Kácsor Zsolt: Wass Albert, két ország szégyene

Egy olvasó vallomásai 13.

Nincs nálam az irodalmi bölcsek köve (ki plagizálta el? – kérdezhetné a posztmodern emlőkön nevelkedett olvasó)

Magyarország és Erdélyország közös szégyene, hogy a nyilas eszméket támogató, élete utolsó leheletéig megátalkodott Szálasi-hívő, fasiszta, íróként pedig középszerű Wass Albertnek évek óta egyre nagyobb a kultusza. Nem érdemli meg. Ez az ember két ország közös szégyene. Aki azt hiszi, hogy túlzok, olvassa figyelmesen az alábbi idézeteket, amelyeket abból a Hídfő című, magyar hungarista emigránsok által működtetett lapból vettem át, amelynek Wass az 1950-60-as években rendszeresen szerzője volt. Éppen úgy, mint Fiala Ferenc, a Szálasi-kormány sajtófőnöke, vagy a Szálasit, Endre Lászlót és Bárdossyt dicsőítő, hírhedt fajvédő Marschalkó Lajos.

1958. június 10-én a Hídfő felháborodott amiatt, mert az „Így néztek ki a magyar nemzet sírásói” című, akkor frissen kiadott könyv nevén nevezte a bűnösöket, akiket a Hídfő e szavakkal védett meg: e kötetben „a magyarság mártírjait igyekeznek meggyalázni, hamis színben feltüntetni Horthy Miklóstól, Szálasi Ferenctől Omelka Ferencig vagy vitéz Endre Lászlóig, tolvajjá, kalandorrá, gyilkossá és rablóvá bélyegezni mindenkit, még egy Bárdossy Lászlót is”.

E lapszám ugyanezen oldalán található e glossza: „Izrael állam tízéves fennállását ünnepelte. S bár az új állam súlyos seb az arab világ testében, mégis arra kell gondolnunk, hogy ott százezer magyarországi zsidó él. Ez két fontos tényt jelent. Egyfelől: aki él, azt nem gázosították el a németek. Másfelől: reméljük, hogy ha Magyarország felszabadul, Izrael állam lelkesen fogja befogadni a Magyarországon élő összes zsidókat”.

Ugyanebben a lapszámban olvasható a hirdetés, amely a lap könyvosztályán kapható műveket sorolja, köztük ezeket: Marschalkó Lajos: Világhódítók; Wass Albert: Tizenhárom almafa, Farkasverem; Vitéz Endre László: A zsidókról; Szálasi Ferenc: Út és Cél.

1965-ben, a Hídfő alapításának 20. évfordulójára a lap versrovattal jelentkezett Az emigráció lantosai címmel, amelyben Wass Albert két versével szerepelt, ezek: Dalol a honvágy és az Üzenek haza.

A Hídfő 1965. április 10-i számának első oldalán a vezércikket Wass Albert írta Magyar szemmel címmel, s ugyanebben a lapszámban az 5. oldalon a Győztél, Izrael! című cikkben ezt olvassuk: „Az 56 milliós nyugatnémet demokrácia alázatos tisztelettel meghódolt a két és félmilliós cionista műállamocska előtt”.

A Hídfő 500. száma alkalmából az újságot Wass Albert így méltatta az 1967. július 1-én megjelent lapszám 3. oldalán: „A Hídfő stratégiai pozíciót jelent: egy talpalatnyi helyet s egy elszánt kis csapatot, mely azt a helyet halálig megvédi. Ilyen kis csapat vagytok, kik lábatokat megvetve immár ötszáz csatán keresztül védelmeztétek hősiesen a zászlót, melyre esküt tettetek s melyet minden viharral dacolva kitűztetek azon a talpalatnyi hídfőn. Az ezerfelé szétszórt magyarság tisztelettel és hálával tekint Reátok s naponta kéri az Urat, hogy adjon nektek erőt és kitartást ahhoz a feladathoz, amit magatokra vállaltatok: megőrizni a zászlót, képviselni a nemzetet, az otthont és a jövendőt”.

Éppen Wass Albert idézett cikke alatt olvasható Fiala Ferencnek, a Szálasi-kormány sajtófőnökének írása, míg a 8. oldalon Marschalkó Lajos zsidózik szokása szerint. A Rákosi-diktatúrát „pánszláv-zsidó korbácsnak” nevezi, majd ezt írja: „Semmi titkolni való nincs immár, ama eddig le nem írt tudatalatti érzéseinkkel kapcsolatban, hogy mikor Bárdossy László a véres vesztőhelyen elkiáltotta: »Úristen! Szabadítsd meg Magyarországot a banditáktól!«, nemcsak a környező auschwitzi csőcselékre gondolt, hanem arra az intimpistás magyarországi felső tízezerre is, amely magyar vérségét megtagadva, chorini talpakat nyaldosva egyenesen taszította bele a magyar népet a bukásba és Rákosiék véres karmaiba.” Megtudhatjuk ezt is: „Semmi kétség, hogy a bolsevizmus zsidó találmány. Az 1905-ös, majd 1917-es bolseviki forradalom tulajdonképpen zsidó forradalom volt Szent Oroszország ellen, ötven közül kettő vagy három kivételével zsidó volt az 1903-ban Brüsszelben megalapított III. Internacionálé minden vezetője. Nem akarjuk ismételni a jól ismert statisztikai adatokat: zsidók voltak a cári család kommunista gyilkosai, a bolsevista lázadás vezetői, a szovjet tartományok urai”. A cikkíró szerint az amerikai média, a világsajtó és közvélemény-csináló szervezetek „csaknem száz százalékban zsidó kézben” vannak, a cionizmus pedig nem más, mint „a sárgacsillagos fasizmus világterrorizmusa”.

Az Orbán-kormány által az antiszemitizmus ellen nagyon helyesen meghirdetett zéró tolerancia elvébe nem fér bele Wass Albertnek a hatalom által is táplált kultusza és dicsőítése. Szégyen, hogy Wass Albertnek Magyarországon több mint hatvan köztéri szobra van. Például Debrecen urai a Nagyerdőn fákat vágattak ki és nagy halom földet hordtak a talapzat alá, hogy a nyilas senki bronzalakja kimagasodjék környezetéből. Itt élünk: kollektív szégyenben, erkölcsi mocsokban, történelmi szennyben.