Selmeczi Tamás és Herzog Balázs, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei kísérnek végig fotós kollégámmal együtt a piacon. Amint felveszik a láthatósági mellényt, és a nyakukba kerül az arcképes igazolványuk, hamarosan a csarnok legeldugottabb szegletében is tudják: ellenőrzés következik. Tamás és Balázs jót mosolyog ezen, hozzászoktak már a hírveréshez. – Minden hatóságnak megvan a kódja, amit bemondanak ilyenkor a hangosbemondóba, például hogy egy zöld szatyrot találtak, ebből az összes árus tudja: a NAV, a munkaügyi hivatal vagy a Nébih ellenőriz éppen – avat be Tamás, aki 30 éve dolgozik ezen a területen; mint mondja, minden kollégáját ő tanította be.
– Az ellenőrzés a zöldség-gyümölcs minőségi szabványok betartásáról szól alapvetően, nem a fogyasztásra való alkalmasságot vizsgáljuk – veszi át a szót Balázs. – Minden zöldségre és gyümölcsre vonatkozik egy általános vagy specifikus szabvány, amely alapján minőségi osztályokba kell sorolni a termékeket, illetve ez tartalmazza azt az előírást is, hogy mit kell feltüntetni a jelölésen. Mi azt ellenőrizzük, hogy egy termék megfelel-e ennek. Ha az áru semmilyen formában nem felel meg az előírásoknak, akkor nem forgalmazható. Ha ilyet találunk, akkor azt beszedetjük, és bírságot szabunk ki. Mindig van nálunk ismertetőfüzet, amely tartalmazza a tudnivalókat, azt is szoktuk osztogatni. Alapvető célunk ugyanis a tájékoztatás.
A leggyakoribb hiányosság, hogy az árusok nem tüntetik fel a származási országot, de az osztályba sorolással sem nagyon bíbelődnek, és a magyar termékek esetében is több helyen elmulasztják kitenni a táblácskára a kötelező magyar zászlót.
A burgonya esetében ki kellene írni a fajtát, vagy legalább azt, hogy főzni vagy sütni való krumpliról van-e szó. Az egyik helyen importgörögdinnyét is árulnak, kisebb szeletekben. Ezt lehet így értékesíteni, de a szigorú higiéniai előírások betartásával: le kell fóliázni a vágott felületet, a kést fertőtleníteni kell a darabolás előtt, és a gyümölcs héját is szükséges lemosni.
Raffai Zsolt standja példaszerű, de az ellenőrök megmutatják, hogy az okostelefonjukon le tudják kérdezni az őstermelők adatait, így azonnal kiderül, hogy valóban saját termelésű árut forgalmaz-e valaki. Zsolt 17 éve gazdálkodik, azóta árul is a Lehel Csarnokban. – Sokat dolgozunk, de még érdemes. A kereslet folyamatosan változik, mostanában az alapvető dolgok visszaszorultak, inkább a különlegességeket keresik a vásárlók. Még nincs olyan meleg, a zöldségek nagyjából egy hétig értékesíthetők, és ennyi idő alatt nagyrészt el is fogynak – meséli.
A csarnok Váci út felőli részét sokan szegénysornak nevezik, láthatóan okkal. Az itteni áruk nem olyan szépek, jellemzően II. osztályúak, viszont lényegesen olcsóbbak, mint a központi standokon. Egy idős hölgy a – helytelenül – cukorborsónak titulált, 298 forintos zöldborsót válogatja, és amikor érdeklődöm, nem zavarja-e, hogy a nagy része már penészes, a fejét rázza: – Nem, nincs ennek semmi baja! Jó lesz ez még levesnek…
A Nébih ellenőrei azonban közbelépnek, és leszedetik a pultról az emberi fogyasztásra szemmel láthatóan alkalmatlan árut. Bár a tulajdonosnak ez észrevehetően nem tetszik, az ellenőrök szerint nem szoktak atrocitások történni.
