Donizetti Lammermoori Luciájának címe még azoknak is ismerősen csenghet, akik vajmi keveset járnak operába. De vajon ki Lammermoori Lucia? Walter Scott, a librettó alapját adó regény szerzője valódi eseményt dolgozott fel a művében, amikor megírta Janet Dalrymple történetét, aki esküvője napján gyilkolta meg újdonsült férjét, azaz azt a férfit, akihez családja kényszerítette annak ellenére, hogy ő egy másikat szeretett. Donizetti 1835-ben bemutatott operája tökéletesen átveszi a regénybeli cselekményt azzal a kis különbséggel, hogy míg a prózai változatban egy elnyomó anya alkalmaz kényszert a lányával szemben, addig a zenei műben Lucia anyja már régen halott, és bátyja kényszeríti hozzá a lányt egy másik férfihoz.
De bontsuk csak ki kicsit jobban ezt a kényszerítést! Ebben rejlik ugyanis a történet megfejtése, a vezérfonal, amin Andrei Șerban, az előadás rendezője is elindult. Mert alapvetően – még manapság is – mennyivel könnyebb lenne a teljes felelősséget áthelyezni egy nő megbomló elméjére, ugye? Nagy a kísértés azt mondani, hogy megőrült, mert nem lehetett azé, akit szeret. Hisztériás, pszichotikus, bolond, aki átlépi a „Ne ölj” parancsát, ami igazi szörnyeteggé teszi a mindenkori társadalom szemében. De vajon nem éppen e tette által tanítja nekünk legtöbbet Lucia a női létről? Arról, hogy nincs, nem létezik más kiút a férfiak uralta társadalom ólomsúlyú elvárásai alól, mint hogy öl, és ezzel önmagát pusztítja el?
Lucia szerelmes. Eggyé válik felfokozott érzelmével olyannyira, hogy elvesztésekor megszűnik létezni. Az őt körülvevő férfiaknál süket fülekre talál, nem tulajdonítanak semmi jelentőséget érzelmeinek. Tárgyként használják, és helyezik át egy másik helyre, ahol jobban szolgál majd. Mert mégis mióta kérik ki a bábuk a sakktáblán a felettük álló kéz mozgatását? A bábú lép, ahová léptetik, és teljesíti azt a feladatot, amivel felruházták. És elesik, amikor kell.
Lucia számára egyedül az ölési aktus marad, hogy bábulétéből okozóvá váljék. Kézzé, amelyik a kést szorítja.
Andrei Șerban rendezése nagy vállalás, a tőle megszokott gyönyörű képekkel, ám összehalmozott részleteiben zavaros. Sokat, túl sokat szeretett volna elmondani, megmutatni, és ez a sokféle absztrakció üti egymást. Az 1600-as évekbeli történetet először is áthelyezi egy XIX. század végi párizsi pszichiátriai kórházba, a Salpetrière-be. A női elmebetegek e gyűjtőhelyén ugyanis nagy (túlnyomórészt férfi) közönség előtt végzett anno nyilvános megfigyeléseket, hipnotikus kísérleteket a kor egy híres orvosa.
A régebbi múltból a kevésbé régi múltba történő áthangolás önmagában elegendő lenne, legfőképpen azért, mert nem egy triviális, mindenki által ismert helyzetről van szó, ergo magyarázatra szorul. A női őrülteket néző férfi nézők gondolatából kiindulva viszont Șerban még egyet emelt a dolgon, és az egészet egy arénába tette, ahol felül ülnek a nézők (a kórus), és lent a küzdőtéren zajlik Lucia kálváriája. De mivel még egy férfiak uralta világról is beszélni akart, ezért egy teljes katonai garnizon életét is beépítette erre a küzdőtérre, ami így lesz eszközeiben katonai edzőterem, hálóterem emeletes ágyakkal, vagy istálló.
Az énekesek mindent megtesznek azért, hogy ebben a barokkosan összetett szimbólumrendszerben helytálljanak, és mind közül kiemelkedik a Luciát éneklő Brenda Rae. Az amerikai énekesnő olyan mesterien bánik hangjával és testével (!), mint azt kevesektől látni operaszínpadokon. A legnehezebb, legkifinomultabb vokális technikát igénylő koloratúrákat is játszi könnyedséggel énekli, miközben hol egy óriási építmény tetejére mászik fel, hol egy tornakorláton ülve egyensúlyoz. Őrülete prózai színészeket megszégyenítően tökéletes alakítás, és a komponistához méltó énekesi bravúr.
Aziz Shokhakimov, az este fiatal üzbég karmestere, nagy energiákat mozgósít a sűrű színpadi történés szolgálatában, és komoly fegyelemmel vezeti zenekarát. Az Opera Bastille közönsége nagy ovációval ünnepel, Donizetti és előadói győzedelmeskednek. Sikerük megérdemelt, csak egy logikusan dekódolható történettel lettünk szegényebbek.
Infó
Gaetano Donizetti: Lucia di Lammermoor. Opéra Bastille. Rendező: Andrei Șerba
