Beck Tamás “Ungár Péter álomvilága” címmel megjelent írásában azért kritizálta az LMP társelnökét, mert korábban úgy nyilatkozott, hogy az ellenzéki összefogás megbukott. A szerző a kiritka mellett megoldást is kínál: az összefogást tovább kell erősíteni, és összefogva kell bojkottálni a következő országgyűlési választásokat.
Világos szavak, bár egyrészt, ha jól értjük, akkor az önkormányzati választásokat még nem kell bojkottálni, hiszen azt a versenyt, amiben értünk el sikereket, legitimnek ismerjük el. Másrészt abban egyetértünk, hogy a kiábrándító tavaszi eredmények után valóban a bojkott maradt az egyetlen lehetőség, ha annál is kevesebb szavazót szeretne az ellenzék, mint áprilisban volt: ebből a szempontból az írás logikus folytatása az elmúlt évek kormánykritikus gondolkodásának.
Beck Tamás cikke ugyanakkor abból a szempontból rendkívül hasznos írás, hogy viszonylag tömören felsorol minden olyan toposzt, melyek elfogadása szerintünk bizonyítottan garantálja az ellenzék sikertelenségét. Kezdjük az elején: a szerző szerint álomvilágban él mindenki, aki szerint az ellenzéki összefogás sikertelen. Nos, a valóság sajnos mást mutat. Tulajdonképpen kimondhatjuk, hogy az elmúlt 12 évben minél szélesebb lett az ellenzéki összefogás, annál kevesebb szavazatott szerzett. Az ellenzék az elmúlt négy évben mást se állított, minthogy létrejött az összefogás, ezzel az ajánlattal pedig sikerült egymillió szavazót elijeszteni, és minden idők legnagyobb többségét összehozni a Fidesznek. Ha egy ilyen politikai konstrukcióról nem lehet kimondani, hogy megbukott, ha ilyen szinten nem vagyunk hajlandóak tudomást venni az eredményekről, akkor nem pontosan értjük, hogy pontosan mi is hiányzik a szerzőnek a valódi politikai versenyből.
A szerző szerint az ellenzék sikeres volt, mert visszaadta az emberek lelkesedését, kimozdította őket az apátiából. Mondhatnánk cinikusan, hogy mindez igaz, csak éppen a Fidesz elbizonytalanodó szavazóit sikerült lelkesíteni. De a kérdés ennél fontosabb, mert tökéletes példája mindez az ellenzéki köldöknézésnek. Az összefogás munkamódszere ugyanis úgy írható le, hogy az idő múlásával párhuzamosan egy egyre szűkülő tábort tud egyre inkább lelkesíteni. Ezt folytathatjuk egészen odáig, hogy végül ellenzéki közírók öntik ellenzéki politikusokba a lelket, majd a választók teljes érdektelensége mellett elégedetten megállapítják, hogy még soha nem voltak ilyen eltökéltek, de ez legfeljebb az önigazolásban segít, a győzelemhez biztos nem visz közelebb.
Ez az ellenzéki kampány nem lelkesítette a szavazókat, hanem elbizonytalanította. Amikor mi úgy éreztük, hogy most valóban jön a változás, most valóban kormányváltó a hangulat, akkor a valóságban százezrével üldöztük el a szavazókat. Márpedig, ha nem saját magunknak, hanem az embereknek akarunk politikát csinálni, akkor ezt érdemes nem eredénynek, sokkal inkább hibának elkönyvelni.
Beck Tamás szerint Ungár Péter téved, amikor azt mondja, hogy az ellenzék nem állított valódi alternatívát a választásokon, mert az Orbán-rendszer elutasítása már önmagában kiad egy programot. A legélesebb vitának talán ebben a kérdésben van a szerzővel: az ellenzék pont a fent leírt téves helyzetértékelés alapján azt gondolta, hogy olyan lehetőség van a kezében, olyan közel van a győzelem, hogy ezt nem lehet kockáztatni azzal, hogy valódi kérdésekről elmondjuk a véleményünket, és legalább megpróbáljuk közölni a választókkal, hogy mi történik a kormányváltás másnapján.
Sőt, az ellenzék egészen odáig jutott a kampányban, hogy a miniszterelnök-jelölt végső soron azt mondta, a Fidesz rendszeréből a korrupciót kell felszámolni, a többi a gazdaság- és társadalompolitika szintjén nem is olyan rossz. A konzervatív, piaci fundamentalista, neoliberális Fideszt egy konzervatív, piaci fundamentalista, neoliberális jelölttel akartuk legyőzni. Egy olyan kampányt csináltunk, amiben nem lehetett kimondani, hogy szerintünk igazságtalan a közteherviselés, és a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak több adót kéne fizetniük. A miniszterelnök-jelölt konkrétan a minimálbér szükségtelenségéről beszélt, és azt hirdette, hogy minden problémát megold majd a piac. Azt próbáltuk lenyomni a rendszer veszteseinek a torkán, hogy az fogja megoldani a problémáikat, ha feles többséggel alkotmányozunk.
Az, hogy pártok együtt indulnak a választásokon, nem egy olyan politikai teljesítmény, ami egy szűk rétegen kívül érdekelné a választókat. Ez a valóság, minden más az álomvilág. Ha ezt elfogadjuk, akkor adja magát a megoldás is: a pártoknak valódi politikai teljesítményt kell nyújtaniuk. Kiállni ügyek és elvek mellett, és meggyőzni az igazukról választókat, nem egymás vállát veregetni az ellenzéki törzstáborral. Állítani dolgokat, vállalni a vitákat, akár egymással is.
Az LMP Magyarország zöld pártja, és mint ilyen nagyon eltérő dolgokat gondol, mint az ellenzéki pártok többsége. Nekünk fontosabb a debreceni akkumulátorgyár építésének megakadályozása, az Orbán Viktor által annyira vágyott akkumulátor nagyhatalommá válás megelőzése, mint az új alkotmány. Nem hiszünk sem a globalizációban, sem a piac mindenhatóságában, kritikusak vagyunk az Unióval szemben, de hiszünk a nagyobb államban és a tehetősek és a nagyvállalatok megadóztatásában.
Az összefogásról, taktikáról és logókról már beszéltünk eleget, most inkább ezekkel foglalkoznánk. Mert valójában a Fidesz célja, hogy minden választás kizárólag Orbán Viktor személyéről szóljon, és 12 év után bűn nem észrevenni, hogy az ellenzék nem keresztbe tesz ennek a startégiának, hanem kiszolgálja azt.
Az LMP egy önkritikus párt, a körülmények helyett első lépésben szeretjük magunkban keresni a hibát. Erre talán a legjobb bizonyíték, hogy addig hallgattuk, hogy mi egyedül vagyunk a gátjai a Fidesz leváltásának, hogy még az összefogásnak is adtunk egy esélyt. Nem működött, és mi legalább ugyanazt a hibát nem kívánjuk elkövetni újra és újra.
Ezért mi önvizsgálatot tartunk, és utána nekifutunk újra, de megpróbáljuk sokkal jobban csinálni. De feladni, bojkottálni nem fogunk, mert mi, zöldek végső soron azért politizálunk, hogy majd a gyerekeink és az unokáink szemébe tudjunk nézni. És őket nem fogja megnyugtatni, ha azzal védekezünk majd, hogy a másik irányba leejtett a pálya. Az LMP egy rendszerkritikus párt, számunkra az egyenlőtlen feltételek nem hatnak újdonságképpen, nem fogadjuk el hivatkozási alapnak, hanem színtisztán a létezésünk értelmének. Minél nehezebb, annál eltökéltebbek vagyunk.