Árpád népe – A legújabb ásatások legfrissebb eredményei

A Páty község melletti Malomi-dűlőben 2022 elején jószerével teljesen bolygatatlan honfoglalás- és avarkori temetőket találtak egy régészeti kutatás során. A területen és környékén már a bronzkorban, majd a Római Birodalom idejében, valamint a hun- és az avarkorban is letelepedett népek
éltek és temetkeztek, de a kutatóknak eddig csak halvány sejtéseik voltak arról, hogy a honfoglalók nemzedéke mikor és hogyan vette birtokba a Dunántúlt (Páty a budapesti agglomeráció nyugati szélén található). A most napvilágra került leletek új megvilágításba helyezhetik a korról kialakult tudományos közvélekedést, és akár át is rendezhetik a honfoglalástól az államalapításig tartó évszázadról eddig tudottakat. A témáról április közepén Szentendrén rendezett háromnapos konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeum és a Ferenczy Múzeumközpont. E konferenciáról számolt be lapunknak Révész László, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, régész, muzeológus, az MTA doktora, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársa.

Három évvel ezelőtt jelent meg az akadémiai doktori disszertációja, amely a a Keleti-Kárpátoktól a Duna vonaláig terjedő X-XI. századi temetők anyagának eddigi legalaposabb feldolgozása. A pátyi ásatások eredményeinek feldolgozása vajon változtat-e a honfoglalás-kori tudományos álláspontokon, elméleteken?

Természetesen minden ásatás változtat valamennyit, hiszen újabb és újabb adatokat szolgáltat. A régészet az a tudományág, amelynek folyamatosan bővülnek a forrásai. Ugyanakkor anélkül, hogy ünneprontó lennék, meg kell mondanom, hogy azok a híradások, amelyek olyan címek alatt jelennek meg, miszerint „Új lelet, amely megváltoztatta a…”, bombasztikusak és álságosan szenzációhajhászóak. A múlt történelme lezajlott, azt már semmi sem változtathatja meg. Legfeljebb az arról szerzett tudásunkat fogja kiegészíteni. Nem akarok az egyenes válasz alól kibújni, de előtte ezt el kellett mondanom. Ami a pátyi leleteket illeti, ott kezdeném, hogy óriási területet nyitottak meg egy iparterület beépítése előtt. Ezen belül egy viszonylag kis térségben, egymástól néhány száz méterre négy honfoglalás-kori és egy avarkori temetőt találtak. Ez a napi helyzet, mert tovább folyik a kutatás, és nincs kizárva, hogy továbbiak is előkerülhetnek.

Az eddigi ásatások hány sírt tártak fel?

Az egyik temetőben 70 sírt (ez az úgynevezett tarsolylemezes temető), egy másikban 14 sírt találtak eddig, további kettő pedig még az 1990-es években került elő. Az avar temető néhány száz sírt tartalmaz. Ami az összes, ezzel a korszakkal foglalkozó tudomány számára a legfontosabb: régészeti és természettudományos módszerrel most sikerül a teljes itt talált népességet egyszerre vizsgálni. Ugyanis ezek a temetők külön-külön, egymástól elválasztva, gyakorlatilag csak töredékes információ-források. A konferenciának, meg az újabb kutatási iránynak is az a lényege, hogy kis-, és középtájakat, mikró-, és mezorégiókat kell vizsgálni, és azokon belül kell megnézni a leletek egymáshoz való viszonyát és összefüggéseit.

Mit lehet így elérni?

Ki lehet és ki kell deríteni, hogy ezek a temetők mennyire voltak egykorúak, az oda eltemetettek vajon genetikai kapcsolatban álltak-e, mégpedig temetőkön belül és a temetők között. Vagy például, hogy mi a viszonyuk az ugyanott talált késő-avar népességgel. További fontos téma: a földben nyugvó elődeink itt születtek-e, vagy a honfoglalók első nemzedékéhez tartoztak, akik még a Kárpát-medencén kívülről, például Etelközből származtak. Valamint, hogy mennyi ideig használták ezeket a temetőket. Vagyis számos olyan kérdés vetődik fel, amelyekre részben már van válasz, illetve a további kutatások alapján tudunk majd válaszolni.

A kutatás és feldolgozás jelenlegi állásában tudunk-e olyan eredményt említeni, amellyel nem sértjük meg a tudományos fokozatosság elvét? (Nem biztos, hogy minden olvasónk tudja a betartandó lépéseket: kutatás-feldolgozás-ellenőrzés-tudományos publikáció, mi azért tartsuk be ezt a sorrendet.)

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének munkatársai például olyan eredményeket mutattak be, amelyek a 70 síros temetőben végzett munkájuk pillanatnyi állásáról szóltak. Ők mostanáig 46 sírban levő anyaggal tudtak foglalkozni (ez a vizsgálat meglehetősen költséges feladat) és bizony találtak genetikai kapcsolatokat. Ideális lenne, ha minden sírleletet archeogenomikai vizsgálat alá vethetnének, ebből olyan populációgenetikai eredménysort lehetne kihozni, ami párját ritkítaná. Az is nagyon érdekes információnak ígérkezik, ha bizonyítékunk lesz arra, hogy mikor kezdték ezeket a temetőket használni és mikor hagytak fel velük. A jelenlegi vizsgálatok arrafelé mutatnak, hogy valamikor a kilencszázas évek középső harmadában, a X. század második felének az elején nyitották e temetőket és néhány évtizedig használták őket. Ez nagyon érdekes adalék lehet ahhoz, hogy milyen birtoklás-, és településtörténeti, illetve politikatörténeti folyamatok zajlottak le a Kárpát-medencében ez időtájt.

Ha jól tudom, éppen adathiány következtében nagyon keveset tudunk e kérdésekről, például, hogy míg a hadra fogható nép jó része Dél- és Nyugat-Európában járt néhány évenként visszatérően („kalandoztak”), addig itthon mi minden történhetett.

Igen, erről van szó. Hogy konkrét legyek, amikor a Felső-Tisza vidéki fejedelmi központ (hadd mondjam így) élete véget ért, akkor feltehetőleg Taksony, az újonnan kijelölt, vagy megválasztott fejedelem a szállásterületének központját az elfoglalt és benépesített terület közepére helyezte.

Ön egy korábbi interjúban a kérdésre, hogy miért és hogyan lehetett a Kárpát-medence északkeleti végében egy fejedelmi központ, a következőket felelte: „(…) a magyarok valójában csak a 940-es években, vagyis fél évszázaddal a honfoglalás után hagyták el véglegesen Etelközt. Addig ez a terület a magyar nagyfejedelemség fennhatósága alatt állhatott. Ebben a perspektívában a Bodrogköz nemhogy a periféria lett volna, hanem éppenhogy a központ.” Tehát amiről a pátyi temetők tanúskodhatnak, egy félévszázados folyamat lett volna, aminek a befejezése az Esztergom-Veszprém-Székesfehérvár királyi központ lett?

Így valahogy. Azt gyanítom ugyanis, hogy az itt talált népesség ennek a generációnak a tagjait rejthette.

Taksony – Géza nagyfejedelem apja, István (Vajk) nagyapja – nyilván nem csak szűkebb családjával, hanem egész nemzetségével, kíséretével és az őket követő köznéppel telepedhetett le itt, ahol a bronzkor óta folyamatosan éltek kelták, rómaiak, hunok, avarok – erre mutatnak a korábbi régészeti feltárások éppen a pátyi Malomi-dűlő közvetlen környékén. Ha lezárulnak az archeogenomikai vizsgálatok, alkalmasint a Felső-Tisza vidéki karosi temetőben elhantolt, első generációs honfoglalókkal való rokonság is kiderülhet.

Azt gyanítom, hogy a pátyi Malomi-dűlőben talált népesség a honfoglalók második-harmadik generációja lehetett, vagyis olyanok, akik már itt születtek, a karosi temetőkben pedig nagyrészt azoknak a hamvaira leltünk, akik még Etelközben. A pátyi földbe került elődeink már az államalapítás közvetlen résztvevői, illetve azok szülei lehettek.

Régi vesszőparipám és már korábban is kérdeztem archeogenetikusokat: mikor kerülhet sor arra, hogy a karosi temetőben talált mintákat (és nem csak az elitekét) összevessék a Kárpát-medence más honfoglalás-kori leleteivel?

Nyilván össze fogják hasonlítani. Ezen a téren mind a szegedi, mind a budapesti archeogenetikai laborok komoly eredményeket értek már el. Egy előzetes bejelentés máris történt a konferencián, de erről nem szeretnék most többet mondani; gondolom, hamarosan megjelennek a megfelelő szaklapokban a tudományos publikációk: akkor lesz érdemes visszatérni erre.

Azt hiszem, a régészetnek és a vele egyre szorosabban együttműködő archeogenomikának mind komolyabb adóssága annak feltérképezése, hogy a köznépi sírok genetikai anyagát komolyan feltárja és feldolgozza. Hogy ne csak annak örüljünk, ha a bolygatatlan sírokban gazdag sírmellékleteket, sőt, tarsolylemezeket találtunk, hanem tudatosuljon bennünk, hogy a köznépi temetők csontanyagában található genetikai információk igazi kincsesbányák a tudomány számára. Vagy butaságot beszélek?

Egyáltalán nem. A konferencián voltak ez ügyben felvetések. Vita még nem volt, de előbb-utóbb az is biztosan lesz. Amikor a bevezető plenáris előadást tartottam, az részben erről szólt. A probléma a következő: a magyar régészet a korábbi korszakaiban abba az irányba haladt, hogy német módszertan alapján elkezdték kategóriákba (osztályokba vagy csoportokba) rendezni a temetőket, és ettől a mai napig nem tudott megszabadulni a honfoglalás-kori régészet.

Tulajdonképpen mi volt ez?

A XIX-XX. század fordulóján az egyébként kiváló régészünk, Hampel József (1849-1913) A és B csoportra osztotta a temetőket. Előbbiek a lovas temetkezésű, fegyveres, ékszeres mellékletekkel gazdagon ellátott sírcsoportok voltak, utóbbiak a szegényes, vagy semmilyen melléklettel temetett, sok száz síros temetők. Ő úgy azonosította ezeket, hogy az A csoportba tartoztak a honfoglaló magyarok, a B csoportba pedig a helyben talált szláv és avar maradványok. Ennek máig ható következményei lettek: így „népesültek be” a Kárpát-medence központi temetői népes, sok száz síros „szláv” temetőkkel, amelyeket az egyszerű drótékszerek (S-végű hajkarikák, karikagyűrűk, nyak- és karperecek) jellemeztek. Ezen lépett túl Szőke Béla (1913-1961), aki felismerte, hogy a szegényes leletanyagú temetők halottait is javarészt olyan temetkezési szokásokkal és olyan (csak az előkelőknél szerényebb alapanyagú) tárgyakkal hantolták el, mint a gazdag lovas sírokéit. Így valószínűleg ők lehettek a honfoglalás-kori társadalom túlnyomó többségét alkotó köznép. Vagyis a szegényes leletanyagú temetőket, a korábbi nézet szerinti „helyben talált szlávokat” visszaemelte a honfoglaló magyarok sorába.

Ha jól számolom, azóta eltelt hatvan év. Most hol tartunk?

Mostanában az számít újdonságnak, hogy nyilvánvalóvá vált: egy temetőt nem lehet egy-egy társadalmi réteg lenyomatának tartani. Ennek következtében a konferencián résztvevő hallgatóságnak erőteljesen javasoltam a tartózkodást a korábban meggyökeresedett „középréteg-, köznép-, vezetőréteg temetője” és hasonló meghatározások használatától. Ugyanis egy-egy temetőben jó esetben mind a három társadalmi réteg képviselői ott nyugszanak. Mivel a temetők 95 százaléka töredékesen maradt ránk, ezért rendkívül esetleges, hogy a megmaradt leletanyag alapján a régészek hová, melyik kategóriába sorolták ezeket. Mivel az archeogenetikusok e régi kategóriák mentén kezdték vizsgálni, hogy hová vezet az elit genetikai nyoma, és hová az úgynevezett köznépé, ezért kimutattak két különböző területet, és véleményem szerint mindjárt tévútra is jutottak. Ezen az úton azonnal meg kellene állni, mert nem fog sehová sem vezetni. Ugyanis nagyon sokan mechanikusan értelmezik és azonosítják egymással a korábbi kutatások által elkülönített csoportokat. Ezek szerint a Hampel-féle A csoport azonos lenne a Szőke Béla szerinti vezető- és középréteggel, valamint az újabban Kovács László által meghatározott szállási temetőkkel. A Hampel-féle B csoportot pedig egy kalap alá veszik Szőke köznépével és Kovács falusi temetőivel. Ez azonban a hajdani valóság félreértett, végletesen elhibázott leegyszerűsítése lenne. Ráadásul ennek nyomán kezd kialakulni egy olyan tendencia, amely az archeogenetikai következtetéseket is errefelé befolyásolja. Tudnunk kell: ha a régész hibás alapokból kiindulva rossz adatokat szolgáltat, vagy rosszul kérdez a természettudóstól, akkor rosszak lesznek a válaszok is.

Arról van szó, hogy az elit gyökerei Belső- és Kelet-Ázsia, legfeljebb az Urál felé mutatnak, a köznépé pedig Közép-Európára?

Igen, erről van szó. Értelemszerűen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hajdani társadalom sokkal bonyolultabb, összetettebb volt, ezért nem lehet mechanikusan konstruált részekre szétválasztani. Ezt tükrözik a hajdani temetők, amelyek sokkal összetettebbek voltak ennél az egyszerűsítésnél. Vagyis a rosszul feltett kérdésekre csak rossz választ lehet kapni.

Megpróbálkoznék egy jól feltett kérdéssel: ha majd elég kifinomultak lesznek a vizsgálati módszerek, és a mesterséges intelligencia is hathatósan tudja segíteni a kutatást, megállapítható lesz-e, hogy a honfoglalók első generációjának genetikai anyaga mennyire hasonlít vagy mennyiben különbözik István király népének genetikai anyagától?

Jó kérdés. Megpróbálok rá válaszolni. A különbség eléggé jelentős mértékű. A honfoglalás után egy ideig a frissen érkezettek elkülönültek a helyben találtaktól, és épp ebben az időben, amikor a pátyi temetőt is megnyitották, kezdtek keveredni egymással és kezdett létrejönni egy új kulturális horizont. Ráadásul éppen Taksony fejedelem idejében újabb bevándorlókkal is számolhatunk: keletről besenyő csoportok, az Alpok-aljáról az ún. Köttlach-kultúra eleve kevert népességének egyes csoportjai költöztek a Kárpát-medencébe, de számolhatunk más betelepülőkkel is. Mindez visszatükröződik a temetkezési szokásaikban, a viseletükben, az ékszereikben, ami a XI. századra teljesen egységessé vált. Mégpedig oly mértékben, hogy a korábbi etnikai különbségeket is elfedte, egységesítette. Ez a pátyi konglomerátum ennek a folyamatnak a középső része. A leletekben ugyanis vannak még olyan tárgyak, például a tarsolylemezek, amelyek a korábbi korszak kulturális értékei felé mutatnak, és vannak olyanok is, amelyek az új világ felé.