Martin Tchiba;

Kísérletező komponista

Martin Tchiba kettős (német-magyar) anyanyelvű és identitású zongoraművész-zeneszerző. Főleg kortárszenét játszik, rengeteg ősbemutató fűződik nevéhez. Koncertjein a közönség okostelefonnal, interaktívan vehet részt az alkotási és előadási folyamatban.

„Számomra a beszélt nyelv szoros kapcsolatban áll egy kultúra zenei nyelvével is“ – vallja a 41 éves Martin Tchiba. „Bár több nyelvet beszélek még – angolul, franciául és hollandul – az otthon érzése a két anyanyelvem országához kötődik: Németország és Magyarország. Ez főleg egy mélyen ülő, szívből jövő, érzelmi dolog, nem minden vonatkozásában racionális. Bár hároméves koromtól Németországban nőttem fel, már gyerekkoromban nagyon sokrétű kapcsolatban álltam a magyar zenével – esténként magyar népdalokat énekelt nekem édesanyám, nyolcéves korom körül Bartók Gyermekeknek című ciklusát kötetszámra játszottam. A zenei képzésem során eleinte főleg a német zenei közeg volt meghatározó, de ebben az időben is ért sok más fontos hatás, például találkozások Kurtág Györggyel vagy Lazar Bermannal; az utóbbinak köszönhetek egy affinitást az orosz tradíció iránt. 2005 óta szoros kapcsolatba kerültem a magyar kortárs zenei élettel, sok meghatározó együttműködésem volt és van. Sáry László és Bánk, Kurtág György, Bánkövi Gyula, Kecskés D. Balázs, Tornyai Péter, Kutrik Bence és sok más szerző művének ősbemutatóját játszottam, főleg Németországban. Rozmán Lajos klarinétművésszel és Rohmann Ditta gordonkaművésszel közös CD-ink vannak. És nagyon örülök, hogy zeneszerzőként is jelen lehetek Magyarországon, például legutóbb áprilisban, amikor az eddig leghosszabb zongoraművem, a félórás après – avant ősbemutatóját játszottam a Bartók Rádió Artrium című koncertsorozatában.

Martin Tchiba a különleges tehetségek osztályában, Karl-Heinz Kämmerlingnél tanult Hannoverben, aztán a saarbrückeni és a baseli zeneművészeti főiskolán szerzett diplomákat. Zeneszerzést Michael Denhoffnál tanult Bonnban. Nemzetközi szinten koncertezik szólistaként és kamarazenészként, olyan prominens koncerttermek és fesztiválok, mint a Concertgebouw Amsterdam, a Tokyo Opera City Recital Hall, a Budapesti Őszi Fesztivál és a Spoleto Festival vendégeként. A közelmúltban különleges figyelmet keltett két innovatív „social-media-piano-project” megvalósításával a düsseldorfi Tonhalléban (címe: WIReless), valamint a Saarländischer Rundfunknál (címe: Netzwellen). Ezek lényege, hogy „hetven zeneszerző a világ minden tájáról írt nekem rövid zongoradarabokat, zenei reakcióként egy kezdeti szikraként működő szerzeményemre. Az egész kommunikáció és inspiráció a közösségi médián keresztül folyt nyilvánosan, tehát mindenki követhette és reagálhatott. A koncertek alatt a közönség okostelefonokkal, interaktív módon részese lehetett a zenei történésnek. Ezért Düsseldorf tartományi főváros kulturális díjával tüntettek ki.“

Különösen a járványidőszak óta, de már előtte is egyre fontosabbá vált számára a digitális és elektroakusztikai munka. „Fiatalabb koromban főleg a zongorázás állt központban, az utóbbi években egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a komponálás“ – mondja. Nagyon jó nemzetközi visszhangja van a lemezeinek. Eddig összesen 9 albuma jelent meg, a Challenge, Naxos és Hungaroton kiadók gondozásában, valamint a saját kiadójánál. A komolyzenének is megvan a lehetősége elérni a nagyközönséget – a médián keresztül: ezt mutatja, hogy egy Brahms Intermezzo az egyik lemezéről már majdnem 19 millió streamnél tart a Spotify-on. De a „hagyományos” rádiót is szereti és izgalmasnak tartja, ezért az utóbbi években több produkciót kifejezetten rádiók számára készített, és több száz adásban játszották már a felvételeit világszerte. Repertoárjának gerincét a kortárs zene alkotja. „Már gyerekkoromban műfaji kötöttség nélkül kerültem intenzív kapcsolatba a zenével, szerettem improvizálni és komponáltam is. Ez a nyitottság megmaradt. Tizenkét éves koromban a Schönberg zongoraműveivel való találkozásnak döntő jelentősége volt számomra“ – meséli.

2019-ben alapította az emt – Edition Martin Tchiba kiadót. „A hangzóanyag ugyan a CD legfontosabb eleme, de a dizájn, a füzetben szereplő szövegek mind-mind részei egy produkciónak, és ezen a téren is individuális felfedezőútra szerettem volna indulni. Szeretek alkotni, és egy komplett emt-CD számomra egy alkotási folyamat eredménye. Három CD-t emelnék ki az eddig megjelentek közül: Johannes Kreidler zongoraműveit a Südwestrundfunknál vettem fel, Gerhard Stäbler és Kunsu Shim darabjait a Hessischer Rundfunknál játszottam fel és adtam ki; klang collection címen pedig saját, a korona-korszak idején keletkezett elektroakusztikus kompozícióimat jelentettem meg a berlini Musikfonds támogatásával. A következő CD – új elektroakusztikus kompozíciókkal – az Észak-Rajna-Vesztfália Művészeti Alapítvány támogatásával fog megjelenni.“