színházak;Janikovszky Éva;Hatszín Teátrum;Sodró Eliza;

Zsigerből őszinte

Sodró Eliza vibrál, ragyog, élvezettel szurkapiszkálódik, éles elméjűen gonoszkodik, jó megfigyeléseket téve odamondogat. Talpraesett gyerek, majd kajánkodó bakfis, és a vészkorszakban kényszerűen hamar felnőtté váló nő a Kizárólag az utókor számára című produkcióban, Keresztes Tamás rendezésében, a 6színben. Be nem áll a szája, fújja a magáét, ontja a mondatokat, osztálytársakról, tanárokról, családtagokról; szinte mindenkibe beletalálnak a fullánkjai, ahogy saját magába is. Görbe tükörben látja az embereket, a világot is, és általában jót mulat rajtuk. Mindenben talál kifogásolni valót. Janikovszky Évát, a későbbi remek írót „domborítja”. Azaz hogy Kucses Évát, mert ekkor még így hívták, és 1938-tól 1944-ig, 12-től 18 esztendős koráig több füzetben vezetett naplót. A negyedik fedőlapjára azt véste rá, hogy Kizárólag az utókor számára, és az emlékeit, megjegyzéseit el is „ásta” a hétfiókos komód valamelyik belső szegletébe. Édesanyja halála után a fia, Janikovszky János kezdett beléjük nézegetni. Tudott a létezésükről, de hosszú ideig gyűjtötte a bátorságot, hogy felfedje a rejtett titkokat, aztán mindinkább úgy gondolta, hogy ezekkel az írásokkal nem csak neki van dolga, nyilvánosságra kell hoznia őket, mert megdöbbentette a humoruk, életkedvük, vagány stílusuk, az a gazdag, pezsgő szegedi társadalmi és kulturális élet, ami árad belőlük, miközben elszomorította, hogy micsoda intellektusokkal rendelkező családot tett tönkre, pusztított el a nácizmus, a háború, majd az azt követő államosítás. Végül a Móra Könyvkiadónál napvilágot látott a Naplóm című kötet, aminek immár a negyedik, bővített kiadása kapható. Ebből készült az előadás, Bíró Bence dramaturg nyilvánvalóan hathatós segítségével.

Sodrót nem nehéz elképzelni szemfüles, felvágott nyelvű kiskölyöknek. Nagyon nő, ha arra van szükség, de olyan kíváncsian tudja tágra nyitni a szemeit, annyira mohó érdeklődéssel képes nézni, és olyan természetes módon, ám zavarba ejtően őszinte, ami rendszerint a gyerkőcök sajátja. Nincs szüksége ehhez különösebb sminkre, csináltan gyermeki hajra, mesterségesen vékonyított hangra, mindenféle segédeszközökre. Kipattan a deszkákra, és ő az epés kis csaj, ő Kucses Éva. Rögvest az előadás elején ilyeneket mond az osztályfőnökükről. „Elég kövér, és olyan lába van, mint Chaplinnek. Rögeszméje a jellemes diák, aki mindig összejátszik a tanárral, nem súg, magol a dolinál, nem segít, és mindjárt árulkodik, szóval egy rémes stréber. Van neki egy ronda lánya, a 3.a-ba jár. Szeplős, szemüveges, őrült x lába van, és görbe orra és szemüvege.” Hát tényleg nem lett volna szerencsés, ha ezek a minden bizonnyal jókora élvezettel leírt, kárörvendően csúfolódó mondatok a derék tanerő kezébe kerülnek. Gondoljunk bele, hogy egy mindössze 12 éves gyerek mennyire találó, már ekkor tehetségről árulkodó mondatai ezek. Abszolút Sodró szájára állnak. Mintha most fogannának meg benne. Árad belőle a szó. Hangsúllyal is úgy oda tud tenni egy-egy szurkapiszkát, hogy az üssön, hasson a poén, és még pár perc sem telik el az előadásból, mi már tényleg ide-oda dőlünk a nevetéstől. Aztán naná, hogy meg is hatódunk. A szépen adagolt irónia, sőt, gúny mellé jönnek a poétikus pillanatok is, jön a Gabinak becézett fiú, az első igazi szerelem. A Naplómat simán elő lehetne adni monodrámaként is, Sodró abszolút elvinné a hátán. De jó, hogy Gabi eljátszásához színpadra lép Martinkovics Máté. Lehet évődni, egymásra is fullánkos megjegyzéseket tenni, veszekedni, megsértődni, perpatvarozni, majd kibékülni, egymást hallgatni, a másik testét megérezni, a gondolataival azonosulni, szeretve lenni, féltékenykedni, eltávolodni, újra közeledni, truccolni játékosan, szakítani alighanem véglegesen. És mindezt jókora intenzitással, el is lehet játszani. Megmutathatók a felnőttkor küszöbének nő és férfi közötti játszmái. Érzékeltethető a förmedvényes vészkorszak is, miközben nem vész el a túléléshez nehezen nélkülözhető humor.

Keresztes felszabadította a színészek játékkedvét, fölöttébb jó hangulatúak lehettek a próbák. Már a Budapest Bábszínházban általa színpadra állított Frankensteinnel is bizonyította, hogy nem csak remek színész, joggal tör rendezői babérokra is. Sodró pedig szépen kiteljesedett. Pár hete volt bemutatója szakmai otthonában, a Radnóti Színházban, Hajdu Szabolcs darabjában, a Legközelebbi emberben. Abban egy férjét leuraló, igencsak rövid pórázon tartó, amúgy ugyancsak be nem álló szájú, megjegyzéseket sűrűn tevő nőt alakít, aki állandóan nyüzsög, fontoskodik, intézkedik, mégsem tudnak egymáshoz igazán közel kerülni a férjével, miközben szinte össze vannak láncolva. A 451 Fahrenheitben, melyben betiltják, égetik a gondolkodásra serkentő könyveket, s főbenjáró,
igencsak üldözendő bűn azok rejtegetése, egyáltalán az olvasás, Sodró több, a végletes diktatúra által eltorzított alakot is megformál. G. B. Shaw Szerelmesek házai című kesernyés vígjátékában olyan szerelmes, akinek pokolian nagyot kell csalódnia. A Don Carlosban Eboli hercegnő, nagy nő, vonzó és taszító, elaljasodva veszélyesen ármánykodó. Ezt is tudja. Egyre szélesebb érzelmi skálán játszik. Már megcsillan benne a nagy színésznő lehetősége.

A Kaposvári Egyetemen szerezte a színészi alapokat. Át kellett élnie, hogy az ottani utolsó évében szélnek eresztették tanárai egy részét. Tán innen is ered társadalmi érzékenysége. Például a kulturális törvény elleni tüntetésen ő olvasta föl a harminc év alattiak üzenetét. Az egyetem után Szombathelyen, a Jordán Tamás vezette színházban is több olyan szerepet játszott, amelyekben érvényesülhetett fejlett igazságérzete. Itt dolgozott vele először Alföldi Róbert, aki a Radnóti Színházban nem véletlenül oszthatta rá a Lear királyban a hazudni haszonért sem képes, mindenáron igazat mondó Cordeliát. Az Antigonéban pedig férjével, Rusznák Andrással, aki szintén kiváló színész, ők a kétszemélyes kórus. És ahogy ez a klasszikus görög tragédiákban szokás, míg más hallgat, sumákol, eltussol, ők furtonfurt közhírré kurjantják az igazságot. Ez abszolút jól áll Sodrónak, érezhetően a személyiségéből fakad.

Emiatt állnak neki jól Janikovszky szövegei is. Azok is igazság-, vagy legalábbis vélt igazságmániásak. Nem biztos, hogy mindig objektívek, de hogy természetes módon, zsigerből őszinték, az biztos. Keresztes tervezett néhány egyszerű díszletet, Virág Vivien pár korfestő jelmezt. A fő-fő hangsúly azonban a színészeken van. Martinkovics is kiváló, de Sodró viszi a prímet. Áll a vártán, teljes fényében. Jó nézni, hallgatni, hogy milyen ragyogó színész, és, hogy méltán mekkora ünneplésben van része.