Már a parkolóban hökkenünk: gondosan letérkövezett terület helyett óriási fák lombkoronája nyújtotta árnyék óvó hűvösében hagyhatjuk a járművünket a kertlátogatás idejére.
Az igazi ámulat persze a kapun belépve kezdődik, és ki is tart a többórás séta végéig. Színek vad tobzódása, illatok buja orgiája ünnepli itt a tavaszt, az életet, emel ki a hétköznapok rohanásából, csendesíti le a lelkünket. Csak hagyni kell, hogy hasson ránk, hogy megérintsen, átjárjon ez a szelíd őserő, amely körülölel és elvarázsol.
Újjászületés után
A Jeli Varázskert 101 éves történetéről Ruborits Tamás, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. közjóléti műszaki vezetője mesélt. Gróf Ambrózy-Migazzi István az utazásain szeretett bele földünk sokszínű növényvilágába, a különböző népek kertkultúrájába. Kám község határában, Jelihálás-pusztán 1922-ben látott neki a növények telepítésének öthektárnyi területen. Az arborétum sorsa a gróf 1933-ban bekövetkezett halála utáni zavaros időkben szomorú fordulatot vett. A második világháború alatt és azt követően az arborétumot a honos és a telepített növényekkel egyetemben csaknem teljesen magára hagyták, elhanyagolták. A tündérkert lassú, szomorú haldoklásba kezdett. Szerencsére néhány évvel később,
1953-ban megtörtént az áhított változás, amely megmentette a gazdag flórát a kegyetlen elmúlástól: a kertet védetté nyilvánították, és folytatták óvó gondozását.
Hogy ez mennyire sürgős lépés volt, jól mutatja, hogy egy nem sokkal későbbi összeírás során kiderült, a hagyatékból mindössze 15 fenyő és 19 lombhullató fás növényfajta maradt. Az 1960-as években aztán olyan erdészeti rekonstrukció vette kezdetét, amelynek segítségével az egész arborétum újjászülethetett.A következő évtizedben folytatódott a telepítés, egyre több fafaj kapott otthont a varázslatos birodalomban. Botanikusok sora dolgozott azért, hogy a mára már 102 hektárosra bővült területen több mint 50 fenyő, 39 nyír, több mint 100 lágyszárú hagymás, hagymagubós és gyöktörzses faj színesítse az arborétum növénypalettáját.
Ebben az időszakban készültek el a sétautak, az esőházak, a padok és az útba igazító táblák is. Ezek a kertépítő, -szépítő munkák mind a mai napig folytatódnak a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársainak köszönhetően.
Csúcsforgalom csúcsvirágzáskor
A fő látnivaló az a 20 hektáros erdei fenyvesterület, ahol több mint 7000 tő rododendron ontja a virágát a májusi csúcsvirágzás idején. Az arborétum április 1-jétől szeptember 30-ig tart nyitva, éves látogatottsága 50 ezer fő – ebből 35 ezren májusban keresik fel a Varázskertet. Az egyik legfontosabb fejlesztési irány emiatt a szezon elnyújtása. Ennek érdekében 2016-ban telepítettek még 60 fajta magnóliát, több mint 300 példánnyal, amelyeknek virágzása húsvét környékén igen látványos.
A gróf születésének 150. évfordulójára pedig 150 fajta nárcisz hagymáját ültették el, mindegyikből 100 darabot a magnóliás területre.
A 2015-ben átadott, csaknem 20 méter magas kilátó, amely az Őrségre jellemző haranglábformát mutatja, a Tájövezetek elnevezésű részen található. Itt tíz mérsékelt övi erdőt mutatnak be, és itt épült 2019-ben a 130 méter hosszú, 10 méter magas lombkoronasétány is, ahonnan betekinthetünk a több mint 400 éves háborítatlan bükkerdőbe, ahol két évvel ezelőtt kidőlt egy ikonikus, 27 méteres bükkfa, miután odvas törzse fölött kettétörte a szél.
A terület ritka odúlakó madárfajoknak is otthont ad: fekete harkály, macskabagoly fészkel itt, kis szerencsével megpillanthatjuk őket. Róka, aranysakál és őz is él a kert területén, részben az ő nyugalmuk érdekében, részben a kutyavizelet növénykárosító hatása okán az arborétum területére nem lehet kutyát bevinni. A kertben szemetesek sincsenek, a fenntartó azt az elvet vallja, hogy a túrázók vigyék ki a park területéről a hulladékot, és a büfé közelében elhelyezett szelektív kukákba dobják ki. Gondoltak a látássérültekre is: egy másfél kilométeres akadálymentesített ösvény mentén Braille-írásos táblák nyújtanak információkat az állat- és növényfajokról, emellett lehetőséget adnak arra, hogy a vakok és gyengén látók megtapinthassák a növényeket, érezzék a különböző kéregstruktúrákat.
A felvetésre, hogy a rododendronok olyan kényesek, mint a mesében Borsószem hercegkisasszony, Ruborits Tamás mosolyogva csóválja a fejét, és kiigazít. „Nincsenek kényes növények, az evolúció során alkalmazkodtak az adott körülményekhez, inkább specialistáknak hívhatjuk őket. A rododendronok az erikafélékhez tartoznak, ahová például az áfonya is. Ezen növénycsalád nagy részének magas a vasigénye, a talajban lévő vas pedig alacsony pH-értéken oldódik ki, az úgynevezett savanyú talajokon. Ezek a növények klasszikusan magashegységekben élnek, Kínában, Japánban, Észak-Amerikában. Az, hogy Vas megyében is megtalálják a megfelelő életkörülményeket, annak köszönhető, hogy a Rába folyó az Alpokból savanyú talajt hordott a területre, illetve a fenyőállomány segít szinten tartani a talaj megfelelő kémhatását. Az itteni rododendronállomány különlegességét az adja, hogy a nyugati arborétumoktól eltérően itt nem fajtákat telepítettek, hanem mageredetű növényeket. Ha belenézünk egy állományba, láthatjuk, hogy eltérnek a színárnyalatok, a növekedési formák, ezért egy adott faj foltjai sem unalmasak. Ez egyrészt értékes génkészletet jelent, másrészt rendkívül látványossá teszi a bokrokat, valósággal vibrálnak a színek.”
„Mennyivel boldogabb a névtelenség, mint a rang és az istenverte társadalmi kötelezettségek. Ezért gondolom, hogy a rám maradt vagyonnak csak úgy adok értelmet, ha elvetem. Ha leszek a virágos gróf, a bolond.”
Gróf Ambrózy-Migazzi István
Elhozta az örök tavaszt
A „virágos gróf” 1869-ben született báró Ambrózy Lajos és gróf Erdődy Agathe gyermekeként Nizzában, Franciaország mediterrán vidékén. Később a Vas megyei Tanán nevelkedett, édesanyja különleges módon plántálta belé a növények szeretetét: marékszám hordta kastélyuk parkjába a vadvirágokat, amelyek fia lelkes közreműködésével el is szaporodtak ott. Így nem meglepő, hogy a bécsi középiskolában a botanika lett a legkedvesebb tantárgya, majd jogi tanulmányai mellett is e tárgyban mélyült el még jobban. A legváltozatosabb tájakon utazván rabul ejtették Anglia parkjai, Algéria buja flórája, a Földközi-tenger mediterrán növényei, lombhullató örökzöldjei. A csodálatos élményektől elbűvölve, lehetetlent nem ismervén tűzte ki életcélját: elhozni a kontinentális éghajlatú Magyarországra az örök tavaszt. 1892-ben házasságot kötött Migazzi Antónia grófnővel, akivel még kanári-szigeteki nászútjukon is különleges délszaki növények magjait gyűjtötték, s azokat hazahozván megvetették a jövő örökké zöldellő kertjének alapjait.
A szerető hitves támogatásával, annak felvidéki, malonyai birtokán a gróf létrehozta első arborétumát, mintegy 1500, többnyire külhoni fajtából. Ám első csodakertje történetének az I. világháború véget vetett: a házaspár magyar állampolgárságához ragaszkodván elvesztette otthonát. A Malonyai Arborétum ma is látogatható, napjainkban a Szlovák Tudományos Akadémia Dendrológiai Intézetének központja.
Ambrózy a világháború időszakában már a Vas megyei Tanán élt, s a megyét járván keresett egy új arborétum létesítésére alkalmas földterületet. Ezt a helyet végül Kám község határában, Jelihálás-pusztán találta meg. A gróf 1932-ben súlyosan megbetegedett, de eleinte titkolta családja elől, és a szokottnál is nagyobb ütemben szorgalmazta a kertben a vetést, dugványozást, ültetést. Majd egy augusztus eleji napon szólt erdészének, legkitartóbb munkatársának, Vörös Lajosnak. Sokáig bujkáltak az őserdő sűrűségű borókásban, míg egy eldugott helyen Ambrózy meg nem állt. „Jelölje meg ezt a helyet, kérem, hogy majd meg tudja mutatni a családomnak. Azt akarom, hogy ide temessenek” – mondta. Néhány hét múlva, 1933. augusztus 31-én fejezte be alkotásokban gazdag életét. Síremlékén jelmondata olvasható: „Semper vireo” – örökké zöldellek.
