Alig heverték ki az iskolák az online átállás okozta didaktikai és technológiai sokkot, nyakukon van egy újabb digitális cunami. A szöveggeneráló program – a ChatGPT – már-már félelmet keltő módon tud válaszolni a kérdéseinkre, és sokoldalú (akár matematikai, fizikai vagy programozói) feladatmegoldó, esszéírói képességekkel is rendelkezik, sőt, képes a digitálisan beadott dolgozatok értékelésére és javítására is.
Míg egy-egy hagyományos dolgozatírást hetekig tartó előkészület vezet be, és 90 perc jut a megírásra, addig ugyanazt a témát a program 23 másodperc alatt prezentálja átlagos középiskolás színvonalon. Rákérdezéssel, trükkös tanítással magas színvonalú egyetemi esszé is előállítható. Mennél okosabban kérdezünk, mennél többet kommentáljuk a válaszokat, a gép annál okosabb lesz.
Ha a ravasz és okos diák angolul kérdez, majd a választ a DeepL nevű fordítóval átteszi magyarra, esetleg még igazít is egyet s mást a szövegen, akkor nincs az a tanár, aki meg tudná mondani, hogy a dolgozatot ember vagy gép alkotta-e.
S amíg a tanárok és a szülők éppen csak ismerkedni kezdenek a programmal, a hálózatba jól szerveződő középiskolai és egyetemi diákság máris használja is - kétségbeesésbe kergetve ezzel tanáraikat.
A kétségbeesés jogos. Hiszen milyen tudásátadó rendszer az, amelyben a gépi és a humán megoldásokat nem lehet egymástól megkülönböztetni, vagy amelyben egy program a féligazságokat, közhelyeket is jó szövegfelépítéssel, logikusan és helyesírási hiba nélkül képes tálalni, sőt, parancsszóra stílusréteget is tud váltani? Nem őrjítő az, hogy a zseniális és a triviális (vagy helytelen) válaszok egymás mellett jöhetnek ki a programból, kifogástalan nyelvi köntösben, anélkül, hogy hitelességük igazolható lenne? Mi legyen a házi feladattal, az esszékkel, a „beadandókkal”, ha ezeket gépileg is le lehet gyártatni? Ha ezentúl csak az élő szóbeli kikérdezés, vagy a reális vizsgáztatási térbe tett zárthelyi-íratás marad hiteles, megbízható ellenőrzési formaként? Hol lesz erre idő, logisztikai kapacitás?
A hitelesség bizonytalanságából fakadó vészjelzések is komolyak. Nem véletlen, hogy a Microsoft által támogatott ChatGPT vetélytársa, a Google Bard azzal az ígérettel szállt be a versenybe, hogy - a Google keresési eredményeinek integrálásával - magas fokon biztosítani tudja információi hitelességét. Nem sokáig késett a hasonló lépéssel a Microsoft sem: a „bing” kereső és a ChatGPT összevonásával ugyanezt a teljesítményt ígérte meg.
Ezek a lépések azonban nem hogy megkönnyítenék a tanárok dolgát, ellenkezőleg, még nehezebbé teszik a gépi és a humán teljesítmény közti különbségtételt. Hiszen ha a gépi esszébe nem kerülnek be nyilvánvaló tévedések, a megkülönböztetés még bonyolultabbá válik. Sőt, a ravasz gép még néhány enyhe hibát is képes parancsszóra beépíteni a dolgozatba, további okot adva az értékelésen töprengő tanár teljes elbizonytalanodására.
De vajon ellensúlyozzák-e a program sok fejtörést okozó veszélyeit az iskolai felhasználás pozitívumai?
A program egyik leginkább figyelemre méltó tulajdonsága a közvetlen, kreatív interaktivitás: a kérdezz-felelek játszmában a mesterséges intelligencia a válaszaiban alkalmazkodik a kérdező kérdéseiben rejlő tudástartalomhoz, így számára hatékony egyéni tanulási utakat tud képezni. Mindehhez konkrét forrásokat és gyakorlóanyagokat is ajánl. Ezzel a diák egy fáradhatatlan tanulási tutorra tehet szert, amely - mivel elképzelhetetlenül nagy tudásbázisra támaszkodik - a témakörök nagyon széles körében képes értelmes párbeszédet folytatni (amellyel egyúttal biztosítja az iskolai hiánycikk-lista egyik legkritikusabb elemét, a folyamatos visszajelzést is.)
A tanároknak is hasznos munkaeszközként szolgálhat a program. Előállíthat dolgozat-előkészítő szövegeket, feleletválasztásos kérdéseket, óratervet, szövegkivonatokat. Képes értékelni a beadott dolgozatokat a megadott szempontok szerint. A program időt takaríthat meg a tanároknak azáltal, hogy segít a diákoknak megválaszolni a kérdéseiket és megérteni a fogalmakat, így a tanároknak több idejük marad arra, hogy a tanítás más területeire - például a csoportos projektmunka megszervezésére – összpontosítsanak.
Ha a leíró, a meglévő hagyományos szakirodalmi (tankönyvi) forrásokra épülő dolgozatok ideje a ChatGPT és társai képességeinek árnyékában lejárt, akkor adódhatna az a – pedagógiai fordulatot jelentő - megoldás, hogy nem a diák tanulásának végeredménye lenne az értékelés tárgya, hanem a munkájuk módszerei, tudásszerzésük folyamata, kérdésfeltevéseik relevanciája, a mesterséges intelligencia kreatív és dokumentált felhasználásának szintje.
Nehezen képzelhető persze el, hogy egy hagyományosan formatív értékelési módon alapuló rendszer be tudna fogadni egy puha, sokkal több és bonyolultabb pedagógiai munkával járó értékelési rendszert: az alternatív iskolák ez irányú kísérleteinek sanyarú sorsa túlságosan is ismert.
A pandémia idejének kényszerű átállási vitái a „hogyan tanítsuk meg online a hagyományos tananyagot” kérdésköre körül forogtak. Nem merült fel – legalábbis általánosabb oktatáspolitikai szinten –, hogy nemcsak a technológiák iskolai felhasználásának módszertani kérdéseire kell figyelni, hanem a tartalmakra is.
A mesterséges intelligencia drasztikus belépése a tanulási rendszerekbe viszont újra és nagy súllyal veti fel azt a kérdést, hogy mit is tanítsunk, azaz mi is legyen a tudásátadás tárgya („tan”-tárgya), mi is legyen az iskolai tudás tartalma
és terjedelme, s hogy mit is kellene tartalmazniuk a tanterveknek.
Nem voltak véletlenek a NAT körüli viták már a pandémia előtt sem, de NAT mélységes konzervativizmusa a tudást előállító és tároló technológiák forradalmasodásának szemszögéből mutatkozik meg igaz valójában.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.