- Felejtés nélkül nincs emlékezés - Rendhagyó portréfilm Nádas Péterről

Március végén kerül a mozikba a Saját erdő, a Nádas Péterről szóló filmet az író gombosszegi otthonában forgatták. A nyolcvanéves szerzőt bár az utóbbi időben a megszokottnál többször láthatta a közönség – ő nyitotta meg az Ünnepi Könyvhetet, születésnapjára pedig komplett eseménysorozattal készült a főváros – alapvetően nem jellemző rá a szereplés, nemhiába él évtizedek óta a göcseji Gombosszegen. Mindezek ellenére a nyilvánosság viszonylag sokat tudhat Nádas Péter otthonáról, hiszen dolgozószobájába is beengedte már a sajtót, de talán ennél is fontosabb a kertjében álló vadkörtefa, mely a szerző életművének emblematikus szerepelője, szinte toposszá váló eleme. Ez a vadkörtefa jelenik meg a például a Saját halál című művében (melyre a film címe is utal), az író által készített híres fényképfelvételeken is látható.

„Amióta ennek az óriási vadkörtefának a közelében élek, el sem kell mozdulnom, hogy messzire lássak, vagy visszanézzek az időbe” – írta Nádas Péter a Hátországi napló című esszékötetében, az idézett mondat jól akaratlanul is összefoglalja a Saját erdő tartalmát. A film alapját egy többnapos beszélgetés képezi, amit Simonyi Balázs filmkészítő-ultramaratonfutó és Kalmár Melinda történész készített a szerzővel, Nádas Péter szavait Pálos Gergely operatőr csodálatos felvételei kísérik. A rendező Kárpáti György Mór rendkívül meditatív portréfilmet hozott létre, mely gyakorlatilag képpé formálja a szerző írói hangját: az ő békés, érzékeny narrációja kísér végig minket az élet csodálatos és borzalmas elemein.

Érdemes leszögezni, a Saját erdő nem az életrajzra koncentrál, de még csak írói állomásokra sem utal. Beszélgetésből született, de kérdések nem hangzanak el, kizárólag a szerző által megfogalmazott válaszokat kapjuk. Egyszerre természetfilm és irodalmi portré: Nádas Péter szavait lassú asszociatív képsorok kísérik, Gombosszeg madártávlatból tűnik föl, több snittet kap a letisztult bútorzatú dolgozószoba, de leginkább a kert, a körtefa, az állatok és az erdő kap hangsúlyt. A szerző természetszeretete jól ismert, az egyórás portréfilmben is megemlíti, hogy a káposzta képes új szívet növeszteni magának, ha védekezni kell a külső támadások ellen, és élete egyik legkatartikusabb pillanatát is állatok jelenlétéhez köti. De Nádas Péter természetszeretete nem csap át emberutálatba, amennyire csodálja és észreveszi a természet legapróbb résztvevőit, olyannyira figyelmes az emberi lényekkel.

Számos mondatot, gondolatot ki lehetne emelni a filmből. – Olyan társadalmat máig nem ismerünk, amely bármiről képes lemondani – mondja az író, aki szerint most lebomlási folyamatnak vagyunk résztvevői. Ökológiai katasztrófa, szerelem és kultúra egyaránt keveredik a témák közt, a szerző pedig mindenről utánozhatatlan bölcsességgel, higgadtsággal és csendes humorral nyilatkozik meg. Saját személyével kapcsolatban például megjegyzi, szükség van a mélabús emberekre, ha csak tetterős emberek lennének a világban, az egyenlő lenne az őrültséggel.

Talán soha senki nem beszélt olyan szépen és körültekintően az elmúlásról a magyar irodalomban, mint Nádas Péter – ez a téma jelenik meg talán legkedvesebben a Saját erdőben, az alkotó mesél súlyos depressziójáról, az öngyilkosság családi mintáiról, majd a feldolgozás, az élet folytatása kapcsán kijelenti: „felejtés nélkül nincs emlékezés”.

A filmben elhangzó történetek közül többet már ismerhet a közönség, aki figyelemmel kísérte a szerzővel folytatott korábbi beszélgetéseket, az interjúkat vagy a dokumentumfilmeket, az felfedezheti, hogy több a már megosztott, elmondott részlet. A Saját erdő viszont épp abban különleges, hogy ezeket a részleteket nem mintegy mellékesen villantja föl, hanem ezek adják a film lényegét: az egész egy Nádas-esszencia, adatok és lényegtelen kérdések nélkül. Nádas Péter úgy főszereplő, hogy fizikai valójában nem is nagyon jelenik meg, a filmben hiánytalan portré készült, arc nélkül.