Össztűz alá vették a szakszervezeteket. Manapság ez nagy divat. A kormány támogatói elsősorban ellenzéki politikai elfogultsággal vádolnak bennünket, érdekvédőket, az ellenzéki érzelműek pedig a politikai szerepvállalást, a rendszer elleni kiállást kérik számon rajtunk. Mindkét megközelítés egységes tömbként kezeli ezeket a közösségeket.
Ez önmagában is elgondolkodtató. Hiszen miként lehetne aktuálpolitikai szempontból homogén az a szervezet, melynek tagjai nyilvánvalóan abból a heterogén társadalomból szerveződnek, elsősorban szakmai, illetve munkavállalói érdekek érvényesítése érdekében, amelyben mindannyian élünk? Ráadásul ezek a szervezetek eltérő szinteken működnek. Vannak helyi érdekképviseletek, és vannak olyanok – elsősorban szövetségi és konföderációs szinten –, amelyeknek ágazatokon belül vagy akár több ágazatban is vannak tagjai.
A szakszervezetek hibáztatásának csalárdsága mindkét megközelítésben tetten érhető. Kormánypárti oldalon azért vádolják politikai szerepvállalással a szakszervezeteket, mert szóba állnak ellenzéki pártokkal. Értelemszerűen olyanokkal, amelyek döntéshozói szerepet is kapnak például egy ellenzéki vezetésű városban. A kormány ilyenkor attól tart, esetleg megállapodásokat kötnek.
Mi ebben a csoda? Mintha nem évek óta úgy születnének törvények vagy éppen kormányhatározatok egyes munkavállalói csoportok, foglalkozási ágak kárára, hogy az érintettekkel senki nem egyeztet. Ha nagy ritkán mégis létrejön egy fórum, akkor ott az érintettek javaslatait, kéréseit mintha meg sem hallanák a döntéshozók. Ellenzéki oldalon pedig, ahol folyamatosan a demokrácia hiányát hánytorgatják fel a kormánynak, azt várnák el a szakszervezetektől, hogy ők maguk döntsék meg a hatalmat, lehetőleg másnapra.
Magánemberként nyilván a tagoknak és a tisztségviselőknek is van véleményük, amit akár képviselhetnek is, de az nem feltétlenül a szakszervezet álláspontja. Ráadásul a szervezet első számú vezetője is testületi döntéseket képvisel. Nálunk, a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) tagjai és tisztségviselői között is megoszlanak a politikai vélemények, de ez így van jól. Így tudjuk közösen megjeleníteni a szakszervezetet, hiszen számunkra minden tag egyformán fontos. Az a dolgunk, hogy ne különböztessük meg egymástól a tagjainkat, főleg ne a véleményük, politikai nézeteik vagy azok hiánya miatt.
Természetesen nem szabad elfeledkezni egy fontos szempontról, nevezetesen a szolidaritásról. Meggyőződésem: minden munkavállalónak feladata, hogy kiálljon olyan dolgozói csoportok mellett, amelyeknek sérülnek a jogai, érdekei. Ezt meg lehet tenni szervezetileg, de akár egyes tisztségből fakadóan is. Csupán az a kérdés, meddig lehet elmenni.
Konkrét példaként érdemes megemlíteni a pedagógusok már-már reménytelen küzdelmét, évek óta tartó harcát az őket semmibe vevő döntéshozókkal. Fontos éreztetni, megértetni velük, hogy támogatjuk a célkitűzéseiket, akár testületileg, akár személyesen. A pedagógusok ügyében azonban két fontos körülmény mellett nem szabad elmenni. Tekintve, hogy ők közvetlenül a kormány alatt működnek - míg például az EKSZ meghatározó részben a fővárosi tulajdonú BKV-nál -, kardinális szempont, hogy az egyes érdekcsoportok ne használják fel a munkavállalókat és az érdekképviseleteket a politikai céljaikra.
Másrészt pedig, talán még fontosabb, sőt megkerülhetetlen a szakszervezetek által képviseltek létszáma. Kívülről nézve megdöbbentő, hogy az érintettek nem egészen tíz százaléka tartja ezt a harcot annyira fontosnak, hogy legalább belépjen a szakszervezetbe, hogy az ezzel is mutathassa, a dolgozók széles körét képviseli. Így a nem éppen jóindulatú tárgyalópartner, a kormány könnyen mondhatja: azért ilyen alacsony a taglétszám, mert nem a dolgozók valós érdekeit képviseli a két ismert társszakszervezet. Pedig éppen ellenkező a helyzet.
A munkavállalók gyakran nincsenek tisztában azzal, mik is a valós érdekeik. Sokszor félnek kiállni magukért, és előbb vagy utóbb kiégnek, elveszítik minden reményüket. Mindez azonban arra nem magyarázat, miért nem csatlakoznak a szervezett képviselethez, hiszen éppen a tömeg biztosítana számukra védettséget és anonimitást, a szakszervezetnek pedig erőt. A kormány a pedagógusoknál éppen a szakszervezet viszonylagos gyengeségét, alulszervezettségét használja ki. Minden hatalom az erőből ért. A jelenlegire ez fokozottan igaz.
Sokan kérdezik, minek két pedagógus szakszervezet, miért nem csak egy működik. Szerintem meg éppen az a baj, hogy csak kettő van. Így nem alakulnak ki erős helyi közösségek, amelyek a többi képviselettel együtt fellépve tudnák a központi és az esetleg területenként eltérő problémákat kezelni.
Miért gondoljuk, hogy éppen a szakszervezetek ne versenyezhetnének egymással? Amikor az egész ország mindössze egy ember akaratától függ, miért ne fordulhatna elő, hogy a szakszervezet a gazda - a munkaadó - tenyeréből eszik? Még elnevezés is van erre, amely visszavezethető egészen az ezernyolcszázas évek végéig: ezek az úgynevezett sárga szakszervezetek. És a jelenség azóta sem szűnt meg. A szabadabb világban a szabadság egyik fontos biztosítéka a szabad verseny. Miért gondoljuk, hogy éppen a szakszervezetek nem versenyezhetnek egymással?
Más a helyzet, ha a politika oldaláról közelítjük a kérdést. Egy vállalatnál, ahol kollektív szerződés alapján születnek döntések, a szerződés megkötésére jogosult szakszervezet minden dolgozóra érvényes megállapodásokat ír alá. Ahogy egy megválasztott kormány is – a demokrácia elve alapján – minden szavazóra, minden állampolgárra kötelező döntéseket hoz. Orbán és a Fidesz-kormány azonban elárulta a társadalmat. Bár a döntései mindenkire érvényesek, valójában a velük nem szimpatizálókat nem képviseli. Legalábbis azt látjuk, tapasztaljuk: meg sem hallja, nem is próbálja meghallgatni azokat, akik nem értenek egyet a döntéseivel. A klienseiken kívül nem tárgyalnak senkivel. A valóságban azonban nem csak az ellenfeleivel nem törődik: a rá szavazókkal is csak a maszlagot eteti, miközben saját birodalmát építi, végérvényessé téve a hatalmát.
Legalábbis erről álmodik. Azonban semmi nem véges, egyszer ennek a hatalomnak is vége szakad.
De a politikai feladatot a politikusoknak kell elvégezni, nem várhatják el másoktól, a szakszervezetektől sem. Természetesen továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködésre, ahogy eddig is, de mi sem a politikusoktól várjuk saját feladataink elvégzését, csupán az ehhez szükséges feltételek biztosítását szeretnénk elérni. Ennek megteremtéséhez ajánlunk együttműködést, amennyiben a másik fél is így gondolja, és tesz is érte.
De nem jó megoldás a tehetséges szakszervezeti vezetőket politikai pártokhoz csábítani és leigazolni, mert rájuk nekünk is szükségünk van. Meggyőződésem: ha mindenki a maga területén elvégzi a feladatát, a közös pontokon találkozva képesek leszünk egymást erősíteni. Így lehet elérni a közös célt, egy jobb országban élni, jobb kedvvel ébredni és jobb körülmények között dolgozni. Olyan országban, ahol működnek és jól működnek a közszolgáltatások, ahol korszerű oktatás van, olyan egészségügyi és szociális rendszer, amelyet igénybe is tud venni az, akinek a pénzéből, felelős politikusok felelős döntése alapján működik az állam.
De az első lépés az, hogy végre sok-sok év után ne azt halljuk, mit nem akarnak az ellenzéki szereplők, hanem azt, hogy mit és hogyan szeretnének csinálni. Ebben ugyanis együtt is lehet működni, ha egyetértünk.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.