Elnézést kérek, hogy ilyen zsibbadt vagyok, nagyon rosszul aludtam az éjjel, a feleségemet tegnap műtötték, és én is csak pár napja jöttem ki a kórházból – szabadkozik Makra Hegyi Atilla Antal (nem elírás, ő így használja a nevét – a szerk.), amíg bevezet minket a gyűjteményét rejtő, 500 négyzetméteres fóliasátorba. A 80 éves férfi nehezen mozog, hamar elfárad, a beszélgetés közben le is kell ülnie pihenni, ennek ellenére mosolyogva, gyermeki lelkesedéssel mesél a növényeiről. Harminc év alatt több mint 9000 bejegyzés a látogatóktól – mutatja büszkén az emlékkönyvet. „Majd kérek a végén véleményt írni! Nem ám csak annyit, hogy itt jártam, mint az amerikai turisták…”
Atilla anyai ágon 600 évre visszamenőleg kertész családból származik, és már gyerekkorában kapott egy kis sarkot az üvegházakban, ahol kedvére foglalatoskodhatott azzal, amivel akart. Az első növényeket 2-3 forintért vette egy osztálytársától, aki az apja gyűjteményéből csente el. Ő pedig csúzlikat gyártott, ezeket árulta, így szerzett zsebpénzt. Sorra kerültek hozzá az akkoriban ritkaságnak, különlegességnek számító növények, míg 71 év alatt elérte a tízezres nagyságrendet a gyűjteménye. Pontos számot azért nem mondhat a tulajdonos, mert a létszám folyamatosan változik, bár új példányokat már nem szerez be, de a meglévő állományt folyamatosan szaporítja, részben értékesítési, részben ajándékozási céllal. Innen ugyanis senki nem távozik üres kézzel…
Az idős férfi alapszakmája kertépítő, de magasépítésben is dolgozott, emellett kőfaragó és lakatos szakmát is szerzett. A Tolna vármegyei Várongra 30 éve költözött Budapestről a családjával, és azóta vált igazi szenvedéllyé a hobbija. A több mint 1200 faj mindegyikének ismeri a latin nevét is, de bármelyikről képes részletes életrajzot is adni: honnan származik, mik az igényei, milyen különleges tulajdonságai vannak. Amíg körbevezet minket a sorok között, csak úgy záporoznak ránk az információk.
– A karom így néz ki – mutatja összeszurkált alkarját Atilla. – ,A kórházban furcsán néztek rám, kérdezték, hogy van-e közöm drogokhoz. Meglepődtek, amikor rávágtam, hogy természetesen igen. Ez a növényvilág, ami itt van körülöttünk, csupa drog. Itt van például egy gömbkaktusz – mutat egy 6-8 centis, jelentéktelen külsejű példányra. – ,A maják, aztékok is használták ezt a növényt, egyfajta lekvárszerű krémet készítettek a belsejéből, amit az áldozatra szánt személyekkel etettek egy holdhónapig. Amikor pedig feláldozták őket, nem a fájdalom, hanem a boldogság sikolya hagyta el a szájukat.
A kérdésre, hogy ő megkóstolta-e, Hegyi Atilla azonnal rávágja: – Nem! Az a véleményem, hogy ez nem összeegyeztethető az életvitelemmel. Amúgy ez egy világszerte betiltott növény, de a magoncait a Nyugati aluljárójában árulják… Az Euphorbiák tejnedve is nagyon veszélyes. Ezeket tejkaktusznak is nevezik, az egész glóbuszon elterjedtek, a legősibb növényfajok közé tartoznak, már a dinoszauruszok előtt léteztek. Van olyan faj, amelyik képes másfél méterre kilövellni a tejnedvét, ha megsérül a növény, és ha ez az anyag a bőrünkre vagy a nyálkahártyára kerül, az hetekig tartó szörnyű gyulladást okoz. Léteznek persze békésebb példányok is, például a medvetalpkaktusz termése finom gyümölcs, az aloék nedvét a kozmetikai ipar és a gyógyászat használja nagy mennyiségben, a kék agávé pedig a teguilagyártás alapanyaga.
A gyűjtemény elnevezésénél amúgy helyesebb a szárazságtűrő növények kifejezést használni, hiszen a kaktuszok mellett a kutyatejfélék, agávék, aloék temérdek faját is láthatjuk, ezek mellett Atilla pedig rengeteg kálát is nevel. Azt tervezi, hogy ha sikerül új gazdát találni a gyűjteményének, akkor kizárólag ennek a növényfajnak a szaporítására koncentrál majd. Mint mondja, a kála nagyon hálás, viszonylag kevés gondozással heteken keresztül ontja hatalmas, illatos fehér virágait. A nagy szárazság idejét gumóként vészeli át a növény, és meleg, fagymentes éghajlaton is szüksége van erre a pihenőidőre, hogy aztán újra életre kelve megörvendeztessen bennünket a látványával.
A növényházban az egészen apró, pár centis növénykéktől, frissen elültetett, „bölcsis” sarjaktól a csaknem 100 éves, többméteres példányokig mindenféle méretű, formájú, habitusú példányok sorjáznak. A méret egyébként nem mindig függ össze a korral, van olyan, alig arasznyi példány is, amelyik több mint húszéves. Hogyan is lehetne közülük kedvencet választani? Atillának és feleségének, Erzsikének mindenesetre egy Parodia a legkedvesebb, amelyen már láthatók a bimbókezdemények, ezekből csodás sárga virágkoszorú nyílik hamarosan.
Felmerül a kérdés, hogyan lesz képes megválni a féltve óvott, imádott növényeitől Atilla, akinek elcsuklik a hangja, amikor válaszol. – Van egy olyan mondás, hogy ha nehéz, tedd le. Racionálisan gondolkodó ember vagyok, tudom, hogy ezt most le kell tenni. Persze, érzelmileg nehéz, de ennyi. Változtatni kell. Ketten maradtunk a feleségemmel, megöregedtünk, már nem bírjuk a gyűjtemény gondozásával járó munkát. Bár sokan azt gondolják, hogy ezek a növények nem igényelnek sok munkát, az átültetések, a sarjak szedése, a gyomlálás, az öntözés azért elvisz mindennap több órát. A gyerekek élete más irányt vett, ők nem akarnak ezzel foglalkozni. Azt szeretném, ha jelentkezne egy olyan ember vagy szervezet, aki képes biztosítani a megfelelő infrastruktúrát. Évekkel ezelőtt valaki 30-40 millió forintra becsülte a gyűjtemény értékét, de nem az összeg a lényeg, hanem hogy megfelelően gondozzák tovább. Tárgyalások folynak több érdeklődővel, de még nem született megállapodás. Külföldre már vitték volna, de ha egy mód van rá, azt szeretném, ha Magyarországon maradna.”
