infláció;

- Profit és kukorica

Rosszabbul élünk, mint egy éve, amikor az MNB még arról számolhatott be az Inflációs jelentésében, - alighanem ma sokan meglepődnek rajta, - hogy a "növekvő kereslet, a bankok bőséges hitelezési kapacitásai, illetve a támogatott hitelkonstrukció, révén folytatódott a magánszektor hitelbővülése." A 2023 júniusáról számot adó statisztikai hivatali és jegybanki adatok azt tükrözik, hogy mára ennek a legfeljebb enyhe optimizmusra okot adó folyamatnak minden eleme negatívba fordult, pedig már akkor is az Európai Unió inflációs rekorderei voltunk.

Az azóta eltelt esztendő a magyar gazdaság helyzetének reális felmérésére sem volt elegendő. A júniusi 20,1 százalékos évesített infláció kapcsán az elemzők, még a kormány inflációs célkitűzéseit is túllicitálva, mondták ki, hogy nem decemberre, hanem már novemberre, sőt ha "ügyesek vagyunk" akár már októberre egy számjegyű lehet a fogyasztói árindex 12 havi növekedési üteme. (A túlzott lelkesedés közepette sem szabad arról megfeledkezni, hogy az egy számjegyű pénzromlási ütemmel is az utolsó előttitől messze leszakadva sereghajtók vagyunk az Unió tagállamai között.) A "nehezén most már túl vagyunk" kórusára talán kijózanítólag hathat, hogy az infláció szeptember óta folyamatosan 20 százalék fölötti kialakulásában korántsem sem megnyugtató módon, nem az ár-bér spirál vagy a közelgő kivezetés előtt álló árstopok vitték a prímet, hanem a cégek egyre növekvő profitéhsége. Szakszerűbben: a vállalkozások költségnövekedés feletti árnövelése! Erre ugyancsak az MNB tavaly decemberi, majd ezt követően három havi gyakorisággal megjelenő Inflációs jelentései hívták fel a figyelmet. A 2008-2009-es gazdasági világválság idején találkozhattunk nálunk hasonló jelenséggel, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy akkor töredéke volt a magyarországi infláció mértéke a jelenleginek. Minden demagógia nélkül: a népnyúzóként viselkedő profitéhség mértékében ugyancsak Magyarország az uniós bajnok.

Christine Lagarde nem a nálunk működő külföldi és hazai cégeknek, hanem az euróövezet tagállamainak üzent, de nekünk is érteni kell belőle. Az EKB nagy tapasztalatú elnöke figyelmeztetett, hogy nem fogják passzívan figyelni a profitok és a bérek egyidejű növekedését, miközben az infláció tartósan magasan marad az Európai Monetáris Unióban. Ha az elnök asszony által említett - egyébként folyamatosan csökkenő - tartósan magas infláció az euróövezetben júniusban 5,5 százalékos volt, akkor mit mondjunk mi a múlt havi 20,1, vagy a magyar kormány által az év végére áhított 9 százalék körüli pénzromlási ütemünkkel? Az EKB inflációs célja, amit egyébként kellő józansággal 2026-ra kívánnak elérni 2 százalékos.

Bár Christine Legarde harcossága közismert, de retorikája még csiszolható. Van még mit tanulnia neki is a magyar miniszterelnöktől: „Az infláció magától nem fog csökkenni, az inflációt le kell törni, mint a kukoricát!” A magyar háztartások letörtségének mértéke kevésbe a kukoricában, inkább fogyasztásának visszafogásában mérhető.