- Kamaszkori küzdelmek – Erdős Zsuzsannával az Engem válassz! című ifjúsági regényről

A regénye megjelenését követően a kiadója munkatársaival ellátogattak egy állatmenhelyre adománycsomagokkal felpakolva, ön pedig felajánlotta első éves szerzői jogdíját a kutyák és macskák támogatására. Mivel a könyv fő helyszíne is egy kutyamenhely és -panzió, gondolom, többször megfordult már hasonló helyeken. Milyen tapasztalatokat szerzett?

Az egyik gyermekem a középiskolai kötelező közösségi szolgálatát egy menhelyen töltötte, gondozta az állatokat, kutyát sétáltatott. Nemegyszer meglátogattuk őket, alkalmanként adományokkal segítettük a működésüket, vagy mi is kutyát sétáltattunk a családdal. A helyzetük javult az elmúlt időszakban, de még sok a tennivaló. Főleg az anyagi támogatások terén, hiszen ezek a menhelyek csupán az adományokból és az adókból felajánlott 1 százalékból gazdálkodhatnak. Tíz-tizenöt éve nem egy olyan menhelyen jártam, ami kész trágyadomb volt; ma már sokkal jobbak a körülmények, tisztán tartják a kenneleket, az állatok nem éheznek-fáznak, szeretik őket, rendszeresen gyógyszeres ellátásban részesülnek, ám nagyon is ráférne az épületekre a felújítás. Arról nem is beszélve, mennyibe kerülnek manapság a gyógyszerek és az etetés!

Milyen fokú a család állatszeretete? Netán a saját állataik is menhelyről kerültek önökhöz?

Nagyon szeretjük őket, és már a második kutyám származik menhelyről. Habár jól tartják őket a menhelyen, és látszik az állatokon a biztonságérzet, mindegyikük szemében ott a sóvárgás, ha közel mész a kenneljükhöz: engem vigyél haza! Vágynak a szeretetre, főleg azok a kutyák, amelyek családból kerültek oda. A meglátogatott menhely vezetője örömmel újságolta, hogy a tavalyi évben több örökbefogadás történt, mint amennyi kutyát behoztak hozzájuk. Remélem, ez a tendencia megmarad!

Legújabb könyvének főhőse, a 17 éves Milán kutyabolond, míg a kütyüktől, de általában mindenki mástól is távolságot tart. A korábbi regényeivel ellentétben most fiú az elbeszélője. Milyen elképzelésekkel alkotta meg, volt-e mintája?

Annak ellenére, hogy nekem két lányom van, és a főhőseim eddig lányok voltak, a legszimpatikusabb karaktereim mindig a fiúk – a visszajelzések szerint is! Könnyebben is írom meg őket; számomra valamiért nehéz a kamasz lányokat szerethetőnek ábrázolni. Milán fizikai megjelenését pedig egy ismeretlen srácról mintáztam, akit a munkahelyemre bejárva minden reggel egy sporttáskával a kezében láttam valahová igyekezni.

Általánosságban hogyan tájékozódik a mai kamaszok gondolatvilágáról, az érzéseikről, a problémáikról – és főleg a beszédmódjukról?

Az első könyvemnél még könnyű helyzetben voltam, mert a kisebbik lányom akkor éppen 14 éves volt, s végigéltem vele azt a korszakot, amikor pedig meglátogatták a barátai, igencsak odafigyeltem-füleltem a szóhasználatukra, a beszédstílusukra. Emellett rengeteg kortárs ifjúsági regényt olvasok, azokból is tanulok. De a Gyakori kérdések portált is sűrűn látogatom, ahol a kamaszok topikjait olvasva rengeteg érdekes tapasztalatra teszek szert, már a kérdéseikkel kapcsolatban is: mi jár a fejükben, mivel küzdenek. Előfordul, hogy válaszolok is nekik, chatelek velük.

Nyilván akadnak érzelmi nehézségeik is. Ahogy Milán szerelmi élete sem egyszerű, hiszen két lány is képbe kerül nála egy időben, izgalmas, sőt talán már-már szappanopera-szerű fordulatok mentén alakítva a kapcsolataikat. Ez utóbbi narratíva is belefér a kamaszromantikába?

Olvasótól függ: valakinek, aki maga is erre vágyik, bejön, aki kevésbé romantikus alkat, túlzásnak tartja. Az viszont érdekes, hogy nemcsak a kamaszok olvassák az ifjúsági regényeket, hanem a jóval idősebbek is.

Az értékközvetítés kapcsán a regény egyértelműen teszi le a garast. De éppen nem a pénz uralta világkép mellett, amit a regénybeli elit iskola megjelenít.

Egy olyan iskolában, ahová például a szülők befizette „tandíj” által lehet bekerülni, sajnos olyan szemlélet is megjelenhet, ami elég károsan hathat a gyerekközösségek tagjaira, akiknek éppen alakulóban van a személyisége.

Ezzel szemben a falun, nagyszülők gondoskodása mellett felcseperedett Milán egészen más értékeket tart fontosnak. Ön is hasonló körülmények között nőtt fel?

A Budapesthez közeli településen gyerekkoromban egész nap kint rohangáltunk az utcabeli fiúkkal. Szabadjára voltunk engedve, szabadnak is éreztük magunkat, reggel kimentünk, és csak este tértünk haza, a szüleink nem izgultak, mert biztonságban voltunk. Másképp volt, mint ma egy városban. Az konkrétan velem történt meg, ami a regényben Milánnal, hogy az anyám előbb lemosdatott egy lavórban, mert olyan mocskos voltam, hogy úgy nem engedett a kádba.

Öntsünk mi is tiszta vizet a pohárba: miért pont az ifjúsági könyvek írása felé fordult a bankszakma ügyes-bajos dolgainak végzése mellett?

Hiányérzetből fakadhat: amikor fiatalokról fiataloknak írok, úgy érzem, magam is éveket fiatalodom.

Említette, hogy figyelemmel követi a kortárs ifjúsági irodalmat. Milyennek találja a kínálatot?

Én annak idején a Pöttyös és Csíkos könyveket faltam minden mennyiségben, meg Verne műveit. A mostani, elsősorban a külföldi szerzők kapcsán azt tapasztalom, a legtöbb esetben óriási hájp veszi körül a könyveiket, de az olvasás tapasztalata nem igazolja vissza ezt a hatalmas reklámot – sok esetben gyengének találom ezeket az alkotásokat. Másfelől, a saját ízlésem alapján, nekem túl sok az ifjúsági történetekbe belegyömöszölt tragikum, ami életszerűségnek van kikiáltva. Én alapvetően azt szeretem, ha egy könyv kikapcsolódást nyújt, amitől ellazulok, és éppen hogy feledteti velem azt a sok problémát, amivel nap mint nap megtelik a fejem, nem pedig rossz érzéseket kelt, ami elől menekülnék, ahogy az említett művek.

Az életszerűség, sőt a figyelemfelhívás szándékával a cukorbetegség külön hangsúlyt kap a regényében. Mi okból?

Én magam is cukorbeteg vagyok, tudom, miről beszélek. Tényleges célom volt, hogy felhívjam rá a figyelmet, a tüneteire, hogy mennyire veszélyes lehet, komolyan kell venni, és időben orvoshoz fordulni. Másfelől a regénybeli dramaturgia kialakításával a betegség elfogadásának egy lehetséges metódusát is meg kívántam jeleníteni: a segítségkérés elodázása kellő elhatározottságot szül Milánban a későbbi fegyelemre, ami például az étrend megváltoztatásával és az inzulinadagolással jár.

+1 KÉRDÉS
Merre tovább? Esetleg ez a regény is folytatást kap?

Nem, ennek nem lesz folytatása. Viszont már a vége felé járunk Király Anikó írótársammal egy négykezes ifjúsági regény megírásának, amelyben két, álmatlanságban szenvedő kollégista fiatal titokban nekiáll éjszakánként főzőcskézni. A mulatságos helyzeteket produkáló regényben Anikó írja a fiú-, én a lányszólamot. Meg kell mondanom, ez a közös írás-főzés hatalmas élmény! Ezenkívül régi nagy tervem, hogy írjak egy ifjúsági krimit.