Kis csoportokban álldogáltak, finom zümmögőkórus töltötte be a Ferences templom előtti terecskét, az Egyetem utca és a Reáltanoda utca környékét, egészen az iskoláig. Bár fagyos szél és reggeli napsütés birkózott egymással, ők mégis ernyőket tartottak maguk fölé, minden arra járót emlékeztetve, hogy azon a hajdani márciusi napon esett az eső. A járókelők meg-megálltak, ámulva belehallgattak a zöngedelembe, ám amikor közelebb mentek, érzékelték, hogy személyes hangú, érthető szólószámokká bomlik a kórus.
Kiderült, a közeli Eötvös Gimnázium diákjai verseket szavalnak március 15-e ünnepén. Petőfi, Arany, József Attila, Kosztolányi és mások szépséges sorai gurultak szét a téren, mint az igazgyöngyök. A buszra várók, a padon ücsörgő hajléktalanok és a templomba siető nénikék is felkapták és megcsodálták őket.
„Légy fegyelmezett!” - intett József Attila az egyik fiú szájából a Téli éjszaka című versével. S ők fegyelmezettek voltak, csak szavaltak, szavaltak, egy iskolai órányi időn, negyvenöt percen át, de érződött, mennyire játékosak, büszkék, vidámak és szabadok is ugyanakkor. A ’48-as ifjak mai örökösei nem ám könyvből, vagy a telefonjukról, hanem a lelkük mélyéről idézték fel a nagyok gondolatait. S bár mindegyikük mást, a magáét mondta, a sok energia valahogy összeadódott, és megsokszorozva áradt szét körülöttük a világba.
A hallgatózó utcai népek csak ámultak, aztán lassan megértették, hogy ezek a fiatalok pontosan azok, akik kiállnak magukért és másokért. Jelen időkben a tanáraikért, később majd másokért, akik valamiben hátrányt vagy hiányt szenvednek. Lám, itt is mennyire együtt vannak és mennyire nyitottak a szépre, az igaz szóra.
“Hazatér a földmíves. Nehéz, / minden tagja a földre néz. / Cammog vállán a megrepedt kapa, / vérzik a nyele, vérzik a vasa. / Mintha a létből ballagna haza / egyre nehezebb tagjaival, / egyre nehezebb szerszámaival.”
Ezek a gyerekek nem oktalanul merednek a múltba, pontosan értik, mit jelentenek a valódi értékek, mit jelentett őseiknek a haladás, a szabadság, a nemzeti függetlenség követelése. És ha az értelem és az érzelem ilyen otthonosan találkozik a bensőjükben, ahogy ez a performansz is bizonyította: remény van arra, hogy ők talán majd képesek lesznek ellenállni mindig, amikor kell, és őket már nem tudja leteríteni semmiféle erőszak vagy agresszivitás.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.