Bundesliga;Bayern München;Dárdai Pál;Hertha BSC;Borussia Dortmund;

Ismét Dárdai Pál mentheti meg a Herthát

A Dortmundon azonban csak saját maga segíthetne, hogy a bizonytalankodó Bayernt valahára megelőzze.

Felmelegítve csak a töltöttkáposzta a jó, szokták volt mondani párkapcsolati okoskodók, s az ő szavaik jutottak az ember eszébe, amikor híre kélt, hogy Dárdai Pál harmadszor is leülhet a berlini Hertha kispadjára. Ám a csúcsgasztronómiai hasonlat ez esetben mégsem tökéletes, hiszen a klubszerelmek aztán tényleg az égben köttetnek, nincs az a sérelem, amely eltántoríthatná az embert, aki a szívébe zárta kedvenc klubját. Így fordulhat elő, hogy a 47 éves korábbi magyar szövetségi kapitány vasárnap délután újfent igent mondott a felkérésre, hogy a Bundesliga 2022/2023-as idényének zárása előtt hat fordulóval ismét megpróbálja bent tartani az együttest, amelyben maga is futballozott.

Mindannak dacára, hogy korábban kétszer felállították onnan, legutóbb fölöttébb méltatlan körülmények közepette. Ám, ha már kétszer megmentette a fővárosi egyesületet, talán képes lesz megint, igaz, olyan nehéz dolga még nem volt, mint amilyen most lesz: a Hertha sereghajtó a 18 csapatos bajnokságban, két pontra van a bennmaradásért zajló, osztályozót jelentő helytől (16., Stuttgart), s négyre a tuti élvonalbeli tagságot érő 15. pozíciótól (Bochum). És van hátra hat forduló.

A Hertha a legutóbbi 10 meccséből 2-2-t nyert meg és hozott ikszre, most hétvégén a Shalke verte 5-2-re, így meg is előzte. Ezek után jutott a klubvezetés arra a megállapításra, hogy Sandro Schwartz menesztése nem várhat, s ki más lépjen a helyébe, ha nem olyasvalaki, aki alaposan ismeri és roppantmód szereti a Herthát, nem mellékesen többször bizonyított már. Kész szerencse, hogy Michael Preetz már nem sportigazgató, mert egykori magyar csapattársa főképp miatta veszítette el legutóbb a kispadot. Egyébként elfogultság nélkül: amióta Dárdai távozott 2021 novemberében, azóta a berliniek konstans szenvednek.

Hogy a tabella végéről az elejére térjünk: vergődik a Bayern is a Thomas Tuchel, Lőw Zsolt edzőpárossal! A bajorok a hétvégén csupán 1-1-et értek el Münchenben, a duónak így a gárda élén megvívott öt meccsén továbbra is csak két sikere van, és összesen hét lőtt gólja, a Dortmund elleni debütálás (4-2) óta a Thomas Müllerék egyszer sem tudtak egynél több gólt elérni. Kész szerencséjük, hogy a Dortmund még náluk is nagyobb lúzer. Szombaton 2-0-ra vezettek Stuttgartban, a hazaiak a 78. és a 84. percben betalálva egyenlítettek, de aztán a 92-ben érkezett Reyna, és újfent előnyhöz juttatta a sárga-feketéket, akiknek méhcsípésük mégsem volt végzetes: a 97. percben Coulibaly bántóan bénán luftott rúgott, Katompa Mvumpa pedig nem volt tompa, 3-3-ra módosított.

“Mély megvetéssel gyűlölöm a Dortmundot. Miattuk van, hogy a Bundesliga megnyerése egyáltalán nem kíván különleges teljesítményt. Mert bármennyire is rossz a Bayern, a Dortmund mindig megtalálja a módját, hogy még rosszabb legyen” – bosszankodott egy drukker a twitteren. Lehetne az illetővel vitatkozni. Csak épp nem érdemes. 

Eredmények, 28. forduló

Schalke–Hertha 5–2

Bayern–Hoffenheim 1–1

RB Leipzig–Augsburg 3–2

Köln–Mainz 1–1

Stuttgart–Dortmund 3–3

Frankfurt–Mönchengladbach 1–1

Werder–Freiburg 1–2

Union Berlin–Bochum 1–1

Az állás: 1. Bayern 59, 2. Dortmund 57, 3. Union 52, 4. RB Leipzig 51, 5. Freiburg 50 pont.

A kiesőjelöltek: 18. Hertha 22, 17. Schalke 24, 16. Stuttgart 24 pont.