hátra, ennek jegyében a Népszava Kupa atlétikai viadal átköltözött a pályajavítás alatt álló Népstadionból az Előre-sporttelepre. Még a labdarúgó-válogatott sem edzhetett a legnagyobb létesítményben, jóllehet a világbajnoki címvédő brazilokhoz készült. Illovszky Rudolf szövetségi kapitány utaslistája tizenhat nevet tartalmazott. Rióba ment Géczi (FTC), Rothermel (Tatabánya); Fábián, Vidáts (mindkettő Vasas), Novák, Páncsics (mindkettő FTC), Noskó, Juhász Péter (mindkettő Újpest); Juhász István (FTC), Szűcs (Honvéd), Karsai (Videoton); Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó (mind Újpest), Puskás Lajos (Vasas), míg Kovács József (Videoton), Szőke (FTC) és Nagy László (Újpest) repült, de csak a keretből...
A Maracanában 0-0 volt, az Előre-pályán női 100-on 11,2, 200-on 23,1, de Balogh Györgyi hiába futott jobbat mindkét sprintszámban a magyar csúcsnál, kézi méréses eredményeit a megengedettnél nagyobb hátszél miatt nem hitelesítették. A magyar rekord 100-on 11,37 (ezt a múlt évben állította fel Takács Boglárka), 200-on 23,6 (Orosz Irén 1981-es futása óta).
Hetvenkettőben akkor zajlott – már újra a Népstadionban – az atlétikai Népszava Kupa, amikor a labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokság legjobb négy csapata között szerepelt. (Mindmáig utoljára.) Így a sportok királynőjének magyar szövetsége hiába ünnepelte fennállásának hetvenötödik évfordulóját, a főváros – és az ország – a futballistákra, nem az atlétákra volt kíváncsi.
A Belgium–Magyarország (2-1) mögött háttérbe szorult a salgótarjáni Komka Magdolna országos csúcsbeállítása (185 cm) is a női magasugrásban, pedig a válogatott verte le Liége-ben a lécet...
Igaz, több mint fél évszázada szeretnénk mi még egyszer ennyire levertnek lenni.
Az atlétikai Népszava Kupa 1973-ban is összekapcsolódott a labdarúgással: három nappal a magyar–svéd vb-selejtező után rendezték a Népstadionban. Úgy 77 ezres különbség volt látogatottság tekintetében, de a lámpalázas újonc Bicskei kapussal és a bal bekk posztján idegenül mozgó Szűcs Lajossal gyengén védekező, a mérkőzést szinte végig dirigáló magyar együttes kénytelen volt megelégedni a skandinávok számára hízelgő, nekünk drámai 3-3-mal.
Bene Ferenc azt mondta: „A válogatottal ugyanúgy jártunk a vb-selejtezőkön, mint az Újpesttel a BEK-ben: veretlenek maradtunk, mégis kiestünk.” (A negyeddöntőben a Juventus 0-0, 2-2-vel, az idegenben szerzett gólokkal jutott tovább – a lilák 2-0-s vezetése után.)
Akkoriban mindenki a leventével egyenlítő Ralf Edströmről beszélt, még az sem keltett feltűnést, hogy nálunk járt a kubai csodagyerek, aki tizenhat-tizenhét évesen már az összes 400-as versenyét megnyerte 1973-ban és 1974-ben. Alberto Juantorenának hívták, és 1976-ban az olimpiák történetében először győzött mind 400, mind 800 méteren. A Népstadionban szinte csak sétált: 46 másodperces eredménnyel korzózott át elsőként a célvonalon.
A másik különlegesség az volt, hogy a 100 m döntőjében még a célfotó sem tudott dönteni a mohácsi Lépold Endre és a ferencvárosi Gresa Lajos között. Mindketten 10,3 másodpercet értek el, de Lépold valamelyest visszaesett, mert az előfutamban beállította az országos csúcsot (10,2).
Hetvenhétben kellemetlen meglepetést keltett, hogy az Egyesült Államok versenyzői értesítés nélkül távol maradtak, jóllehet a Magyar Atlétikai Szövetség megküldte nekik a repülőjegyeket Nyugat-Berlinbe, ahol előzőleg szerepeltek. Amúgy nem a legjobb tengerentúliakról volt szó, mert a krém az amerikai bajnokságon szerepelt, Edwin Moses világcsúccsal (47,45) győzött 400 gáton.
Világszínvonalon mozgott a Népstadionban is a férfi gerelyhajítás, amely számban Paragi Ferenc (87,03) megelőzte Németh Miklóst (85,60). Ennél nagyobb szenzációt keltett aznap, hogy a labdarúgó MNK-ban a bajnok Vasas 5-0-ra lesimázta az FTC-t (gól: Müller 2, Gass, Török, Várady), míg a Diósgyőr 4-1-re nyert az Újpest ellen (Görgei 2, Tatár, Oláh, illetve Bíró).
Két évvel később (idézet a korabeli sajtóból) „szakmunkástanulók sportnapjai kezdődtek meg országszerte; a legeredményesebb intézet a Népszava Kupa vándordíját is elnyerte”. Aztán 1982-ben csak Székesfehérváron 250 jövőbeni bolti eladó, fodrász, kőműves, lakatos, pincér, szobafestő vagy villanyszerelő sportolt a 323. számú Vörösmarty Építőipari Szakmunkásképző pályáján.
Ide nekünk Oroszlányt is! – volt a szlogen 1983-ban, ott rendezték ugyanis a Népszava Kupa ökölvívó-versenyt. A csarnokban gombostűt sem lehetett leejteni, ráadásul két oroszlányi bokszoló – Bakos János és Hideg Szilveszter – került a győztesek közé. A történet azonban egyáltalán nem vidám, mert Hideget 2013-ban hét év börtönre ítélték élettársa megöléséért.
Kevésbé borzongott meg az ember, amikor 1985-ben a Szegedi Volán nyerte Szentesen azt a kispályás labdarúgótornát – a Hódmezővásárhelyi Tangazdaság és a Mindszenti Gumiüzem együttese előtt –, amelyet szintén a Népszava Kupáért rendeztek. Ugyanabban az évben megtartották a Népszava Hobby Tour elnevezésű amatőr kerékpárviadalt is, ezen 40 km volt a táv a Csepel-Halásztelek-Szigethalom-Tököl-Szigetszentmiklós-Csepel útvonalon. A 40 kilométerért 50 forintot kellett fizetni, ennyit kértek nevezési díjként, ráadásul reggel 7-től várták a kakassal együtt kelésre ösztökélt jelentkezőket.
A profik nyilván nem „tejeltek”, a Margitszigeten rendezett 4 km-es egyenkénti indításos időfutamversenyt – egyúttal a Népszava serlegét – a csehszlovák Ctirad Fischer, a Favorit Brno kerekese nyerte.
Talán az döntött, hogy Favorit Budapest nem volt.
