Aligha könnyítette meg a gazdaságunk pillanatnyi állapota miatt aggódók dolgát, ahogyan azt a hazai sajtó tálalta. Az idei első negyedévet reprezentáló, mínusz 0,9 százalékos (valójában mínusz 1,1 százalékos) - az előző esztendő azonos időszakával összehasonlító - teljesítményről az egyik vezető internetes portál címe így számolt be: „Nagy a baj Magyarországon, rémisztő KSH-adatok”, majd néhány órával később, amikor az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank térségi 2023-as jóslatában felfedezték, hogy ott erre az évre 0,4 százalék bővülés szerepel, feltették maguknak a kérdést: kilábalóban a válságból a magyar gazdaság? De tovább kutakodva az adatokban, kis idővel rá a lapnál ráébredtek a szomorú valóságra, s eljött a kijózanodás pillanata: mert az „európai rangsor végén kullog Magyarország, szinte sehol nem volt hasonló gazdasági visszaesés.”
Ezeket - az egymást korántsem erősítő - állításokat olvasva sem juthatunk arra a következtetésre, hogy a pőre igazság valahol félúton van. A tény ugyanis az, hogy padlót fogott a magyar gazdaság. Innen nem lesz könnyű talpra állni. A tisztánlátást a KSH-nak az az állítása sem segíti, hogy gazdaságunk húzóágazatát a szolgáltatások jelentik, közöttük is a fő érdem az egészségügyé. Amennyiben ez a valamennyiünk mindennapos tapasztalatainak ellentmondó állítás így igaz, akkor vagy a magyar GDP alakulását alátámasztó adat hamis, amelyet ex cathedra aligha állíthatunk, vagy nemzetgazdaság minden ágazata olyan rosszul dolgozik, hogy közülük az egészségügyi szolgáltatások ennyire képesek kiemelkedni. Aligha tölt el bárkit is megnyugvással, hogy a szektor úgymond már megközelítette a koronavírus-járvány előtti teljesítményét, amely, - ha emlékezetünk nem csal -, már akkor is siralmas volt. Miként a közkeletű mondásban szerepel: vakok között félszemű a király!
Ami viszont most már nem kétséges: magyar gazdaság minden korábbi kormányzati reménnyel és bizakodással szemben bizony technikai recesszióban van. Ilyesmivel Orbán Viktor eddigi kormányainak még soha nem volt dolga. Hazai tapasztalataik hiján most láthatóan hagyják sodortatni magukat az eseményekkel. Nem kellő előrelátással állami beruházásokat fújnak le, csökkentik a létszámot a közszférában. Egyúttal abban bíznak, hogy a tavalyi aszályos esztendőhöz képest a mezőgazdaság 2023-ban jobban teljesít, de ez is legfeljebb csak a stagnálásra látszik elégségesnek. Egyúttal szembesülnek azzal is, hogy a fojtogató infláció miatt a lakosság egy részének megtakarításai kimerültek, a fogyasztás érdemi növekedésére belátható időn belül nincs remény. A recesszió ellenére munkaerő-tartalékok gyakorlatilag elfogytak. A kilábalás aktív eszközei híján egy tapasztalatcsere aligha ártana (egykori) barátunk, Lengyelország szakértőivel, hiszen csak az első negyedévben 3,9 százalékos növekedést tudtak elkönyvelni. Ők a 2008-2009-es gazdasági világválságot is - az Európai Unióban egyedüliként - pozitív GDP-vel zárták. A szomszéd rétje vajon miért zöldebb?