A háromszoros világ- és olimpai bajnok Milák Kristóf nem indul a július 14-30. között esedékes fukuókai vizes világbajnokságon, múlt heti indoklása szerint mind szellemileg, mind fizikálisan is kimerült.
A laikusok egyből rávágták: kiégett!
Csakhogy azt még korábbi edzője, Selmeci Attila is leszögezte lapunknak, hogy a kiégés azért lényegesen súlyosabb állapot, volt tanítványa esetében aligha erről van szó.
Ezek után arra kértük Nagy Sándor sportpszichológust, aki korábban a magyar labdarúgó válogatott mellett dolgozott, jelenleg pedig a kézilabda szövetség alkalmazásában áll, legyen kedves definiálni, mit is jelent pontosan a kiégés?
Nagy azzal kezdte, hogy eloszlatta azt a tévhitet, miszerint a kiégés kizárólag egy szűk társadalmi réteget és egy bizonyos korosztályt érint, például cégvezetőket, magas beosztásban dolgozókat, élsportolókat. De ez nem így van.
„A kiégés egy olyan mentális és érzelmi állapot, amely hosszú távú stressz, túlzott terhelés vagy feszültség eredményeként alakulhat ki. Velejárója a pszichés és fizikai fáradtság, a depresszív hangulat, a fokozódó fáradékonyság, a csökkenő teljesítmény, a demotiváltság, a regenerálódás lassulása. Tünetegyüttesébe tartozhat továbbá a hangulatingadozás, az ingerlékenység, a csökkenő érzelmi kötődés és az alvásprobléma” – mondta Nagy, hangsúlyozva, hogy gyerekkorban, például a magas iskolai elvárások során is kialakulhat, s itt tette hozzá, hogy a kiégés nem egyenlő a depresszióval, jóllehet sok esetben átfedést és kapcsolódást mutathat a kettő. A pihenés, kikapcsolódás és a környezet- és életmódbeli változás jó hatással van rá.
Kettétörhet-e Milák Kristóf karrierje?A sportpszichológus elmondta, súlyos esetekben a kiégés oda fajulhat, hogy a motivációvesztés olyan szintű, hogy a versenyző előbb fontolóra veheti, majd valóban fel is hagyhat az élsporttal.
„Sőt, a sporttörténelemben ismerünk ennél is extrémebb példát: amikor a mentális gondok elhatalmasodása öngyilkossághoz vezetett. 2009-ben a korábbi német labdarúgó válogatott kapus, Robert Enke vonat elé lépett…” Nagy itt mondta el, hogy mennyire fontos a sportoló közvetlen környezete, hogy a családjában, edzői körében, a klubjában, a barátok részéről valaki észlelje a sportoló érzelmi változásait.
Amikor azt firtattuk tőle, hogy itt főleg a lelki terhek viseléséne nehézségeiről van-e szó, azt felelte, a szellemi és fizikai kimerültség együttes következményéről beszélünk, a kettőt nem lehet külön választani.
„Abba, hogy állandó teljesítménykényszer van a sportoló vállán, bele lehet ám fáradni. Egy olimpikonnak mindig a maximumot kell nyújtania, ráadásul az életét szinte folyamatosan a rivaldafényben tölti, meg kell felelni az állandó doppingkövetelményeknek, rendelkezésre kell állni, óriási edzésmunkát végezni. Még ha valaki nagyon pozitív, mosolygós személyiség, akkor is akár egyik-napról a másikra lesújthatnak a kiégés jelei” – mondta Nagy.
Milákot ugyan nem ismeri, de távoli benyomása az, hogy ő is az úgynevezett „belső kontrollos személyiségtípus”-ba tartozik, akárcsak a legtöbb élsportoló, aki leginkább a saját feje után szeret menni, s akinek hihetetlenül erős belső motivációja van, az önmagával szemben támasztott elvárásai pedig roppant magasak, aminek nem mindig könnyű megfelelni.
„A sajtóból értesülve a történtekről úgy látom, Milák távolmaradása a vb-től ép erre a hallatlan magas szintű belső megfelelési kényszerre vezethető vissza. Úgy érezhette, nem volna képes kihozni magából azt a teljesítményt, amit a saját maga támasztotta igényszintnek megfelelne. Ráadásul jövőre olimpia, gondolhatta, a világbajnokságot föláldozza a fontosabb viadal oltárán” – mondta Nagy. Persze, vannak versenyzők, akik hasonló esetben azt mondják maguknak, jó, nem vagyok topon, de tapasztalatszerzésre, a felkészülés egy állomásának jó lesz a vb, ám Milák nem ilyen, másfajta személyiség.
„Bízni kell az önreflexiójában! Hogy tökéletesen tudja, neki mire van most szüksége. Pihenje ki magát!”
Nagy végezetül sajnálatát fejezte ki a magyar közeg miatt, ahol egy ilyen szituációban sokan elkezdik a legrosszabb eshetőségeket prognosztizálni, anélkül, hogy tisztában lennének a sportoló valós mentális állapotával.
Hogy mit lehet tenni akkor, amikor a sportoló Milákhoz hasonlóan zárkózott, vagy valamilyen más okból utasítja el a sportpszichológus segítségét? Nagy erre azt mondta, persze, ilyenkor lényegeseb nehezebb a dolguk. Fontos, hogy a környezete jól ismerje a sportolót, az edzői tartsanak lépést a legfrissebb, legjobb módszerekkel, mert a világ legjobbjainak is szüksége van arra, hogy valakire felnézhessenek, valakire támaszkodhassanak.
„Michael Jordan életrajzi könyvében olvastam, hogy hiába volt a világ legjobb kosárlabdázója, mindig volt körülötte egy két olyan ember, akinek szavára hallgatott. Például volt neki is egy sportpszichológus ismerőse, akivel időközönként, ha máshogy nem, telefonon, azért konzultált. A legkiemelkedőbb sportolóknak is szüksége van valakire, akiben feltétlenül megbízhat!"