Cinikus hímek, hisztis nőstények

Szécsi Noémi sajátos fabuláit végre egy kiadványban olvashatjuk, a Rohadt állatok görbe tükröt tart a társadalomnak, de nem ez az egyetlen erénye.

Ha létezne az irodalom világában megfelelő szinonima az örömzenélésre, akkor Szécsi Noémi legújabb könyve, a Rohadt állatok lenne rá az eklatáns példa. A szerző nem hozott létre vadiúj művet, a Biokert két fontos lakója, a Hörcsög és a Vakond először a 2002-es Finnugor vámpírban tűnt föl egy képzeletbeli mesekönyv szereplőjeként, osztatlan sikert arattak már ekkor is. Ez sarkalhatta Szécsi Noémit arra, hogy újabb és újabb történetekkel álljon elő, a külön publikált írások most összerendezve jelentek meg a Magvető gondozásában. A Rohadt állatok nem túl vaskos kötet, az író le is mérte, és a közösségi oldalán jelezte, hogy mindössze tizenöt dekát nyom, tehát ebben az értelemben könnyűnek számít. Így, a maga tizenöt dekájával az egyik legszórakoztatóbb irodalmi alkotás, amit az elmúlt hónapokban olvastam.

Az állatmesékről már gyerekként megtanuljuk, hogy valójában nem az állatokról szólnak, minden esetben valamely emberi tulajdonság bújik meg a jószágban, de ha minderre nem jönnénk rá, Ezópusz és La Fontaine még el is magyarázzák nekünk az állatos történet saját életünkre vonatkoztatható tanulságát. Szécsi Noémi rohadt állatai ennél sokkal konkrétabban hasonlítanak az emberekre, hiszen néznek tévét, van rádióműsoruk, okostelefonjuk, rendőrségük, előfizetnek a Petflixre, szervezkednek, majálist tartanak, tüntetnek, politizálnak és van történelmi múltjuk (még, ha nem is túl tisztázott). A klasszikus fabulák mellett Orwell Állatfarmja is eszünkbe juthat, hiszen ahogy ott is, úgy a Biokertben is egyetlen uralkodó fajé lesz a hatalom. Ám míg Orwell „meséjében” nyílt és erőszakos diktatúra alakul ki propagandaszólamokkal, az ellenségkép a kommunista rendszerekéhez hasonlatos, tehát az elnyomó burzsoázia lesz a bűnös, addig a Rohadt állatokban bár van majális, az ellenség külföldinek tűnik és más politikai nézeteket vall. Összességében a Biokert politikai berendezkedése kleptokráciára, netalán illiberális rezsimre emlékeztet.

A történetek szinte állandó szereplői a kert vezető populista politikusa, a bunkó, hedonista Hörcsög és szóvivője, a vaksága ellenére is éleslátású Vakond, az állattársadalom egyéb tagjai közt akadnak újságíró mókusok, nyomozó pelék, művész oposszumok, kisebbségben lévő földikutyák és a periférián élő patkányok. A különböző kolóniák közt nyilván a gátlástalan és szapora Hörcsög jutott hatalomhoz, akit az a vád ér, hogy saját, népes családját tartja el az éléstárból. A kisemlősök világa roppant ismerős lehet az olvasó számára, a Rohadt állatok néha felületes, néha pedig konkrét utalásaival idézi meg a magyar társadalmat: nem kérdés, mire utal a Diótörő Koalíció elnevezés, a koalíció „a győzelmi jóslat ellenére elfoglalja a százéves tölgyfát”, mely „a Biokert egészéhez képest nem nagy terület”, de „aki messziről jött, azt látja meg először, hogy a tölgyfán ott pattognak, vöröslenek a mókusok.” Az időjós békák a rájuk leselkedő veszély miatt félnek igazat mondani az éghajlati változásokról, a Birokertben alapvetően gyakori a kivándorlás.

Felszabadító olvasni erről a valójában keserű világról, ismerős helyzetei nem lelomboznak, hanem nevetésre késztetnek. Szécsi Noémit egy percre sem hagyja cserben intelligens humora, és bár bravúrosak az áthallások, a legnagyobb dicséretet mégis hihetetlen alapossága és írói leleménye miatt érdemli meg: ahogy azokra a nyelvi és asszociációs finomságokra odafigyel, mint hogy a kormányhű tévé annyira konzervatív, hogy az állatok nevét latinul írja ki, vagy ahogyan a vemhes nőstények lelkiállapotáról ír, nem beszélve az olyan gegekről, mint hogy a Biokertben Alfred Brehm természettudós műve a hivatkozási alap. Minden poén felületes biológiai ismeretek birtokában is megérthető. A kötetben, ha úgy tetszik, egy univerzumon belül mozgó novellákról beszélhetünk, melyek valamelyest összeállnak egy egésszé, kivéve az utolsó novellát, mely csavar egyet a Biokert világán.

A szerző utánozhatatlan stílussal forgatja ki a társadalmi sztereotípiákat és ülteti át azokat a kisemlősök világába, amit így többnyire cinikus hímek és hisztis nőstények lepnek el, és a problémák megoldásának szinte egyetlen, mindenki által elfogadott módja a tömegverekedés. De az élet igazsága ott a könyvben: „a domináns alfahímnek nincs más választása, mint szaporodni”. A Rohadt állatok egyértelműen görbe tükröt tart a társadalomnak, de nem ez az egyetlen erénye, olvasása (és újraolvasása) során egyre több rétegével találkozhatunk, egyértelműen kijelenthető: nagy írói teljesítmény.