– Ej, de örülök, hogy látlak! Hogy vagytok, jól megy sorotok? Van munka elég? Hogy érzed magad ezen a szép tavaszi, fényes, virágillatokkal teli napon, amikor a lányokról már lekerült a télikabát, a fiúk meg nézzed-e, rövidnadrágban bóklásznak!
A megszólított tanácstalanul állt a barkácsbolt parkolójában. A férfi üdvözlése oly elsöprő volt, hogy nem maradt ideje gondolkodni, vajon együtt dolgoztak valaha, egy gimnáziumba jártak, netán a városból kellene ismernie.
A másik tovább folytatta.
– Ó, látom a szemeden, gyakran jársz Erdélybe’, biztosan ott voltál legutóbb is a csíksomlyói búcsúban! Na látod, ott szoktam lenni én is. De ha éppen nem ott, akkor Korondon élek, bárki megmondhatja, mindenki ismer, Nagy Józsefnek hívnak.
Emberünk, ha lehet, még jobban elgondolkodott. Ha nem is gyakran, de járt már ott, sőt a családi legendárium szerint a rokonságában még székely lófő is élt valaha, bármit is jelentsen ez. Vonzódott az ottani tájhoz, ahol talán darabka földje is volt az elődök okán.
Amaz észrevette, hogy hátrébb húzódott a gyanakvás, csitult a bizalmatlanság, így gyorsan előrelépett, átölelte, mintha valóban földik lennének, volna közös tudás, egyívás, azonos gyökere a hazának.
– Várjál, mindjárt hozok neked valamit! – mondta, majd egy autóhoz futott.
Négy doboz késsel tért vissza. Szünetet sem hagyott, sorolni kezdte, hogy megszűnt otthon a bolt, épp idejében tudta elcsípni ezeket a remek darabokat. Nyugodtan guglizza be, látni fogja, 300 euró is megvan egy készlet, de ő a legdrágábbat is odaadja hetvenezer forintért.
Nem nyerészkedni akar, de menne már lassan haza, aztán hogy nézne ki a határon, hogy ennyi éles szerszám van a csomagtartóban.
A megszólítottnak mintha valami éteri köd lepte volna el a homlokát, lágy fuvallat, ami egyenesen a madarasi Hargitáról érkezett. Először nem is érzékelte a szavak mögött rejlő tartalmat, aztán szabadkozott, hogy van otthon elég kés, de az ellenállás vélhetően nem volt elég erős, mert a másik tovább keresgélte az érzékeny pontokat.
– Odaadom húszezerért, csak a benzinbe segítsél bele, ej, látom, földim vagy te, ha legközelebb mifelénk jársz, ugorjál be tényleg egy jó pálinkára! Nagy József vagyok, mindenki ismer, megmutatják a házamat menten!
Emez elővette a pénztárcáját: nyolcezer forint volt benne. A másik azonnal felmérte a lehetőségeket, kihúzott egy kisebb dobozt, mutatta, száz euró lenne az ára, oda van nyomtatva a fedőlapra, de a komaság miatt odaadja annyiért, ami a pénztárcában lapul.
Megköttetett az üzlet, az eladó gyorsan el is búcsúzott, azt mondta, várja már az otthon, a magas hegyek, a kristálytiszta levegő s a gyönyörű székelyhon.
A férfi titkon remélte, valami éle legalább van a késnek, amit majd asszonya elé tol, elmesélve a történetet. Az interneten közben utánanézett, akciósan alig negyedáron kínálták a készletet, amit immár magáénak tudhat. Így inkább csak dacból fűzte hozzá: odaadta volna a pénzt kés nélkül is, ha már annak a jóembernek a hazaútra kellett.