Több hónapja latolgatja az elemzők egy csoportja azt a lehetőséget, hogy Oroszország jelenlegi formájában nem éli túl az ukránok elleni agressziót. Mások – főleg orosz ellenzékiek – irreálisnak látják ezt a feltételezést. Azzal érvelnek, hogy az egyes régiókban nincsenek önálló, függetlenségre pályázó elitek, nincsenek ilyen érdekcsoportok, nem létezik olyan „kulturális széthúzás”, amely ezt a függetlenedési tendenciát megalapozná. Többen mégis ezzel számolnak.
Ukrán javaslat Oroszország megszelidítésére
Idén február közepén a müncheni biztonsági fórumon bemutattak egy, az ukrán politikai és kulturális élet ismert személyiségeinek nevével jegyzett memorandumot. Ez a Never Again, azaz Soha többé! címet viselte. A dokumentum egy javaslatcsomagja, amely szerzői szerint hosszú távon kizárhatja az orosz fenyegetés ismételt megjelenését. Egyebek között Oroszország nemzetközi státuszának lefokozását javasolja, azt, hogy fosszák az ENSZ biztonsági Tanácsában elfoglalt állandó tagságától, aza vétójogától. Kizárnák az ENSZ-ből is, amíg el nem ismeri felelősségét Ukrajna megtámadásáért és nem vállalja a kártérítést, a háborús bűnösök megbüntetését. A területi követelések tilalmát az orosz alkotmány részévé kell tenni, s meg kell indítani Oroszország „dekolonizációját”. Új alkotmányt kell elfogadniuk, amely valódi szövetségi állammá alakítja Oroszországot, s érvényesíti az emberi jogokat. Oroszországnak le kell mondani a nukleáris fegyverekről, s az európai területeket – beleértve a Balti és a Fekete-tengert demilitarizálnia kell. Az orosz nyersanyag és energiahordozó kereskedelmét nemzetközi ellenőrzés alá kell helyezni. Ez a tervezet sokakban megdöbbenést keltett, az első világháború utáni baljós következményekkel járó békerendszerre emlékeztetett, valamint azon angol-amerikai tervekre, amelyek a nácizmus szétverése után Németország felosztását és agrárállammá degradálását latolgatták.
Janusz Bugajski amerikai külpolitikai szakértő, a Jamestown Foundation főmunkatársa a Politico közölt cikket januárban. A szerző Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó közeli munkatársa volt, több amerikai kormánynak adott külpolitikai, elsősorban a kelet-európai térségre vonatkozó tanácsokat. Bugajski azt fejtegette, hogy Oroszország bukott állam, amely a szovjet birodalom szétesése után képtelen volt nemzetállammá alakulni, csak névleg lett föderáció. Ráadásul az orosz elitek inkompetenciája és romlottsága is nemzetközi veszélyforrás. Bugajski elkerülhetetlennek tartja a birodalom szétesésének harmadik szakasza. Az első a szovjet csatlósrendszer megszűnése, a második a tagköztársaságok függetlenedése volt, a harmadik az új államok és regionális szövetségek létrejötte lehet a Oroszország mai területén, amelyek maguk ellenőrzik erőforrásaikat, természeti kincseiket nem bocsátják a központ rendelkezésére. Ezzel megszűnne Oroszország külső agresszióra való képessége. Bugajski szerint az új államok inkább megszabadulnának a nukleáris fegyverektől, ahogy ezt Ukrajna, Belarusz és Kazahsztán is tette. Az amerikai elemző szerint a Nyugat téved, ha azt képzeli, hogy képes megegyezni valamilyen Putyin utáni orosz vezetéssel, nem hisz a „liberalizált Kreml” lehetőségében.
Mihail Hodorkovszkij Az egykori orosz kőolajmágnás, multimilliárdos, akit Putyin sok évre börtönbe zárt a Politicóban vitázott Bugajskival. A hajdani oligarcha szerint, ha Oroszország darabjaira esik, a Távol-Kelet Kína ölébe hull, s a kínai befolyás még jobban veszélyezteti a Nyugatot. Oroszország régióinak „rendezett szétválása” szerinte meglapozatlan nyugati ábránd, ő egy ilyen fejlemény nyomán határháborúkat, elhúzódó a világra is veszélyes konfliktusokat lát inkább, amelyből újra kiemelkedhet egy egyesítő Nyugat-ellenes orosz központ. Hodorkovszkij valódi szövetségi államot szeretne a mai határok között, amely szakít a jelenlegi elnöki rendszerrel és parlamenti köztársasággá alakul. Azt gondolja, hogy ez a politikai felépítés meggátolná az új agresszív orosz diktatúra létrejöttét.
Alexander Vershbow volt vezető amerikai diplomata (moszkvai, szöuli és NATO-nagykövet, az atlanti szövetség főtitkár-helyettese, jelenleg tudományos kutató) a The Atlantic-ban közölt tanulmányt idén januárban. A szakértő szerint elhúzódó konfliktusra kell számítani Oroszországgal. Szerinte rövid távon nem szabad reménykedni politikai fordulatban, mert a „történelem számít, Oroszország népe és vezetői a saját történelmi buborékjukban élnek.” Azt állítja, hogy ennek az országnak még soha nem volt beszámoltatható vezetője, s orosz viszonyok között Putyin nem kivétel, hanem ő a normalitás. Wershbow arra számít, hogy az oroszok ki akarják használni a nyugatiak háborús fáradtságát, s valamilyen tűzszünetre, „befagyasztott háborúra” törekednek majd. Ez azonban nem jelentené a háború befejeződését, legfeljebb a két Korea között hetven éve fennálló viszonyhoz lenne hasonló. Az adott helyzetben Wershbow Ukrajna felfegyverzését javasolja, azt, hogy az eddigi megszorításokon (rakéták hatótávolsága, támadó fegyverek, stb.) változtassanak. Hosszú távon úgy látja, hogy visszaáll, sőt elmélyül a hidegháborús állapot Oroszország viszonylatában, a Nyugatnak a katonai elrettentés és visszatartás stratégiáját kell alkalmaznia, nem enyhíthet a szankciókon. Az amerikai diplomata úgy véli, hogy a belső változások kikényszerítéséig több generációra van még szüksége Oroszországnak.
Janusz Onyszkiewicz volt lengyel védelmi miniszter a Gazeta Wyborczában közölt írásában azt feltételezi, hogy bekövetkezhet egy olyan katonai patthelyzet, amelyben az ukránok felszabadítják az egy éve kitört háború alatt elveszített területeiket. Szerinte Ukrajna aligha képes a Krím visszafoglalására – ehhez nincs meg a katonai képessége, s azt sem tartja reálisnak, hogy a krími hidat megsemmisítve kényszerítené Oroszországot a félsziget feladására. Viszont felveti, hogy az ukránok visszatérhetnének a minszki megállapodáshoz és valódi autonómiát ajánlhatnának a Krímnek és a Donyec-medencének – de az ukrán szuverenitás keretei között. A katonai sikerek mellett egy ilyen politikai gesztus lehet a lengyel politikus szerint a megállapodáshoz vezető út. Putyin ilyen megállapodásra szerinte aligha lesz kész – véli. Egy tűzszünet sem lenne béke, Oroszország ezt az Ukrajna elleni un. kifárasztó háborút folytatná, ahogy azt Egyiptom tette Izraellel 1967 után 1973-ben. Onyszkiewicz az orosz történelemben lát jó példákat is, szerinte a katonai vereségek nyomán az elit eljutott a reformok szükségessége felismeréséhez. Ő így azt feltételezi, hogy megmarad az egyszemélyi orosz vezető történelmi tradíciója. Putyin után következhet szerinte reformista vezető/önkényúr is. Elkerülhetetlen viszont a külpolitikai paradigma-váltás. Emlékeztet a kilencvenes években fontos szerepet játszott Alekszandr Lebegy tábornokra (1950-2002), Jelcin fő vetélytársára. Lebegy orosz nacionalista volt, aki arra a következtetésre jutott, hogy a birodalmak kora lejárt, s eljött az ideje a teljesértékű orosz nemzetállam létrehozásának. Idézi Lebegy egy cikkét, amelyben a tábornok azt írta, hogy „A nemzetközi színtéren a gyakorlatias nacionalizmus azt jelenti, hogy Oroszország nem akar aránytalanul nagy árat fizetni a birodalmi rémálmok megvalósításáért.” Onyszkiewicz szerint egy ilyen vezető, s az általa megjelenített orosz politika, ugyan aligha felelne meg a Nyugat ideálképének, de Ukrajna számára elfogadható feltételekkel befejezhetné a háborút.
