Most már tudom, miért véreztünk el. Mármint mi, a Népszabadság. A brutális beszüntetés előtt egy kiadóban voltunk a Nemzeti Sporttal. Előfordult, hogy lebontották a válaszfalat, és néhány hétig átnéztünk egymáshoz a Corvin-negyedben. A szeretetre méltó Vajda György megkérdezte tőlem a Feröer elleni döntetlen után: „Mi a cím?” – Műfű, műfutball. „Ivcsikém, adta magát!”
A fájront nem volt ilyen vidám, a Mediaworks munkatársai ezerszer elmondták az állítólagos költözéskor, hogy mindenki ragassza rá a csomagjára az azonosító kódot, nehogy elvesszen a pakk. Ők már tudták, amit mi még nem, hogy nem megyünk sehová.
Arcátlanul lódítottak és kilódítottak. Kellett a hely Nemzeti Sportnak, az került a régi helyünkre, a Bécsi útra.
Rab László filmezett a lap szétzúzásáról, minden meghívottal egy-két percet beszélgetett. Utánam Bródy János jött. Mondtam neki: soha ilyen aktuális nem volt még Szörényitől és Bródytól Az utcán...
Közben azt híresztelték narancssárga körök, hogy pusztán gazdasági okokból szűnik meg a Népszabadság. Amelyből több fogyott, mint Nemzeti Sportból. Na de a kormányfő kedvence a sportújság volt. Nyilván ma is az. Olvasom, hogy a kabinet 10 ezer példányra előfizet 2024-től, miután az orgánum a múlt év októbere óta állami tulajdonú gazdasági társaság, a Nemzeti Sportügynökség birtokában van.
Jó lehet ott alkotni szabadon. A példányszám ugyan – a legújabb auditálások szerint – 20 ezer alá esett, a kormánypárti megbecsülés változatlan. Igaz, az azóta eltávolított Sinkovics Gábor cikkét úgy közölték, hogy a Kósa Lajosra és anyjára kellemetlenül emlékeztető sertéstelepet – a szerző tudta nélkül – nyesttelepre javították.
De ha Nemanja Nikolicsról úgy írsz, mint az aranylabdás Albert Flóriánról, elolvadsz a vármegyei NB I-től, és kikezded a marokkói kapitányt, amiért nem rakja be a két ferencvárosi Mmaee-t, majd rettenetes negyedik helyezést ér el a világbajnokságon, akkor tuti a jövőd. Mármint anyagilag.
Elvégre 2024-ben tízezer kapásból elfogy a Nyesti Hírlapból.