Köves József: Személyes hiszekegy

Habár zsidó vagyok, csülköt is eszem,
s nem látnak engem zsinagógában sem;
kipát pusztán a temetőben hordok
(szóval vannak az én hitemen foltok).
Sose ünnepeltem meg a hanukát,
s gyerekkoromban se ültem pészachot,
kicsit sajnálom, ilyen volt a világ.
De most, hogy peregnek évek, évszakok
és a nyolcvanon is jóval túl vagyok,
kérdezem: Istenben hinni kezdjek el,
akihez a sok holt lélek menetel,
vagy törődjek bele, hogy az örök semmi
fekete útján kell majd végigmenni
(bár ha nem élek, ez igen zavaros).
Nincs üdvösség, ha jó voltál vagy ha rossz.
Mégis úgy érzem, hogy én azért hiszek
s megannyi szépséget magammal viszek:
hiszek a jóban, hiszek szerelemben
(noha vénen már elkerül ez engem)
hiszek a tavaszban, hiszek a nyárban
hiszek az akác mézes illatában
hiszek muskátlink vérvörös színében
hiszek vörösbor fanyarkás ízében
hiszek a forrás frissítő vizében
hiszek a rózsa sok selymes szirmában
hiszek a kevély, hegyőrző sziklában
hiszek a barlangok hűs homályában
hiszek fészket óvó fakoronában
hiszek a zöldben és hiszek a földben
hiszek a fényes égi csillagokban
hiszek a nyüzsgő esti városokban
hiszek hazámban amelyben születtem
(bár e haza még sohase hitt bennem),
hiszek a méltó megöregedésben
hiszek egy más jövő ígéretében…

Végezetül: ha így hiszek mindenben:
tán mégis hiszek valami Istenben.