traffipax;gyorshajtás;halálos baleset;közlekedésbiztonság;

Képünk illusztráció

- Tönkrement életek egy másodperc alatt – Gyakorlatilag bárki áldozatul eshet a felelőtlenül száguldozó autósoknak a fővárosban

Egy felmérés szerint az emberek kétharmada véli úgy, hogy az elmúlt években egyre több az agresszív résztvevő a közlekedésben.

Eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval az Árpád hídon szombat éjjel. Az óránkénti 130-150 kilométeres sebességgel száguldó egyik autó a kerékpárost elsodorta, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe. Az RTL Híradójánaknek nyilatkozó igazságügyi szakértő szerint a szalagkorlát csak a hídon engedélyezett sebességtartományban véd – az Árpád hídon maximum 70-nel lehet menni, ekkora sebességnél esélye sem volt biciklistának. Az autó visszapattant az útra, ahol egy másik kocsinak is nekicsapódott. Súlyos sérülésekkel kerültek kórházba a sofőrök is. Szemtanúk szerint egy nagy értékű, több mint 600 lóerős Mercedes-AMG GT 63 és egy BMW E46 kupé haladt – vélhetően egymással versenyezve – a Göncz Árpád tér felől az Árpád híd irányába. A baleset körülményeit még vizsgálják, a sofőrök ellen büntetőeljárás indult. Vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a két autós versenyzett egymással.

Ahol egy kicsit jobb minőségű és legalább 2-3 sávos út van, az csábítja száguldásra az autósokat – vélekedett Kapitány Tibor közlekedésbiztonsági szakértő, vezetéstechnikai tréner. „Egyértelműen leginkább a fiatalokra jellemző ez a felelőtlen magatartás, akik nagyobb teljesítményű autókat vezetnek, amiket nem tudnak úgy kezelni, ahogy kéne. Bárki kerékpározhatott volna éppen arra, esélye sem volt. Ez a fiatal rosszkor volt rossz helyen” – tette hozzá. De mint mondta, az a legborzasztóbb ebben, hogy több család élete ment tönkre egy másodperc alatt. Az elhunyt biciklisé, de az autóvezetőké is, hiszen nagy valószínűséggel börtönbüntetés lesz a következmény. A szakértő szerint a sebességméréssel sem nagyon lehetne elejét venni az ilyen baleseteknek, mert minden sarokra nem lehet traffipaxot telepíteni. „Ha valahova kitesznek egy traffipaxot, az autósok közvetlenül utána nyomnak egy kövér gázt, és máris 120-szal mennek. Például az M7-es bevezetőjénél ott van a telepített traffipax, ott vissza is lassul a forgalom. Ez a városban is ugyanígy működne.” Kapitány Tibor szerint az egyetlen lehetőség a közlekedési kultúrára nevelés. „Rosszul hangzik, de nagyon nagy hírverést kellene kapni ennek a balesetnek, hogy sokan elgondolkodjanak a következményeken” – jegyezte meg  a szakértő.

Karácsony Gergely főpolgármester nagyon keményen reagált Facebook-posztjában a tragédiára. „Felfoghatatlan. Meghalt egy kerékpáros az Árpád hídon, mert két barom gyorshajtó a szalagkorlátot is letarolva halálra gázolta. Felfoghatatlan, hogy vannak akik úgy érzik, joguk van Budapesten százötvennel autózni. Hogy rendszeresek a gyorsulási versenyek többek között a Szentendrei úton és a Váci úton. Hogy hiába van tökéletes technika a gyorshajtás kamerás büntetésére, a hatóságoknak valahogy mégsem sikerül ilyeneket felszerelni, sem a városban, sem a magyar autópályákon...Felfoghatatlan továbbá, hogy ha az állam nem lép, akkor miért akadályozza, hogy legalább az önkormányzatok felszerelhessenek ilyen kamerákat".

Megkérdeztük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy a rendőrségnek van-e hivatalosan tudomása arról, hogy több útszakaszt is gyakorlatilag versenyzésre használnak az autósok éjszakánként? Melyek azok az útszakaszok Budapesten, amelyeken a legtöbb halálos baleset történik? Karácsony Gergely kilátásba helyezte, hogy sebességmérő kamerákat akar kihelyezni több veszélyes útszakaszon. A rendőrségnek ezzel kapcsolatban mi az álláspontja? Kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.

Egyre több az agresszív közlekedő

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. májusban háromezer ember megkérdezésével készített közlekedésbiztonsági online felméréséből az derült ki, hogy a válaszadók több mint kétharmada (68 százalék) szerint az elmúlt években egyre több az agresszív résztvevő a közlekedésben. Mindössze 29 százaléka érzi magát biztonságban mindenhol az utakon. A válaszadók összességében romlónak látják a hazai közlekedési morált: 42 százalékuk nem feltétlenül áll meg a stoptáblánál, legfeljebb lassít. Az elfogadhatatlannak tartott szabályszegések között a büntetőfékezés vezet: a válaszadók 92 százaléka tartja elfogadhatatlannak. A legkevesebben (39 százalék) a gyorshajtásra voksoltak. Az utóbbi szabálytalanságot követik el ugyanakkor – saját bevallásuk szerint – a legtöbben (82 százalék). Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne javítani a hazai közlekedési morálon, a kérdőívet kitöltők 63 százaléka írta azt, hogy már az általános iskolában tanítaná a gyerekeket a kulturált közlekedésre. A válaszadók 35 százalékban jelölték meg a jogosítványszerzés feltételeként a pszichológiai alkalmasságot, 27 százalékuk szerint az utakon még több kamerával és rendőrrel, 25 százalékuk szerint pedig szabályszegés esetén szigorúbb büntetésekkel lehetne változtatni pozitív irányban a helyzeten.

A hatásszünet nyolc órán át fog tartani.