A magyar Országgyűlés kulturális bizottsága nem talált kivetnivalót a közoktatás szereplőit – a pedagógusokat és a tanulókat – gúzsba kötő státustörvényben. Idő kérdése, és a Majtényi László által „törvényesített jogtalanságnak" nevezett inkoherens szöveghalmazra a kormánypártok bátor emberei rá fogják ütni a törvényesség pecsétjét. Ebből világossá válik, hogy egy kicsit sem érdekli őket a több mint egy éve zajló tiltakozáshullám, a pedagógusok, a tanulók, a szülők ellenállása.
A tüntetők leggyakrabban skandált jelszava ez volt: "Nincs tanár – nincs jövő!". Ennek alapján vádolták meg a kormánypárt verbális verőlegényei a pedagógusokat azzal, hogy saját önös érdekükben "uszítják" tüntetésre az ifjúságot. Értelmezhető ez a mondat a tanárok iránt megnyilvánuló szolidaritás kifejezéseként, de jóval több is annál.
A pápai gimnáziumban, ahova jártam, tanáraink többször figyelmeztettek bennünket a saját tehetségünk, a saját jövőnk iránti felelősségre. Latinos műveltségű emberek voltak, ismerték a genius fogalmát. Ez annak a római istennek a neve, aki óvó-védő szellemként születésünktől kezdve kísér bennünket. Az ember és géniusza kapcsolatát ez a latin kifejezés jellemzi: indulgere genio, követni a géniuszunkat. Mindenben alá kell vetnünk magunkat az ő akaratának, mindent meg kell tennünk, amit kér tőlünk. Tanulnunk kell, fejlesztenünk kell magunkat, ki kell hoznunk magunkból a lehető legtöbbet, így élhetünk csak harmóniában a géniuszunkkal.
A tudás elsajátítása, a tanulás az ember önálló tevékenysége, ennek az iskola csak keretet, hozzá a tanár csak segítséget ad. A kivételesen tehetségeseknek kevés segítség kell az önfejlesztés útjának megtalálásához. A Gauss-görbe leszálló ágához tartozóknak viszont jóval több, hogy elsajátítsák azt a tevékenységi formát, amely hasznos az egész közösség számára, és elégedetté teszi őket is. A többség számára a kötelező és ingyenes közoktatás nyújtja azokat az ismereteket és közvetíti azokat a készségeket, amelyek birtokában egész életükben öntudatos polgárként tudják alakítani sorsukat, és rugalmasan tudják követni a folyton változó munkapiaci igényeket.
Amikor a tanulóifjúság kiáll a pedagógusai mellett, saját jól felfogott érdekében teszi, a saját jövőjéért harcol. Megbecsülést, megfelelő munkakörülményeket és bért követel tanárainak azért, hogy ők el tudják látni feladatukat, a fiatalok szakszerű segítését. Világosan látják: ha még az eddiginél is több szaktanár hagyja el a pályát, az nekik lesz rossz, ők nem jutnak megfelelő tudáshoz, az ő jövőjük bizonytalanodik el.
A fideszes hatalom tizenhárom szerencsétlen éve alatt a közoktatásra fordított közpénzek aránya folyamatosan csökkent. Most kevesebbet költenek rá értékarányosan, mint 2010-ben. Közben a kormánypártok vezetői és az udvari média folyamatosan szítja a befolyásuk alatt álló társadalmi rétegekben az értelmiségellenességet, a pedagógusok lebecsülését.
Különösen cinikus ez azok részéről, akik maguk annak idején nem mély tudással és sokoldalú készségekkel felvértezett családokban látták meg a napvilágot. A jelenlegi kormánytagok jó részének tanárok adták kezükbe az első könyveket, ők segítették őket ahhoz a tudáshoz, amellyel bejutottak a felsőoktatásba, közvetve pedig a hatalom közelébe, majd birtokába. Amit most művelnek, azt latinul így mondják: genium suum defraudare – becsapni a saját géniuszunkat, gonosz célokra használni a tehetségünket. Nem azért segítették őket a tanáraik annak idején tudáshoz, hogy hatalomhoz jutván becsapják a tudáshoz vezető ajtót a következő nemzedék előtt. Most mégis ezt teszik.
De miközben fiatalok százezreit megfosztják a korszerű tudást közvetítő iskolától, saját gyermekeiket drága magániskolába, külföldi tanulóhelyekre küldik. Így alapozzák meg az ő jövőjüket egy egész megalázott, kifosztott ifjú nemzedék kárára. Megtehetik, hiszen, "hála a sorsnak", nem a "röhejes pedagógusfizetésből" kell kigazdálkodni az árát – hogy az ország legfőbb közjogi méltóságának, Novák Katalinnak mélységes cinizmusról árulkodó blogbejegyzését idézzük.
Az antik Rómában élők egyébként a jó (fehér, albus) mellett feltételezték egy gonosz (fekete, ater) géniusz létét is. Az előbbi a tanácsaival a jóra ösztönzi az embert, az utóbbi megrontja, a rosszra teszi hajlamossá.
Hosszú, forró nyárnak nézünk elébe. Hogy ezt egy nyugalmas, értelmes munkával, tanulással, tanulás-segítéssel tölthető ősz követi-e, az ország politikai vezetésén múlik. Reménykedünk a jó géniusz győzelmében.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.