Egyértelmű: a kormány nem érdekelt az infláció folyamatos növekedésének megfékezésében. A fogyasztói árindex rekordszintű emelkedése felülírja a 27 százalékos áfakulcs uniós vezérszerepének hathatós letörésének igényét. A kabinet múlt heti ülésén – Gulyás Gergely szerint nem merült fel az áfacsökkentés, mert az áfacsökkentés nem árcsökkentésthoz, hanem a kereskedelmi haszon növekedését. Majd önmagát is cáfolva a kancelláriaminiszter hozzátette: A magas áfának ugyan megvan az a kockázata, hogy nem fizetik be, de ez az a terület, ahol még az Európai Bizottság is elismeri, hogy előrelépést értünk el, az áfacsalások visszaszorultak.
A hivatalos vizsgálatok tanúsítják, hogy az áfacsökkentés az új lakások építésénél bevált, az élelmiszerek esetében félig, viszont a létükért is küzdő vendéglátóhelyeken egyáltalán nem. A kép tehát vegyes. Jól előkészítve, szigorú ellenőrzés mellett az áfacsökkentés az infláció növekedési üteme megfékezésének az egyik legjárhatóbb útja. De a nem létező extraprofitra hivatkozó különadók kivetése sem tartozott a kellően megalapozott lépések közé, a kiskereskedelmi áruházláncok gondolkodás nélkül áthárítják a vásárlóikra. Az ilyen, a gazdaság szereplőinek célzatosan kiválasztó csoportját sújtó adópolitika célja nem lehet más, mint a most is nyakló nélkül kiszórt állami pénzek fedezetének megteremtése, de mindenek előtt az elmaradt uniós támogatások pótlására irányuló kísérlet. Gulyás Gergely tán maga sem hiszi el: „Hosszú ideig meglennénk az uniós pénzek nélkül is”, mert szerinte ez mindössze a GDP 1,4 százalékát jelenti. A kormányzat erőfeszítései éppen azért irányulnak a jogállamiság feltételeinek magyarországi helyreállítása bebizonyítására, hogy ismét megnyíljanak a brüsszeli pénzcsapok.
A januári évesített 25,7 százalékos általános, illetve 27,4 százalékos nyugdíjas infláció – ezúttal aligha képzavar – árnyékában elég nagy merészség lehetett Gulyás Gergelynek kijelentenie, hogy ezt az átlagbérek emelkedését meghaladta, s a nyugdíjasokat sem hagyták „parlagon” a 15 százalékos járadékemeléssel. Ha esetleg eléri a magyar gazdaság, hogy 2023 decemberében valóban, évesítetten egy számjegyű lesz a fogyasztói árak emelkedése, amivel a kormányzat bőszen számol, akkor sem demagógia megjegyezni: addig is élni kell! Elénk tárul az az idilli kép, hogy Szilveszter éjszakáján önvallomást tesznek a magyar családok: „Lám, lám, kár volt januárban (februárban, márciusban, a sor folytatható) azon keseregnünk, hogy a brutálisan megemelkedett árak minden előzetes számításunkat felülírták, mert jó a kormányunk, örvendjünk hát velük együtt a csak évi 9,9 százalékos drágulási ütemnek, erre koccintunk!” Ilyen jelenetek aligha játszódnak majd le, hiszen a kormányzat hitelessége már régen a porba hullott.
A jelen súlyosbodó gondjait aligha lehet egy olyan, a messze ködbe vesző ígérettel elpalástolni, hogy majd az esztendő végére lesz olyan mértékű a drágulás üteme, ahol az uniós tagállamok többsége már jelenleg is tart.