Újragondolt viszonyok

Nemcsak a klasszikus építészeti megoldásokon van a hangsúly a 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén, de egészen formabontó tárlatokat is látni. Ilyen a Lengyel Pavilon, amelynek nagy belmagasságú terét piros, zöld, kék és sárga színű drótvázas modellek töltik meg. A Datament (Adat) című kiállításon az acélból készült szögletes építmények egy adatgyűjtési folyamat során születtek. Négy helyszín, vagyis Hong Kong, Lengyelország, Mexikó és Malawi egyes statisztikai adataiból generáltak négy mesterséges lakást, melyekben nappali, hálószoba, étkező és fürdőszoba található. Elsőre elvontan hangzik a koncepció, de az eredmény magáért beszél, hiszen a pavilonba lépve a látogatók is bemehetnek a modellek terébe, egy lépcsőn felsétálhatnak az emeletre, és felülről is megnézhetik a rácsos alakzatokat.

A kiállítás tehát az adatra, mint fenoménra és annak jelentőségére fókuszál, így már az elején tisztázza, hogy mit is ért a datament kifejezés alatt: „Végtelen mennyiségű ismert, ismeretlen, mérhető és mérhetetlen adat, amely egy személyhez, csoporthoz vagy dologhoz tartozik”, de a fogalom még jelenti a következőket is: „az adatok állapota egy adott időpontban”, vagy „az adatoknak az életre gyakorolt kézzelfogható hatása”. A tárlat az utóbbi kapcsán kifejti, hogy a modern ember a digitalizált információ segítségével kerül kapcsolatba a valósággal, sőt, maga a digitalizált információ lesz számára a realitás. A kiállítás viszont figyelmeztet minket arra, hogy legyünk kritikusak, és értékeljük újra az adatokhoz való viszonyunkat. Az adatok elképesztő mennyisége ugyanis már jócskán meghaladja az emberi felfogóképességet, ezért is használunk technológiát az elemzésükhöz, miközben kritikátlanul megbízunk az automatizált számítási folyamatokban. Nem látjuk át azokat teljességükben, illetve egyszerű és gyors megoldásokat akarunk.

Szintén a modern világot befolyásoló tényezőre hívja fel a figyelmet az Egyesült Államok Pavilonja is, ez pedig a műanyag. A kurátori nyilatkozat is kiemeli, hogy a kora XX. században megjelenő matéria eleinte forradalminak számított, és bár meghódította a fogyasztói piacot, mára kiderült, hogy károsan hat a környezetre – ennek ellenére exponenciálisan terjed. A pavilon kiállítása is arra törekszik, hogy öt művész munkáján keresztül bemutassa a műanyaggal kapcsolatos függőségünket, illetve újragondolja az ahhoz fűződő viszonyunkat, miközben bemutassa annak innovatív újrahasznosítását is.

Már az épület előtt is műanyag hűtőkből, játékokból és kosárlabdákból készült „szoborkert” fogad minket, melynek színes totemei felhívják a figyelmet arra, hogy valójában milyen esztétikus is tud lenni ez az anyag, de közben sugallják, hogy hulladékként milyen sok helyet foglal. Az épületbe egy ipari szalagfüggönyön keresztül lépünk be, a belső terekben pedig szintén új értelmet nyer a műanyag: láthatunk újrahasznosított palackokból font kosarakat, polisztirolhabból készült párkányokat és más építőelemeket is. Egy futurisztikus videó pedig mesterséges, plasztik tereken vezet minket végig, az utazás során pedig morajló hangok szolgáltatják a ritmust.

„A játékoktól a kempinghűtőkig a műanyag mélyen beágyazódott az Egyesült Államok kultúrájába, ahol a polimereket tökéletesítették és exportálták” – mondta Lauren Leving társkurátor. „Az anyaggal való mérgező kapcsolatunk ma már globális jelenség, amely új megközelítéseket igényel, hogy kezelni lehessen a világszerte elterjedt függőséget”.