– Ezek a gyerekek más világból jöttek, szüleik nehéz sorsúak, előfordult, hogy súlyosan traumatizáltak, szegénységből, nyomorból érkeztek hozzánk. Volt, aki egy éjszaka egy fürdőkádban aludt, mielőtt helyettes szülőhöz került, más pedig soha életében nem ünnepelte meg tortával a szülinapját – meséli Kondor Judit, aki férjével közel 10 éve helyettes szülő már, és ennyi idő alatt 19 gyermeket láttak el hosszabb-rövidebb ideig.
A helyettes szülőség intézménye az 1997-es gyermekvédelmi törvény óta létezik Magyarországon. Hasonlít a nevelőszülőséghez, de alapvető különbség, hogy ez esetben a felügyeleti jog a vér szerinti szülőnél marad. Olyan gyerekek kerülhetnek helyettes szülőkhöz, akiket a biológiai szülők valamilyen átmeneti okból, például lakhatási válság, kórházi ápolás miatt nem tudnak ellátni. A krízishelyzet idején a gyerekek kapcsolatot tarthatnak a vér szerinti szüleikkel, nincsenek egymástól elszakítva. A helyettes szülőnél legfeljebb másfél évet tölthetnek, ha ennyi idő alatt sem oldódik meg a gond, akkor más megoldást kell találni, ekkor jöhet szóba például a nevelőszülői hálózat. A helyettes szülőség nem jelent folyamatos munkaviszonyt. Megeshet, hogy egy családhoz évekig egy gyermek sem kerül, vagy épp maga a helyettes szülő utasítja vissza lehetőséget, mert az adott időszak nem alkalmas a számára. Egy helyettes szülőnek, egy gyerek után körülbelül 60 ezer forint jár, ami magában foglalja a helyettes szülői díjat és a gyermek ellátására szánt összeget.
A kormányzati adatbázis szerint jelenleg országosan 47 intézmény működtet helyettes szülői hálózatot. Többségük önkormányzatok gyermekjóléti szolgálata alá tartozik, de van egyesületi és egyházi fenntartású is. A helyettes szülői hálózatok gyakorta csak afféle tartalékmegoldások: az önkormányzatok általában elsőként a gyermekek vagy családok átmeneti otthonában próbálják megoldani a kicsik ideiglenes gondozását.
– Pedig az átmeneti otthonokkal szemben a helyettes szülőség nagy előnye, hogy a krízis megoldásáig is családban marad a gyermek, lehetőleg közel az eredeti lakhelyéhez. A gyereknek az a legjobb, ha ugyanabba az óvodába, iskolába járhat, ahova addig – mondja Rabi Edina, a Budapesten és vonzáskörzetében helyettes szülői hálózatot fenntartó Fehér Kereszt Közhasznú Egyesület szakmai vezetője.
Azt, hogy pontosan mikor, melyik megoldást választják, a szakértő szerint mindig előre egyeztetik a gyermekjóléti szolgálattal. – Alaposan átbeszéljük, hogy valóban a helyettes szülőség-e a megoldás, tényleg vissza tud-e kerülni a gyerek a szüleihez, vagy már eleve másban kéne gondolkodni. – osztja meg tapasztalatait Rabi Edina. A szakember szerint az elhelyezésnél kérdés az is, hogy van-e éppen olyan helyettes nevelőszülő, aki tud fogadni gyerekeket. Mivel sokan az évek alatt inaktívvá váltak, jelenleg is keresik azokat a családokat, amelyekben helyettes szülői feladatot vállalnának.
Annak feltételei, hogy ki lehet helyettes szülő, nagyon hasonlóak, mint a nevelőszülőség esetében, a felkészítő tanfolyam viszont rövidebb. A kiválasztás, felkészítés folyamatában először a motivációiról beszélgetnek a jelentkezőkről, hogy eldöntsék, valóban helyettes szülők szeretnének-e lenni. Ezután következhet egy pszichológiai, jogi, társadalmi, pedagógiai képzés.
Ezt a képzést elvégezte az eredetileg védőnőként dolgozó Kondor Judit is, aki családjával sajátos nevelésű gyermekek ellátására is vállalkozik. Náluk az évek alatt 19 gyerek fordult meg, a legkisebb alig volt kétéves, a legnagyobb 17, de a zömük óvodás-, vagy kisiskoláskorú volt. Sokféle oka volt annak, ki miért került hozzájuk. Volt, akinek az édesanyja epilepszia miatt került kórházba, és a kisfia csak egy hetet töltött Kondor Juditéknál, akadt példa arra, hogy egy agresszív apa okozta a krízist, a legtöbb esetben viszont lakhatási probléma állt a háttérben. Az pedig minden esetnél azonos volt: rendre hátrányos helyzetű, szegény családokból került hozzájuk gyerek. Ez utóbbi kapcsán Judit megemlíti: volt mit tanulniuk arról mi az, amivel tényleg segíteni tudnak, és mi az, amivel a legjobb szándék ellenére sem biztosan jót tesznek.
– Igyekeztünk sok élményt adni a gyerekeknek, állatkert, játszóház, nyaralás, ami csak lehetséges. De hamar rájöttünk, a jóból is megárt a sok, ugyanis az egyik kislány egy családi nyaralás alkalmával sírni kezdett, és mondta nekem: Judit néni, én nem bírom, ennyi élmény engem még sosem ért. Ekkor rájöttünk, hogy adagolni kell, nem szabad egyszerre zúdítani rájuk az élményeket, annyira más világban nevelkedtek, hogy nem tudják egyszerre mindezt befogadni – idéz fel egy esetet Kondor Judit.
A helyettes szülőség esetén a vér szerinti szülőkkel minden esetben együtt kellett működni, amiről nekik vegyes tapasztalataik alakultak ki, de arra minden esetben figyeltek, hogy sose hangolják a kicsiket a szülők ellen:
– Mondogattam, hogy anya szeret, vár téged, készíti a lakást neked. A szülők többségével nem volt gondunk, szerették a gyerekeiket, csak össze kellett szedniük magukat. Például az egyik édesanya egy aluljáróban virágot árult, hogy összegyűjtse a pénzt egy albérletre. Ez az aluljáró a kisfiú iskolájához közel volt, így minden nap arra mentünk vele, hogy találkozzon az anyukájával, aki ölelgette, puszilgatta őt.
A Kondor családnak fontos az is, hogy míg náluk van egy-egy gyerek, próbáljanak neki célzottan olyan segítséget adni, amit vére szerinti szüleitől esetleg nem kap meg. Egy kisfiúról például kiderült, hogy diszlexiával küzd, nehezen megy neki az olvasás. Sokat gyakoroltak vele, az asszony akkor egyetemista fia is beszállt, korrepetálták a kicsit. Az eredmény nem maradt el, a jegyei is javulni kezdtek, és sokkal érdeklődőbbé, nyitottabbá vált.
– Aztán egyik nap hazahozta a könyvtárból a Harry Pottert, mert minden kortársa azt olvasta. Betűnként, soronként, de együtt elolvastuk. Határtalanul boldog volt ő is, és mi is – meséli Kondor Judit, majd úgy folytatja: – Egy másik gyerekkel nagyobb utat jártunk be. Roma származása miatt rengeteg düh volt benne. Próbáltunk hatni rá, hogy inkább arra figyeljen, mit szeretne, miben tehetséges. Furulyázni kezdett, a férjemmel meg barkácsolt. Kiderült, hogy mindkettőhöz van érzéke, hazakerülve pedig később zenét tanult és asztalos iskolába kezdett járni, amit el is végzett. Hangszerkészítő szeretne lenni. Talán nekünk is volt kis részünk mindebben.
Kondoréknak sok sikertörténetük volt az évek alatt, de tudja, hogy nem minden gyerek esetén sikerült tartós változást elérni. – Úgy gondolom, ha más nem, hát nyaralt egyet. Megtapasztalta, hogy így is lehet élni, és talán talán törekedni is fog rá. Mindenesetre egy időre kipihente, amit a sors nagyon korán mért rá.
Amerikában a legvégső eset a gyermekotthon
Madocsai Csilla 17 évesen disszidált Magyarországról, két évet Ausztriában élt, majd az Egyesült Államokban telepedett le. A rákkutató asszony főállása mellett hét éve „helyettes szülőként” dolgozik Floridában. Elmondása szerint, náluk nincs szétválasztva a helyettes és a nevelőszülő intézménye, a kettő egy és ugyanaz, egyszerre látja el mindkét funkciót.
– Ha például egy szülő drogozik, veszélyezteti a gyerekét, akkor a gyereket kiemelik, és egy bíró dönt arról, hogy kihez kerülhet. Az alapállás, hogy egy családtagnál helyezik el, amit alapos vizsgálat előz meg, és addig is ideiglenes befogadó családokhoz küldik őket. Ha nincs rokon, aki vállalná, akkor a helyettes szülőnél marad. Az amerikai rendszerben a legvégső esetben kerülnek otthonba a gyerekek. – mondja Madocsai Csilla, majd így folytatja: – Ezentúl a bíró kijelöli a szülőknek, hogy milyen programokat kell végigcsinálniuk ahhoz, hogy visszakapják a gyermek felügyeleti jogát. Mivel az állam célja is az, hogy a családok egyben maradhassanak, minden segítséget megadnak, hogy a szülők rendezzék az életkörülményeiket. Ha ez egy év alatt nem sikerül, akkor egy bíró eldönti, hogy kapnak-e még időt a szülők, mert látszik az igyekezet, vagy a gyerek örökbe fogadhatóvá válik. Utóbbi esetben a nevelőszülőé az előjog, ha nem élnek vele, addig náluk marad a gyerek, míg valaki örökbe fogadja. Magam is ezért vágtam bele, egyedülállóként szerettem volna egy testvért az akkor 8 éves fiamnak. Még nem fogadtam örökbe egy gyermeket sem, mert szerencsére mindenki visszakerült a rokonságához. De így is nagyon élvezem, nagyon édesek, és úgy érzem valamit visszaadok az életnek, hogy segítek ezeknek a gyerekeknek. Eleinte sok a gond velük, de van gyakorlatom, tudom, hogy kell bánni a problémásabb gyerekekkel, a fiam is ADHD-s, hamar összecsiszolódunk.
