Mostanában zajlanak a Barbican kulturális központban a világhírű karmester, Sir Simon Rattle utolsó, magától értődően teltházas koncertjei a London Symphony Orchestra (LSO) élén. (A hivatalos búcsúfellépésre a Proms keretében kerül sor augusztus 27-én Gustav Mahler 9. szimfóniájával.) Miután Rattle-t Sir Antonio Pappano váltja az LSO-nál, figyelemre méltó, hogy a két nagyra becsült brit maestro egymás utáni napokon hallatott jajkiáltást a klasszikus zenei intézmények és az oktatás megmentése érdekében.
Ahogy a karmester a The Timesnak adott terjedelmes interjújában fogalmazott: kétségbe van esve a brit zenei élet által vett irány miatt. Mint mondta: a „BBC és a kormánytól három lépés távolságot tartó Arts Council England (ACE), a zenészek két legnagyobb mecénása bekerítő hadmozdulatot indított a művészet e formája ellen. A Bajor Rádió Zenekarának kijelölt vezetőjét az 1924 óta működő BBC Singers kórus felszámolásának terve dúlta fel. Szolidaritásának jeleként meghívta az amúgy kizárólag a közszolgálati óriás ernyője alatt fellépő együttest, hogy működjön közre Gustav Mahler 7. szimfóniájának barbicanbeli, illetve az említett Proms-záróaktuson Francis Poulenc Figure humaine című oratóriumának előadásában.
A kamarakórus mellett a BBC-hez tartozó három angol zenekar sorsa is megkérdőjeleződhet a költségvetésük 20 százalékos megvágására vonatkozó javaslattal. Az ACE átfogó megtakarítási intézkedései közül a legnagyobb visszhangot az English National Opera elleni „merénylet” kapta. Az angol nyelven előadó és viszonylag elérhető árakkal működő dalszínház további finanszírozásának feltétele, hogy hagyja maga mögött látványos londoni főhadiszállását, a Coliseumot, és költözzön vidékre.
A források elvonása miatt hasonlóan súlyos csapás ért két kiváló operaházat, a Welsh National Operát és Glyndebourne országjáró – sokak számára hozzáférhető – társulatát. Simon Rattle emiatt meglepő vehemenciával ment neki az ACE elnökének, mondván, Nicholas Serotának fogalma sincs arról, hogyan működik a zenei biznisz.
A szakma nem győz csodálkozni azon sem, hogy senkinek sem kérték ki a véleményét. Simon Rattle úgy fogalmazott, tudja, mennyire „elkényeztetettnek és önteltnek” hangozhatnak a panaszkodó muzsikusok, de mégiscsak lehet olyan változásokat bevezetni, melyek végén él és létezik a művészet.
Sir Antonio Pappano kitörésének szenvedélyessége semmivel nem maradt el zenekari elődjéétől. A karizmatikus dirigens sem bocsátja meg a „kormány és hóhérai” művészetellenes magatartását. Kiborította, hogy „még az ACE is, melynek a zenészek oldalán kellene állnia, elitista és a piacnak csak egy szűk metszetét kiszolgáló műfajnak tekinti az operát”. Mindenki Tony-ja sérelmezi: hiába készítettek tévéprogramokat, szólították meg a közönséget, engedtek bepillantást a gyerekeknek a komolyzenébe, pótolva az iskolai zeneoktatás hiányát, igyekeznek demisztifikálni és hívogatóvá tenni az operát, a „politikusok szerint az Egyesült Királyságban nincs erre igény”.
Az immár a nagy öregek közé sorolható lovagok mellé a 35 éves hegedűvirtuóz, Nicola Benedetti is felsorakozott, hogy keseregjen a klasszikus zene kilátásai miatt. Az edinburgh-i fesztivál új, első női és első skót igazgatója nemcsak attól tart, hogy az emberek anyagi megfontolásai és a támogatás hiánya már-már a műfaj túlélését veszélyeztetik, hanem fél a zeneoktatásra szánt források kiapadásától is. A sokoldalú művész alapítványt hozott létre, amely zenetanárokat, fiatal muzsikusokat egyaránt támogat.
