A csecsen fővárosban brutálisan összevert újságíró, Jelena Milasina, a Novaja Gazeta munkatársa mindenképp ott akar lenni Zarema Muszajeva fellebbviteli tárgyalásán, függetlenül attól, mint nyilatkozta, hogy „akarja-e ezt Rahman Kadirov csecsen elnök vagy sem”. Muszajevát, akinek két fia is a csecsen jogvédő mozgalom külföldre menekült aktivistája, a múlt kedden első fokon öt és fél évre ítélték hamis vádak alapján, valójában gyermekei miatt álltak bosszút rajta. Az Andrej Szaharov Szabadságdíjjal kitüntetett oknyomozó újságíró, Jelena Milasina – Alekszandr Nyemov ügyvéd társaságában – az ítélethirdetésre utazott Groznijba, de a tárgyaló terem helyett a kórházban kötöttek ki. Az ellenük elkövetett támadás Moszkvában is kiverte a biztosítékot, még az orosz elnöki szóvivő, Dmitrij Peszkov is elítélte az akciót. Később pedig, miután a csecsen kórházból átkerültek egy oszétiai kórházba, Jelena Milasina további részleteket is elmondott lapjában, a Novaja Gazetában.
Mint írta, még a grozniji kórházban volt, amikor „aggodalommal a hangjában” hívta őt telefonon Tatjana Moszkalkova orosz emberjogi biztos, a csecsen ombudsman, Manszur Szoltajev pedig, miután tudomást szerzett a történtekről, azonnal személyesen kereste föl őket a kórteremben, később pedig velük tartott Oszétiába is. A csecsen ombudsman szerint kár, hogy Milasináék nem értesítették őt előre, hogy meg akarnak jelenni Muszajeva asszony tárgyalásán. „Őszintén szólva, meg se fordult a fejemben, hogy az Oroszországi Föderáció valamelyik régiójában, különösen pedig a Csecsen Köztársaságban arra kell kérni valakit, hogy garantálja a biztonságodat, amikor hivatásodból fakadó kötelezettséged teljesítésére utazol oda. A történtek után természetesen élni fogunk az ajánlattal” – írta Milasina a Novaja Gazetában. Újabb információ azóta sem olvasható róla és Nyemov ügyvédről, megkeresésünkre egyelőre nem válaszolt Milasina, csak feltételezhető, hogy már Moszkvában folytatódik a gyógykezelésük.
Jelena Milasina a csecsen viszonyok szakavatott ismerőse, ezért különös érdeklődésre tarthat számot az a cikke, amelyet nem sokkal grozniji bántalmazása előtt, Jevgenyij Prigozsin furcsa lázadása után írt a zsoldosvezér és Ramzan Kadirov csecsen hadúr kapcsolatáról. Két önjáró személyiségről van szó, akiket gyakran annak alapján hasonlítanak össze, hogy mindkettőnek van egy felettébb szigorúan ellenőrzött fegyveres csoportja, viszont elfeledkeznek arról, hogy e fegyveresek feladata egészen eltérő, és békeidőben sohasem keresztezték volna egymás útjait – állapítja meg a Novaja Gazeta újságírója. Az ukrajnai háború hozta össze őket, szövetségessé váltak, de igen gyorsan kiderült, hogy hiába a közös külső ellenség, viszonyuk idővel látványosan megromlott, és Prigozsin akciója nyomán szakítottak. Milasina szerint ez mintegy programozva volt: egyenesen következett az eltérő túlélési stratégiákból. Tavaly februárig, az ukrajnai orosz invázió előtt „ez a két orosz cápa” egy vízben úszkált ugyan, de eltérő mélységben. Közös volt bennük a hajlam az önreklámozásra, a sértettség a nyugati szankciók miatt és a kritikusaik iránti gyűlölet. Egészen a legutóbbi időkig társult ehhez az orosz elnökkel való informális kapcsolatuk.
Milasina kitér a két „hadsereg” jellegzetességeire is. A csecsen erők formálisan a belügyminisztérium és a Roszgvargyija állományában vannak, a Wagner-zsoldosok azonban nem. A csecsen alegységek kezdetben az egykori felkelőkből szerveződtek, Prigozsin csapatai pedig túlnyomórészt azokból, akik e felkelők ellen harcoltak a csecsenföldi háborúkban. A „kadirovisták” elsősorban a civil lakosság elleni rendfenntartó és elnyomó feladatokra szakosodtak, a „wagneristák” magját az orosz védelmi minisztérium volt tisztjei, illetve a belügyi alakulatok harcedzett katonái adták, közülük jónéhányan Afganisztánban, Csecsenföldön és volt szovjet köztársaságok helyi konfliktusaiban gyakorolták a fegyverforgatást. Ezért a Wagner-csoport sokkal inkább hasonlít egy hadseregre, mint Kadirov alakulata, és ez áll annak hátterében is, hogy miért nem volt közös akciójuk Szíriában. A csecsenek ott katonai rendőri feladatokat láttak el, Prigozsin zsoldosai viszont közvetlenül részt vettek a harcokban.
Más a szerepük az Ukrajna elleni háborúban is. Prigozsint csak később vonták be a harcokba, Kadirov kezdettől fogva részt vett benne, de igen hamar ráeszmélt, hogy ha elhúzódik a háború, nagy emberveszteségeket szenvedhet el, és ezt el akarta kerülni. Már néhány hét után elkezdte visszavonni saját embereit, önkéntesek toborzásába fogott. Elsőként kínált kegyelmet elítélteknek a harctéri szolgálat fejében, és más orosz régiókban is szervezkedett, olyannyira, hogy májusban az ő különleges kiképzést kapott önkéntesei között már csak 4 százalék volt Csecsenföld szülötte.
Jelena Milasina megállapítja, hogy a csecsen elnök a saját hatalmát biztosító fegyveres struktúra megőrzéséért sok mindent bevetett, a többi között ügyesen használta például a közösségi médiát, Prigozsin csak az ő nyomdokait követte. Kettejük útja akkor vált külön, amikor a Wagner-vezér – ellentétben a csecsen elnökkel - a saját tekintélyét nem az ellenség méltóságának rovására kezdte növelni, hanem az övéit, mindenekelőtt az orosz védelmi minisztériumot kritizálta.