A „státuszfogoly” fogalmával először a tizenkét pontban találkoztam. „A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak!”- így szól a tizenegyedik. Még aznap ki is szabadították börtönéből az állam, vagyis a „status” egyik politikai foglyát: Táncsicsot. A státuszfoglyok korábbi listája is igen tiszteletre méltó névsor: az államnak nem tetsző tevékenység miatt rákerült Kazinczy, majd Kossuth és Wesselényi is.
Aztán elolvastam Jókai Rab Rábyját -Szerb Antal szerint Jókai legjobb regényét-, amelyben a dicsőséges vármegyének lett elege a kisebb és nagyobb visszaéléseket szinte rögeszmés szenvedéllyel feltáró Ráby Mátyás folyamatos „hepciáskodásából”, és tette őt státuszfogollyá. Ma is vannak Rábyhoz hasonló alkatok (gondoljunk a kormány, sőt olykor az ellenzék számára is „kényelmetlennek” tűnő Hadházyra), de fájdalom, ma már kicsit kevésbé egyszerű őket státuszfogollyá tenni. Legfeljebb Kövér szívóztathatja egy darabig az ilyeneket, de a házelnök iránti minden tiszteletünk ellenére ki kell jelentenünk: ez azért nem ugyanaz.
Szerencsére új ötletekben sincs hiány. Az például nyelvileg is igen kreatív ötlet, hogy a pedagógusokat az ú.n. státusztörvénnyel tegyék modern státuszfogollyá, az állam jobbágyává. A latin „státusz” ugyanis nemcsak az államot, hanem egy csoport, hivatás, szakma helyzetének szabályait is jelenti. A fantáziátlan Eötvös József még másfajta kapcsolatot feltételezett az állam és a köznevelés között: „A népnevelésről gondoskodni a státus kötelességei közé tartozik”. De hát Eötvös köztudottan liberális volt, az ilyen pedig a sátánnal cimborál.
A kormánynak épp az ilyen veszélyes nézetekkel szemben támadt újra statuálhatnékja. A polgári engedetlenkedők kirúgásával példát statuált, most a lázadás maradék csíráit elfojtandó, státuszt statuál: jogszabállyal határozza meg az óvónők, tanárok új helyzetét. Nagyon helyes elgondolás, végülis jogállam van: a rabok börtönmunkáját is jogszabályba öntötték, ezt hívják ”fogvatartotti foglalkoztatásnak”. A pedagógusok most az ú.n. „köznevelési foglalkoztatás” alanyai lesznek, (nem olyan nagy különbség), kiebrudalják őket a közalkalmazotti státuszból.
A szakképzésben dolgozókkal már 2020 júliustól megtették ezt, az év novemberében a kulturális közalkalmazottakkal is, 2021 januárban pedig a tudományos intézetek kutatóival és az alapítványi egyetemek oktatóival. 2021 márciusban az egészségügyieket terelték át a közalkalmazotti lét viszonylagos védettségéből a parancsuralmi „egészségügyi szolgálati jogviszonyba”. Az indok mindig az volt, hogy így nagyobb jövedelemhez juthatnának. Mintha bizony a parlamenti kétharmadot bármi akadályozta volna, hogy a közalkalmazotti béreket megemelje! Ahogy a kormánytagokkal és most a minisztériumi dolgozókkal, főleg a vezetőkkel percek alatt megtette.
De ez a kormány valahogy idegenkedik a „köz” fogalmától. „Az állam én vagyok” -véli a főnökség, a hatalom az enyém, és nem a közösségé. A gyereket ugyan „közjószágnak” tekintik, de a közjó, a közérdek, pláne a köztársaság emlegetése kiveri náluk a biztosítékot.
De nemcsak a szótól viszolyognak. A közalkalmazotti státuszhoz képest a tervezet kb. 50 ponton hozna változást. Ebből több, mint 40 garantáltan kedvezőtlen. Több munkaterhet (akár egy hónapos tanévmeghosszabbítást) jelent ellenszolgáltatás nélkül. A kedvencem a röghözkötés (státuszfogoly maradjon ott, ahová bezárják): ha valaki pl. a házastársa áthelyezése vagy egy jobb ajánlat miatt munkahelyet változtatna, még egy fél évig maradásra kötelezhető. Addig elszáll az új ajánlat, vagy kettészakad a család. Miközben a szabályozás egyik céljaként nem szégyellik feltüntetni „a munkavégzés és a családi élet összeegyeztetését”. Bájos, nem?
A tantestületek többé nem szólhatnának bele az óvoda, iskola pedagógiai programjába, munkatervébe. Az állásokat (az igazgatóit sem) nem kellene pályáztatni. De a legszebb mégiscsak az, ami a pedagógusok személyes jogaival történne. Státuszfogolynak nincs magánélete, ő szőröstül-bőröstül az államé. Ellenőrzés céljából saját telefonjukba, laptopjukba belenézhetne a főnökség, tekintet nélkül arra, hogy ott akár a saját, akár a diákok szüleinek magánügyeiről is szó esik. Az oktatás helyzetéről munkaidőn kívül sem mondhatnának semmi rosszat, nehogy gyengítsék „a köznevelésbe vetett közbizalmat”. (Mi van, mégis csak létezik „köz”, ha azt bunkósbotként lehet használni az egykori közalkalmazottakkal szemben?!) Az új minősítési rendszerben szempont lehetne, mit oszt meg a „köznevelésben foglalkoztatott” a közösségi médiában, hogyan öltözik, mennyire lojális az igazgatóhoz.
A pedagógusoknak a törvény hatályba lépésétől 5 napjuk volna, hogy elmeneküljenek az új státuszfogságból. Egy havi végkielégítéssel, míg a régi szabályok szerint a 20 éve pályán lévőknek akár 8 hónap is járna. Mégis, mit gondolnak, mikor fog távozni, akinek mindez elfogadhatatlan? Nyilván még a hatályba lépés előtt, kedvezőbb feltételekkel. Vagyis a remek új rendszer nem orvosolja, hanem növeli a pedagógushiányt.
Amíg valaki elő nem veszi azt a 12 pontot. De legalább a tizenegyediket, a státuszfoglyok kiszabadításáról.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.