– Édes fehéretek van?
– Sajnos nincsen, nálunk csak száraz fehér borok vannak, sem félszáraz, sem félédes, sem édes nem kapható.
– És édes vörös?
– Az sincs.
– Akkor figyeljé’ má’! Édes bikavért adjál, de spricceld fel egy kis szódával is, mert úgy jobban esik!
A fenti párbeszéd a múlt hétvégén az egri Dobó téren hangzott el, az Egri Csillag Weekenden, amely a borvidék ikonikus fehér házasítását hivatott ünnepelni évről-évre ilyentájt. Szerencsére az ehhez hasonló kérések, kérdések ritkábbak voltak, de az, hogy egyáltalán elhangzottak, még mindig arra figyelmeztet: a magyar borkultúra csiszolásában akad tennivaló.
Új legenda született
Tizenhárom évvel ezelőtt egy borongós februári estén fiatal és kevésbé fiatal egri borászok dugták össze a fejüket, azon töprengve, miként lehetne a borvidék megannyi különböző fehérbor-fajtájából egy hasonló „brandet” készíteni, mint az Egri bikavér. Ifjabb Gál Tibor kezdeményezte a hatvan borász részvételével zajló eszmecserét, amelyen sokan megfogalmazták hasonló gondjaikat: a közel 5500 hektáros borvidéken nagyjából 2400 hektárnyi a fehérszőlő-ültetvény, amelyek több mint 42 különböző fajtát tartalmaznak a chardonnay-tól kezdve az olaszrizlingen, királyleánykán át a zenitig.
Mindez annak köszönhető, hogy a hajdani nagyapák, dédapák és ükapák még cseppet sem tudatos koncepció alapján telepítették az akkori szőlőtőkéket, akár a sorokon belül is váltogatva a fajtákat. Noha egyes borászok szerint már korábban is létezett egy „egri fehér” néven ismert házasítás, amelyet jobb budapesti éttermekben, borozókban el lehetett érni, a hetvenes évektől egyre népszerűbbé váló fajtaborok – a sauvignon blanc vagy épp az irsai – ezt kiszorították a piacról.
Az elmúlt egy-két évtizedben azonban egyre inkább megváltozott a borízlés, a hosszan érlelt, testes vörös házasítások mellett igény mutatkozott az üdébb fehér borokra is. Ennek jegyében született meg az Egri Csillag,
amelyre a piac alapvetően reduktív borként tekint, s legfeljebb a prémium – Superior és Grand Superior – kategóriákban vár el tőle hordós érlelést. A szabályozása szerint legalább négy fehér fajtát kell házasítani, felerészben Kárpát-medencei fajtából. Az aromás, illatosabb borok aránya a kezdetekkor nem lehetett több harminc százaléknál, tavaly óta azonban ez az arány húsz százalékra csökkent, előtérbe helyezve inkább a minerális, karakteresebb jegyeket. Korábban még előírták, hogy az aktuális évjáratokat március 15-e előtt nem lehet forgalomba hozni, de két évvel ezelőtt ezt a szabályt is eltörölték. Mint ifjabb Gál Tibor erről egy borászati szaklapnak nyilatkozott: a fogyasztói szokások megváltoztak, az emberek szívesen isznak fehérbort akár télen vagy kora tavasszal is, már csak ezért sem érdemes március közepéig „halogatni” az új évjáratok bevezetését.
Az Egri Csillag nevét nyílt pályázaton választották ki, amelyre több mint háromezer javaslat érkezett, jó néhány a tengeren túlról is. S hogy a név mellé egy eredetlegenda is szülessen, arról Csutorás Ferenc, az Almagyar Érseki Szőlőbirtok borásza gondoskodott, amikor a szintén nyílt versenyben győztes történetében felidézte: hajdan a város szélén lévő ültetvényeken őrkunyhók álltak, fáklyás fényeik csillagokként ragyogták be az egri éjszakát.
Az idei fesztivált megelőző borversenyen – miként az elmúlt hat évben minden alkalommal – Gál Lajos egri borász nyerte a legjobb Egri Csillag készítőjének járó elismerést – a vele készült videó-interjúnkat itt és a mobil Népszava alkalmazásban is láthatják.
Egerben sem minden fényes
Az április utolsó hétvégéjén megrendezett négynapos borfesztiválon több borásszal, szőlőtermelővel, az ágazathoz kötődő szakemberrel és számos borkedvelővel szót váltottunk arról, szerintük merre tart a borvidék, mi veszélyezteti hírnevét, s hová helyeznék az egri borokat a világ piacán. Tarsoly József egri hegybíró szerint némiképp baljós előjelnek tekinthető a statisztika, ami az egy főre eső hazai borfogyasztást mutatja: ez tavaly mindössze 17 liter volt, miközben a sör és a röviditalok terén növekedés látható. Az viszont továbbra is jó irány – tette hozzá – hogy a borvidék egyre inkább a házasításokkal, vagyis az Egri Bikavérrel és az Egri Csillaggal igyekszik megkülönböztetni magát az ország másik 21 borrégiójától. E két brand a remények szerint ugyanúgy egybeforr majd ezzel a térséggel, mint ahogyan Burgundiát a Pinot Noir és a Chardonnay jellemzi.
Vannak azonban szakemberek, akik szerint nem csupán a házasításoknak kellene jellemezniük a borvidéket. A történelmi verőszalai pincesoron gazdálkodó, a Nagy-Eged-hegy legmagasabban lévő mészkő-területeivel rendelkező, s borai egy részét az USA-ba és Európába exportáló Kovács Nimród szerint csúcs-terroirokról, csúcsborokat készíteni világviszonylatban jól bevált imázsépítő stratégia, de a cuvée-k mellett fajtaborokkal is foglalkozni kell, mert arra is van komoly piaci igény, s Eger ebben is nagyot tud alkotni.
Nincsenek könnyű helyzetben a szőlőtermelők sem. Manapság egy hektár művelési költsége közelíti az egymillió forintot – csak a kártevők elleni védekezés és permetezés hektáronként nagyjából 650 ezer forintot vesz ki a zsebükből – vagyis, ha valaki a mostani felvásárlási árakon, kilónként 100-110 forintért kénytelen eladni a szőlőjét, legfeljebb a nettó költségeit termeli ki. Megtudtuk:
volt olyan termelő, aki emiatt inkább napelemparkot akart telepíteni az ültetvénye közepébe, amit a jelenleg életben lévő rendtartással egyelőre meg tudtak akadályozni.
Egy ilyen lépés nem csak amiatt veszélyes, mert leárnyékolhat más ültetvényeket, de ha például a permetezőszer rászáll, majd ráég a napelemekre, abból perek sokasága várható. A másik, szőlőket fenyegető gond, hogy az erdőtelepítési lobbi egyre erősebb, ráadásul az Orbán-kormány külön is támogatja ezt az ágazatot.
Kis bika, kis csillag
– A borból ma leginkább azok tudnak megélni és profitot termelni, akik ott vannak a hipermarketek polcain, s milliós tételszámú palackot állítanak elő: Egerben egy kezemen meg tudom számolni őket, de elég hozzá három ujjam is – mondta egy borász a Dobó téri fesztiválon. A tömegtermelés hátulütője, hogy a közepes minőségű, a borvidéki előírásoknak megfelelő, de különösebb borélményt nem okozó Classicus besorolású tételek ugyanazon a védett néven, vagyis Egri Bikavérként és Egri Csillagként jelennek meg a piacon, ezer forint alatti vagy akörüli áraikkal rontva a minőségi borok ázsióját. Akad, aki szerint a fogyasztók már fel vannak vértezve azzal a tudással, hogy dönteni tudjanak akár az ár, a termelő vagy a hátsó címkén található információk alapján, sokan azonban kételkednek ebben. Nem véletlenül vetődött fel többször is, hogy ezeket a borokat akár „kis bika”, „egri rouge” vagy épp „kis csillag” néven kellene forgalomba hozni, vagy jobban hangsúlyozni Classicus, vagyis egyfajta alapbesorolású mivoltukat a Superior és Grand Superior borok ellenében.
A töretlen népszerűségnek örvendő egri Szépasszonyvölgy szintén magán viseli a fenti ellentmondásokat: nyitottak már itt pincét neves borászok, de még mindig ott vannak a soron a silányabb minőséget kínálók.
Május elsején jártunk ott, lengyel turisták hömpölygő tömegével találkoztunk, nejlonszatyrokban vitték a három-öt literes műanyag kannás lédig-borokat.
Beszéltünk olyan borkedvelő egrivel, aki szerint mind rendezvényekben, mind a borok minőségében előrehalad a borvidék, s ezen belül a Szépasszonyvölgy is erőteljes pozitív változáson ment keresztül. Nem csak abban, hogy jobb borászatok is igyekeztek ott megtelepedni, de arra is törekszenek, hogy éttermek működjenek, s egyfajta minőségi kiszolgálást nyújtsanak itt. Ez a mondat csengett a fülünkben akkor is, amikor éles váltásként „Marika pincéjénél” egy nejlonnal leválasztott bejárat mögül szomorú tárogató hangja szűrődött ki, miközben a túloldalról hatalmas sörreklám bólogatott felénk.
