mézsör
két sínpár találkozása egy következő élet
másik fa amelyik a nemtudásnak terem
egymásba nézve ez lehetne az édenkert
a távolság röntgenfelvételeként
rajzolódik ki lépted körvonala
egy eltűnt időnyi ütésre az
örökkévalóságba távolodsz még mindig
az elveszett kertre gondolok miért
nem osztódással szaporodnak a kígyók
a lélek meztelenségén tenyered az éhség
talpadon sár hűl ki a föld
a sötétség ablakában ülök s
mézsört iszom mint a valkűrök.
Valhalla
a sugarakat elvontatja a felhők naszádja
két emelet magasan egy sárga tégla
a napfogyatkozás csak részleges lehet
esténként gödröt mélyítek
a lélek égéstermékeinek az utolsó
buszoktól búcsúzom ez egy megrabolt csatatér
fejemben tegnapi klisék; retrográd
Vénusz, Hold a szűzben, Mükéné...
a civilizációk bukása és az Északi-sark
is bevillan míg várlak
ötszáznegyven termében Valhallának
hatalmas ablakokat képzelek amik
nem állják útját a fényáramlásnak
