A „tündérmese” szó hangzik el a leggyakrabban napok óta a Londonhoz közeli Luton Town labdarúgócsapatának a feljutása kapcsán. A WizzAirrel Londonba utazók számára a repülőteréről jól ismert, a fővárostól északnyugatra lévő város gárdája a Coventry legyőzésével (1-1-es döntetlen után 6-5 arányban megnyert büntetőkkel) jutott túl május utolsó hétvégéjén a promóciós döntőn, amit nemes egyszerűséggel 170 millió fontos meccsként szoktak emlegetni, hiszen ennyi a különbség a Championship- és a Premier League-szereplés között.
A Hattersként, azaz Kalaposokként becézett együttes harmadikként végzett a második ligában, a fölényesen győztes Burnley, valamint a Sheffield United mögött, így kvalifikált a „rájátszásra”, ötpontos előnnyel végezve a Middlesbrough előtt, majd az első osztályozómeccseken 3-2-es összesítéssel múlta felül a Sunderlandet. Mindez azonban csak az események puszta összesítése, nem érzékelteti, miért is számít romantikus történetnek a Luton feljutása.
A 220 ezres lélekszámú város focitörténete 1885-re nyúlik vissza. Dél-Anglia első professzionális csapata 1982 és 1992 között folyamatosan az első osztályban játszott. Nagy pechére alig néhány hónappal a Premier League 1992. nyári nyitánya előtt potyogott ki a First Divisionből. Rettenetes szabadesés kezdődött ekkor, egymás után három osztályt bukott el, háromszor jutott bankcsődbe, végül 30 pontot vettek el tőle, öt évre kitaszítva így a három osztályból álló Football League kötelékéből. A Luton folyamatos visszakapaszkodása az elitbe kilenc évvel ezelőtt indult be, amikor a Hyde idegenben való legyőzésével ismét a Football League-ben találta magát. Csodaszámba megy, hogy 2017 és 2019 között évente ugrott felfelé egy osztályt. A Premier League-be jutása nem teljes meglepetés, mert már egy éve is osztályozót játszott a hatodik helyről, az idén pedig a bajnoki meccseken tíz ponttal szerzett többet, mint döntős ellenfele, az ugyancsak sok csapást átvészelt Coventry. A Luton az első angol csapat, mely öt osztályt bukva vissza tudott keveredni a legfelső szintre, a Premier League-be.
,A történelmi feljutást Nathan Jones tréner alapozta meg, aki a múlt év novemberében az azóta a Championshipbe kiesett Southamptonhoz igazolt át. Utóda, Rob Edwards is minden elismerést megérdemel. Ironikus módon ő a Luton első számú riválisánál, a Watfordnál kezdte az idényt, de onnan négy hónap után menesztették. Most a Londonhoz közeli ellenfél legnagyobb fájdalmára vezette a Premiershipbe új csapatát. Neki köszönhető az is, hogy lelket tudott önteni a játékosokba, amikor a döntő 8. percében Tom Lockyer csapatkapitány összeesett és kórházba kellett szállítani. A bravúrból olyan, eddig kevésbé, most már szinte világszerte ismert játékosok vették ki a részüket, mint Pelly Ruddock Mpanzu. Ő 29 éves korára az egyetlen olyan futballista rangját vívta ki magának, aki ugyanazzal a klubbal küzdötte fel magát a non-League-ből, előkelőbb nevén a Vanarama National League-ből a Manchester City, Arsenal és más előkelőségek közé.
A leglebilincselőbb lutoni adottság a 10 ezer nézőt befogadó Kenilworth Road stadion, értelemszerűen a Premier League legkisebb pályája. A tévéközvetítéseknek köszönhetően mindenki megmosolyogta, hogy a létesítményt szerény viktoriánus sorházak veszik körül. A vendégszurkolók a régi Oak Entrance-on keresztül belépve érintésnyi távolságról fogják látni a lakók zsebkendő méretű kertjeit. A Premiership-tagsággal járó fontmilliók felgyorsíthatják a tervezett új, 23 ezresre méretezett stadion felépítését, de az ülések, a világítás és a kamerák színvonalának emelését már a szezonnyitásra el kell végezni, mintegy 10 millió font értékben. Nyilván drámaian javul a játékosok bére is, miután a klub ez évben nem egészen 7 millió fontot fizetett – a teljes keretnek. Összehasonlításul: Erling Haaland egymaga ennek a dupláját keresi.
De ami igazán kiábrándító, hogy minden ájuldozás ellenére a fogadóirodák máris 73 százalékos esélyt adnak arra, hogy a Luton Town egy év múlva ismét a Championshipben találja magát.
