Mócsa Nikoletta elnökségi tag meséli, hogy az egyesületüket az ezredfordulón azért alapította Mórucz Lajosné Gabika védőnő, hogy a titkolt terhességek ne vezessenek végső elkeseredésben csecsemőgyilkossághoz. Krízisvonalat hozott létre és krízislakást, ahol egyszerre hat kismamát fogadni tudnak, az orvosi felügyelettől a tápláló élelmen át a vitaminokig mindennel ellátva őket. Gabika önkéntesekből országos hálózatot szervezett, összekötötte az életet adókat a gyermekre várókkal, de az ezredik örökbefogadásukat már nem érhette meg. Lánya, Fabóné Mórucz Kinga most is az elnökség tagja, Mercs Ilonával együtt, aki a budapesti „bázis” a több megyeszékhelyen dolgozó önkéntesek mellett.
A Jászberényben élő Nikoletta az ország keleti felében utazik a segítséget kérőkhöz, legtöbbször Danica kolléganőjével, aki 40 éve dolgozik a gyermekvédelemben. Sokat vannak úton az egyesület egyterűjével (adományokból tudták tavaly lecserélni a húszéves autójukat), olykor közeli városban vagy szomszédos településen beszélnek meg találkozót a hozzájuk forduló kismamákkal.
„Sok köztük az érettségi előtt álló fiatal lány, és akadnak olyanok is, akik a terhességüket nem, de az örökbe adási szándékukat el tudták titkolni – meséli Nikoletta. Hogyan lehet egy terhességet eltitkolni? – Gabika erre azt mondta, ezek a babák »gerincállásban állnak«, az édesanyjuk gerincéhez simulnak, annyira tudják ők is, hogy rejtőzködniük kell. Ők pedig bő ruhákkal úgy leplezik a pocakjukat, hogy ne lehessen észre venni. A hozzánk fordulók zömmel egy-két hónappal vagy akár napokkal a szülés előtt állnak. Általában egyedülálló nők, a kiskorútól a 45 évesig. A fiatal lányok sokszor addig titkolják ezt magukban, mire letelik a terhességmegszakításra adott 3 hónap, vagy párkapcsolatból indulnak neki, ám ez idő közben zátonyra fut. Házaspárok általában a nehéz szociális helyzetük miatt keresnek meg minket, páran pedig már egyedül nevelnek gyerekeket, és nem tudnak többet vállalni.
Mikor a kismama felhívja az ingyenes krízisvonalat (06-80-203-923), átbeszélik vele a lehetőségeket, teljes titoktartás mellett. Ha ekkorra már beindult a szülés, a legelső kórházba irányítják, vagy mentőt hívnak. Volt, hogy ezt sem akarta a kismama, őt egy ismerős vitte el otthonról autóval, és „az országúton” adta át a mentőknek. Ha van idő a felkészülésre, megbeszélnek egy személyes találkozót, és krízistanácsadás keretében elmondják a kismamának, milyen lehetőségei vannak a gyerek megtartására, milyen támogatásokat tud igényelni. „Mi elsősorban abban segítünk, hogy a vér szerinti családjában maradjon a gyerek – hangsúlyozza Nikoletta. – Van, ahol hiába segítenénk tárgyi eszközzel, nincs hely, ahová a babát vihetnék. Az anyaotthonok tele vannak, az anyáknak nem ritkán a kórházban kell kivárni, mire az ország bármely területén befogadják őket. Ezt is egy év után el kell hagyniuk, ami fél évvel hosszabbítható, de sokszor egyik anyaotthonból mennek a másikba, már ha felveszik őket. Az újszülött mellett nem tudnak dolgozni se, így sokan egy év után szembesülnek azzal, hogy ugyanott vannak, mint amikor megkerestek minket.” Az állami szféra által biztosított segítség hatalmas egy ilyen nehéz helyzetben – ezt a segítő nyomatékosítja is –, a gond akkor van, ha a segítséget nem átmeneti jelleggel kérik.
Az élet tartós rendeződésére ott van remény, ahol a család is az anya mögé áll. Egy állami gondozottnak már emiatt nagyon nehéz egyedül gyereket vállalni. Miután 18 évesen kikerülnek a védett helyzetből, nem mindenkinek sikerül az életét jól elindítani, sokan az utcára kerülnek. Ők kitermelik a jövő generációját, akikkel a civil és az állami szociális szféra ugyanilyen helyzetben találkozni fog. Ezért is fontos, hogy családban nőjenek fel a gyerekek, hiszen a gyerekneveléshez szükséges mintákat és kompetenciákat is így tudják elsajátítani.
Nikoletta azt mondja, az anyának jó önismeret kell, hogy belássa, egyedül nem fogja tudni nevelni a gyerekét. Ilyenkor jöhet szóba a nevelőszülőnél elhelyezés vagy az örökbefogadás, ők pedig a saját döntése alapján segítik tovább ebben. Civil szervezetként a Gólyahír Egyesület a nyílt örökbefogadásban működhet közre, míg az állam a titkos vagy zárt (amikor sem a vér szerinti szülő nem tudja, kihez kerül a gyereke, sem az örökbefogadó nem ismeri a hátterét) és a nyílt örökbefogadást egyaránt kezeli. Utóbbi esetben megismerik egymást a szülők, az örökbefogadó is feltehet kérdéseket, az életet adó pedig az egyesületen keresztül később is tud érdeklődni a gyerekéről. Kérhet róla fényképet, esetleg videót, és ha az örökbefogadó család is úgy akarja, felajánlhatnak találkozási lehetőséget, bár utóbbira még kevés a példa. Mert míg az örökbefogadónak ez hatalmas boldogság, az életet adónak mindenképp veszteség, de ennek feldolgozásában is segíthet az egyesület.
Oldandó félelmek
„A nyílt örökbefogadásnál a veszteségek ellenére mindhárom fél nyerhet. A gyerek így biztosan családba kerül, az örökbe adó megnyugodhat, hogy nem az állami rendszerben fog nevelkedni a gyermeke. Az örökbefogadónak is jobb, hogy fel tud tenni kérdéseket, akárcsak egy szemorvosi vizsgálat kapcsán, hogy volt-e a családban érintett, ilyenkor mi segítünk felvenni a kapcsolatot a vér szerinti szülővel. A gyereknek pedig azt tudják mondani, hogy őt nem ott hagyták a kórházban, hanem róla valóban gondoskodtak, fontos volt az életet adójának is, aki valamiért nem tudta vállalni a felnevelését, viszont esélyt adott neki egy boldogabb életre” – magyarázza a segítő.
Ha a döntés megszületett, mint minden örökbefogadásnál, először 30 napra kihelyezik a gyereket a családhoz. Érzelmileg mindenki számára a legmegterhelőbb az első hat hét, amíg a törvény lehetőséget biztosít az életet adónak, hogy meggondolja magát – erről szól Szakonyi Noémi Veronika mozikban most látható filmdrámája, a Hat hét –, elvétve ugyan, de erre is volt példa az egyesület hosszú működése során. A visszakérést is fel kell dolgozni, ami még nehezebb, ha végül mégiscsak állami gondozásba kerül az az újszülött, akit egy család már a részének érzett, különösen ha van testvér is, akinek ezt szintén el kell magyarázni.
Miután a házaspárok teljesítik a szükséges feltételeket, öt-hat év várakozásra számíthatnak. Egy részük egy-két év zárt örökbefogadásra várakozás után nyit a nyílt felé, míg mások azon nyomban – így jutnak el a Gólyahír Egyesülethez. Ők sem ígérhetnek azonnali megoldást a jelenleg várakozó 303 házaspárnak, hiszen nem tudják, hol, mikor, milyen kisgyereknek kell épp családot keresni. Ez függ attól is, milyen kikötései vannak az örökbefogadónak, akár a nem, a származás, vagy a veleszületett adottságok tekintetében, például el tud-e fogadni akár egy hallássérült vagy koraszülött gyereket. Arra is figyelniük kell, hogy a családok egymástól kellő távolságban éljenek, mert az senkinek nem lenne jó, ha minden nap az ablaka előtt tolnák el a babakocsit – magyarázza Nikoletta. „A legnagyobb félelem a nyílt örökbefogadással kapcsolatban, hogy az életet adó egyszer csak megjelenik a házuk előtt, és találkozni akar a gyerekével. Ilyen a 23 év alatt egyszer sem fordult elő, az örökbe adók is tisztában vannak azzal, hogy milyen jogok nem illetik meg őket, és ezt tiszteletben tartják. Ők is félnek az örökbefogadókkal való találkozástól, hogy azt fogják gondolni róluk, milyen anya az, aki »eldobja a gyerekét«. A találkozón segítünk ezeket a félelmeket feloldani, van idő arra, hogy bármit megbeszéljenek, hogyha majd a gyerek kérdez, legyenek rá válaszaik.”
Szívükből születtek
Szerelem volt első látásra, amikor Károlyi-Demeter Andrea és Károlyi Zoltán Azim közel 14 évvel ezelőtt találkoztak. Mindketten nagy családról álmodtak, Andi egész életében az anyaságra készült, már ebben társra leltek egymásban. Bár a környezetükben több örökbefogadás történt, évekbe telt, mire eljutottak a gondolatig, hogy ez lehet az ő útjuk is. Vágytak gyerekre, sokáig próbálkoztak, Andi a meddőségről is nyíltan beszél, családjukban nincsenek tabuk. Zolit is örökbe fogadták, dél-jemeni származású apukájával sosem találkozott. Felnőttként, Andi biztatására vette fel a kapcsolatot a vér szerinti anyukájával, aki most már nagymamaként jelen van a négy és féléves Lackó és a féléves Amira életében.
Volt a családjukban Gólyahíres, 8 éve ezért adták be ide is a jelentkezésüket. Hallották, hogy olyanok, mint egy nagy család, ez is szimpatikus volt számukra. A várakozás évei nagy érzelmi hullámzással teltek, különösen amikor Andi körül mindenki babát várt. Volt egy meghiúsult kiajánlásuk is, mivel mindkét szülő kiskorú volt és a gyám úgy döntött, állami gondozásba kell kerülnie a babának. Andinak szívében akkor nehéz volt ezeket helyre tenni, de utólag már úgy tudja nézni, minden okkal történt, hogy pont akkor és pont az ő kisfiúk érkezzen hozzájuk, és aztán ugyanígy a kislányuk. „A legnehezebb gondolat, hogy ezek a gyermekek nem a vér szerinti családjukba kerültek vissza, hanem állami gondoskodásba vették őket. Ha a vér szerinti családnak sikerül olyan támogatást kapnia, hogy végül hazavihetik a gyermeküket, az egy boldog befejezés, könnyebb elfogadni” – mondja. 2018 szeptemberében aztán hozzájuk is megérkezett a „gólyahír”.
„Ha gyermeket vársz, a pozitív teszttől még van 9 hónapod felkészülni, így nagyon más, hogy egy csütörtöki napon egyszer csak felhívnak, hogy »készen állsz-e arra, hogy megismerd a kisfiad?«. Mondtam, hogy hadd hívjam fel még a férjemet, és már a telefonban éreztem, ahogy Zoli lesápadt” – emlékezik Andi. „Furcsa volt, hogy már 9 hónapja van egy gyereked, csak még nem tudsz róla” – idézi fel Zoli. Andi folytatja: „Egy héttel később az egyesület önkéntesével bementünk a kórházba, kijött az orvos a koraszülött intenzívről, és azt mondta, »jöjjön anyuka, apuka, megmutatjuk a kisfiúkat.« A sok nehézség után ez olyan erős pozitív lökést adott, mint amikor a papírokon is látod, hogy ott van a neved, és érzed, hogy tíz év után végre elérkeztél oda, hogy anyává és apává váltok. És ott volt Lackó, aki 28 hétre született, 1350 grammal, mindene olyan icipici volt, hogy az első pelenkázásoknál féltem, hogy »eltöröm«, és amikor meglátott, ránk mosolygott, a kis arcán megjelent két kis gödröcske. Akkor értettem meg, hogy ha az égből is pottyan, ő a sajátunk. Neki mindig azt mondjuk, hogy a szívünkből született, kishúga érkezésével ez szinte mindennapi téma lett nálunk. Már ő is büszkén meséli, ha kérdezik tőle.”
„Sokáig nagyon szerettem volna a saját képmásomat látni a gyermekemben, ezért nehezebben nyitottam az örökbefogadásra. De mikor megkaptuk Lackót, onnantól azt éreztem, hogy ő már előző életemben is részem volt és most ugyanezt élhetjük át Amirával is” – fűzi hozzá mosolyogva Zoli.
A gyerekeik vér szerinti apukáiról nem tudnak semmit, de mindkét anyukával találkoztak (mindketten épp szülés előtt fordultak a Gólyahír Egyesülethez, így előzetes találkozóra nem volt mód), hosszasan beszélgettek, mindent magukba szívtak, hogy tudjanak mit mesélni a gyerekeknek. Mindkét anyukáról van fotójuk is, Lackó imádja a fényképeket, ilyenkor meg tudják mutatni neki, kinek a pocakjából született. „Nagyon örülök, hogy a nyílt örökbefogadás mellett döntöttünk, mert ma el tudom mondani mindkét gyerekemnek, hogy az anyukája szerette őt és gondoskodott róla, hogy családba kerüljön. Minden karácsonykor Lacival együtt kiválasztunk róla fényképeket, leírjuk, mi történt vele abban az évben és elküldjük az Egyesületnek, rajtuk keresztül kaphatja meg az Életet adó – mondja Andi. – Amira anyukája 17 évesen szült, neki az volt a kérése, mikor hazavisszük a kórházból a kicsit, menjünk be hozzájuk, hogy elbúcsúzhasson. Természetesen megtettük, csodálatosan megható, nehéz, de boldog búcsú volt. Mikor a hat hét letelt, kért egy képet a kislányról, arra is figyelve, hogy a meggondolási időn túl jelentkezzen, nehogy megijesszen minket, hogy eláll az örökbeadástól. Minket boldoggá tesz a tudat, hogy a gyermekeink életet adói tudják, hogy szeretettel gondolunk rájuk és mindig az életünk részei lesznek. Ha nagyobbak lesznek és szeretnének velük találkozni, örömmel segítünk, de ha egyedül szeretnék ezt az utat bejárni, akkor is mellettük leszünk.”
Büszkén vallják magukat Gólyahíreseknek, gyermekeiken túl igaz barátokat és egy hatalmas családot is kaptak. Sokat adott nekik a közösség, amely támogatóan mellettük állt a legnehezebb időkben is, mint amikor három hét után visszakértek tőlük egy kisbabát. Bár addig még haza se vihették, kialakult köztük a kötődés, most már úgy gondolnak erre, hogy legalább tudatalatti jó emlékként ott lehetnek ennek a kislánynak az életében, aki végül állami gondozásba került. Lackóval is átéltek mindjárt a legelején egy nehéz időszakot, mikor az állapota hirtelen romlani kezdett. Andi ekkor tigrisanyaként vetette bele magát a gyámügyi ügyintézésbe, mert ha bármi történt volna a fiával, el se tudta volna temetni. Ma már ezekre nem gondolnak, Amira érkezése óta még nagyobb a boldogságuk, kislányuk mosolygós, szeretettel teli kisbaba. „A testvérek között már most olyan kapocs van, aminek szülőként részese lenni kiváltság” – fogalmaz Andi. Ugyan a papírokat most nem adták be rögtön, hogy testvért is szeretnének, kis korkülönbséggel, nem zárják ki, hogy öt fősre bővüljön a család. Ha lesz még gyerekük, teljesen biztosak benne, hogy pont ő és pont akkor érkezik majd hozzájuk, ahogyan lennie kell. Ők minden egyes nap megélik a mondást: nem a vér köt össze, hanem a szeretet.
A Gólyahír Egyesület elfogad tárgyi adományokat, például kiságyat, babakelengyét, és arra is gondosan figyelnek, hogy minden segítség jó helyre kerüljön. Működésüket főként az 1 százalékos felajánlásokból fedezik, ebből tartják fenn a krízislakást, vásárolnak élelmet, és fizetik az orvosi vizsgálatokat, ha a kismamának nem rendezett a TB-viszonya. Adószámuk: 18687343-1-13
Gólyahíres gyerekek
Az egyesület évente kétszer tart tájékoztatónapot a várakozóknak, itt azt is hangsúlyozzák, hogy mondják el a gyerekeknek, hogy őket örökbe fogadták, ne később érje őket sokként az igazság. Már az örökbefogadás is jár akár szavak szintjén is kifejeződő megkülönböztetéssel, sokszor pedig a tudás hiánya miatt reagál elítélően a környezet. De ha a gyerekek ezt tudják, ők is jobban fel tudják vértezni magukat, vagy humorral kezelni egy olyan helyzetet, ahol szembesítik őket azzal, hogy örökbefogadottak. A gólyahíres kicsik általában tabuk nélkül nevelkednek, amúgy bármely gyermek (ha nem mondták el neki) 14 évesen megtudhatja, örökbefogadott-e vagy sem, 16 évesen az örökbefogadó szüleivel együtt jelenhet meg a gyámhivatalban, 18 évesen pedig már önállóan megtudakolhatja a származását.
Akadnak, akik már korábban is találkoznak egymással, vagy olyan testvéreikkel, akik másik gólyahíres családnál nevelkednek. Mindenre nem lehet előre felkészíteni mindenkit, de ott az egyesület rendkívül aktív, közel ezer fős zárt segítő csoportja, ahol megértést és támogatást kaphatnak, a rendszeres találkozókon pedig akár barátságot köthetnek hasonló családokkal. Az egyesület működésének lényege, hogy nem engedik el a velük kapcsolatba került szülők kezét, együtt olyanok, akár egy nagy család, 1070 gyerekkel.
