Az USA-ban, Minneapolisban, második otthonomban, rendszeresen olvasom a Star Tribune-t, a több mint kétmilliós város és a külváros-övezet egyetlen napilapját, valamint az Echo Times hetilapot. Az előbbi szabadelvű és a demokratákat támogatja, az utóbbi hagyományőrző és republikánuspárti. Külön érdekesség, hogy az Echo Times alapítója és tulajdonosa egy kínai-amerikai milliárdos, aki - ha csak teheti - támadja a Kínai Kommunista Pártot és magasztalja a kínai népművészetet. Nekem úgy tűnik, mintha a két újság szerkesztősége csupán fél szemmel nézné és látná a világot: a Star Tribune-é a bal szemével, az Echo Times-é a jobb szemével.
A két sajtótermék elsősorban a társadalmi értékrendet érintő kérdésekben különbözik egymástól. A Star Tribune az abortuszhoz való jog védelmezője, támogatja az LMBTQ, a Me Too és a BLM (Számítanak a Fekete Életek) mozgalmakat és az általuk hirdetett tanokat, az új jelenségeket (másság, nemi egyenlőség, kritikus fajelmélet, fehérkiváltság, eltörlés kultúra stb.). Emellett bevándorláspárti, függetlenül attól, hogy a határátlépő törvényesen vagy törvénytelenül jutott-e be az országba. Ezzel szemben az Echo Times a hagyományos „család, vallás és nemzet” értékrendre helyezi a hangsúlyt, ellenzi az abortuszt, a politikai korrektséget, a pozitív megkülönböztetést, az amerikai történelmi események irányzatos újra értelmezését - azaz utcák, terek és iskolák átnevezetesét azért, mert névadójuk a múltban faji előítéleteknek adott hangot -, és a törvénytelen bevándorlást. Legújabban a transzszexualitás megítélésnek kérdésében is különbözik egymástól a két újság.
Az „ideológia” a két sajtótermékben leginkább a véleménycikkekben ütközik ki. A Star Tribune főleg szabadelvű értékeket hirdető, az Echo Times kizárólag hagyományőrző véleményeknek ad hangot. Ha a Star Tribune egy hagyományőrző értékeket hangoztató véleményt is leközöl, akkor mindig elhelyeznek mellette egy ellenvéleményt is úgy, hogy végeredményben a két vélemény semlegesíti egymást.
Mindez hagyján, egy magántulajdonú sajtóterméknek joga van szabadon megválasztani az értékszemléletét. Ami aggasztó, hogy az értékrendbeli különbségek a két újság között kiterjednek a társadalmi kihívások (közbiztonság, igazságszolgáltatás, közoktatás, közjólét stb.) és országos sorskérdések (választójog, hiánygazdálkodás, államadósság, bevándorlás stb.) tudósítására, beállítására és értelmezésére is. Az önkényes fontossági rangsorolás, a ferdítések és elhallgatások közepette az olvasó vagy megtanul a sorok között olvasni, vagy nem tud többé különbséget tenni a hamisítás és az igazság között.
Amerikában a sajtó merőleges világnézeti kettéválása meglátásom szerint 1987-ben kezdődött, amikor a washingtoni kormányzat visszavonta a Federal Communications Commission 1949-ben életbe lépett, úgynevezett „fairness” (pártatlanság) doktrínáját, amely megkövetelte, hogy a különböző sajtótermékek részrehajlás nélkül, kiegyensúlyozottan tálalják és értelmezzék a híreket. Az előítéletes sajtó csak kiélezi a társadalmi ellentéteket ahelyett, hogy enyhítené azokat. Segítene, ha a sajtóorgánumok éles határt húznának a hírközlés és a véleménynyilvánítás között.
Az olvasóközönség észleli a sajtótermékek „ideológiai” töltetét és részrehajlását, ezért levonta a megfelelő következtetéseket.
Az 1970-es években az amerikai olvasóközönség 70 százaléka bízott abban, hogy amit az újságokban olvas, az megfelel a tényeknek. Ma ez a szám 34 százalékra csökkent, és egyre kevesebben olvassák a nyomtatott sajtót.
Ma az amerikai nyomtatott sajtóban - meglátásom szerint: sajnos - csak az orosz-ukrán háború tudósításában van egyetértés. Úgy a Star Tribune, mint az Echo Times következetesen, kötelességszerűen Ukrajna pártján áll, és kórusban biztatnak Amerika részvételére a háborúban. Éppen úgy, ahogy a sajtó ezt az iraki háború kezdetén és húsz éven keresztül az afgán háború idején tette. Nincs, aki megkérdőjelezné Amerika részvételét az orosz-ukrán háborúban.
Az USA-ban eljutottunk oda, hogy az újságírók nem hisznek többé a „tárgyilagosságban” sem. Kinek a „tárgyilagossága”? - kérdezik. Ennek ellenére én is olvasom, mások is olvassák az újságokat, mert az országos politika olyan, mint egy folytatásos regény vagy egy tévésorozat: a történetnek se vége, se hossza, a kimenetelét sejtjük, de nem tudjuk biztosan. Mintha mi is döntenénk és cselekednénk.