No jó, a magyar média sem volt buzgó, még kicsiny, úgynevezett mínuszos hírrel sem március 24-én. (Igaz, a kormánymédiát nem marasztalhatom el, mivel nem néztem/hallgattam).
Holott híres, nagyon sokáig meghatározó, érvényes törvény megalkotása fűződik a nevéhez. A múlt század hatvanas éveire már nagy lendülettel fejlődött az elektronikus áramköröket hordozó chipek gyártási technikája, tehát igencsak érvényes lett és rövid időn belül általánosan elfogadva elterjedt a Gordon Moore által megfogalmazott törvényszerűség. 1965-ben jelent meg a megállapítása egy amerikai elektronikai szakfolyóiratban. E szerint
az egyetlen áramköri lapon, a chipen elhelyezett komponensek száma/sűrűsége másfél évenként megkétszereződik, és ez a folyamat az elkövetkező években is folytatódni fog.
Ám tíz évvel később Moore már évenkénti kétszereződést jósolt. Napjainkra a Moore-törvény(eke)t már többször módosították, sőt, sokak szerint el is vesztette érvényességét. Ez a rohamos fejlődés/változás mit sem gyengíti az eredeti felismerés fontosságát és világhírét.
Moore azonban nem csak a „törvényével” számít jelentős tényezőnek életünk egyik legfontosabb, egyre erősödő hatású tényezőjében, a korszerű infokommunikációs innovációban és gyakorlatban. Ő az egyik létrehozója a híres chipgyártó vállalatnak: 1968-ban alapították egy másik világhírességgel, Robert Noyce-szal az Intelt. Mi magyarok szeretünk büszkélkedni távolba szakadt, és ott nagy teljesítményt, meg hírnevet elért honfitársainkkal. Ezért kell megemlíteni itt az Intel másik társalapítóját, Andrew (Andy) S. Grove-t (1936--2016), aki születésekor Budapesten még a Gróf András István nevet kapta, és aki az Intel vezetőjeként fellendítette, világvezető erővé tette a vállalatot. Ő az okos ifjak közé tartozott, mert 1956-ban elhagyta Magyarországot és – származása miatti egykori üldözöttként -- soha többé nem látogatott vissza.
Az Intel sikere gazdaggá tette alapítóit, így Moore-t is, aki a világméretű „dotcom-buborék” kipukkanásakor – bár ő is vesztett ekkor – sem vált meg a részvényeitől. Nagy gazdagságának jelentős részét az emberiség jólétét erősítő, a katasztrofális jelenségektől való megmentését célzó alapítványokba tette. A Moore Alapítványnak csaknem száz alkalmazottja van és évente több száz millió dollárt költ projektekre és ösztöndíjakra.
Moore maga nagyon gazdag és híres emberként is igen szerény életmódot folytatott. Szenvedélye a horgászat maradt, ezért sokat utaztak távoli vidékekre feleségével, Bettyvel. Szerénységére jellemző, hogy amikor nyugdíjba ment, de továbbra is el-elutazott hawaii otthonából a Szilícium-völgybe vállalatához, barátai erőszakoskodására volt csak hajlandó arra, hogy idős emberként első osztályon repüljön. És még egy jellemző esetet érdemes megemlíteni vele kapcsolatban. E történet első része némileg vigasztaló lehet azoknak, akik megtapasztalták, vagy éppen tapasztalják a magyar egészségügy visszásságait. Már idős korában Gordon felesége beteg lett és kórházba került. Betty egyik éjszaka arra ébredt, a nővér ébresztgeti, hogy inzulininjekciót adjon be neki. Betty ragaszkodott ahhoz, hogy neki nem írták elő az injekciót, de a nővér erőszakkal mégis beadta. Igen ám, de ez a másik ágyban fekvő betegnek járt volna és így majdnem ketten haltak bele. Szerencsére túlélték, ráadásul nagyon jó hatása lett ennek a rémes történetnek, mert a Moore Alapítvány – Gordon kezdeményezésére – 150 millió dollárt adott a nővéri ellátás javítására, további 100 milliót pedig a nővérek továbbképzésére.
A világ szakmai közössége, és főleg saját hazája is nagyra becsülte a kiváló tudóst, vállalkozót és jótevőt. Megkapta az USA legnagyobb kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet, meg természetesen egyéb magas szakmai kitüntetések sorát is. És bár eredeti törvényét a technológiai haladás már túllépte, a tudomány- és technikatörténetben fennmarad a neve. Feltehetőleg nálunk is, és nemcsak a természettudósok, informatikusok, villamosmérnökök körében.
