H. A.: A háború kitörését követően természetesen mindenki – beleértve magát Putyint is – pontosan tudta, hogy valamilyen szankciós ellenlépések várhatóak, de ahogy az európai előrejelzők egy része azt gondolta – bevallom, én magam is –, hogy sokkal több időt vesz igénybe a vezetékes orosz gáz pótlása vagy kiváltása más energiahordozókkal, így az orosz várakozások is sokkal lassabb átállási periódussal számoltak. Nem véletlen az a magabiztosság, amivel a 2022-es nyár közepén a Gazprom propagandafilmje is riogatni próbálta Európa lakosságát egy nagyon hideg, gáz nélküli télen várható fagyoskodással. Ám az európai fogyasztók tudatosan és a várakozásokhoz képest sokkal nagyobb mértékben fogták vissza a fogyasztásukat (augusztustól decemberig Európa 22-23 százalékkal kevesebbet fogyasztott, mint egy évvel korábban). Ráadásul az őszi-téli időszak enyhe időjárása is kegyes volt, így ez gyakorlatilag nyolc hónap alatt elolvasztotta az oroszok – korábban igen stabilnak és erősnek tartott – zsarolási potenciálját is. A magyar gyakorlat kivételével szinte minden ország erőteljes és egzakt intézkedéseket hozott az orosz gáztól való függőség enyhítése, illetve többségükben a teljes megszüntetése érdekében. Mivel a fogyasztáscsökkenés nemcsak a lakosságnál, de az ipari fogyasztóknál is jelentősnek mondható, így ez olyan gyors és visszafordíthatatlan átállást eredményezett, amit maga Európa sem várt volna saját magától. Olyan államok, mint Németország váltak le teljes egészében az orosz gázról, amelyek korábban kifejezetten erre a forrásra alapozva akartak erőteljes energiafordulatot végrehajtani. Ezért komoly értetlenséget és csodálkozást váltott ki a magyar kormány ezzel ellentétes ellátásbiztonsági iránya, mivel a függetlenedési törekvések ellenére további gázforrásokat vásárolt Putyin Gazpromjától 2022 nyarán. Közben pedig csak ímmel-ámmal, de leginkább sehogy se tett erőfeszítéseket a tényleges függetlenedés irányában, holott a hazai földgázrendszer 2000 óta folyamatosan fejlődő, integráló kapcsolódása a közös európai földgázrendszerekhez már korábban is lehetővé tette volna, hogy a hazai diplomáciai irányítás által folyamatosan „foglyul ejtett” ellátásbiztonságunkat alternatív forrásokból származó földgázvásárlásokkal alakítsa több lábon állóvá. Gyakorlatilag valamennyi szomszédos országgal kiépített gázvezetéki kapcsolatunk ellenére szóban és tettben alig csinált valamit az alternatív források eléréséért. Még 2022 késő őszén is azt szajkózta a magyar diplomácia és a miniszterek feje is, hogy mi történelmileg vagyunk „fizikálisan” (sic!) hozzákötve az orosz ellátási útvonalakhoz, azaz nem létezik valódi alternatíva, miközben október végén, november elején az élet maga cáfolta ezt az állításukat, hiszen voltak olyan forgalmazási napok, amikor a klasszikus Gazprom-forrásból származó import mennyisége nem érte el az országba érkező teljes importgáz mennyiségének egynegyedét sem.
Mégis úgy vélem, hogy tartósan szükség lehet még Európában a világ második legnagyobb gáztermelője, Oroszország földgázforrásaira. De látva az üzleti prioritásokat felülíró rövidlátó orosz geopolitikai megfontolásokat, azt gondolom, hogy a szakértők figyelmeztetése nélkül is az európai országok soha többé nem hagyják magukat ennyire kiszolgáltatni egyetlen nagy energiaszállító országnak sem. S előbb-utóbb még Putyin utolsó csatlósa, a magyar kormány is okulni lesz kénytelen ebből a leckéből, ha másért nem, hát az energiahordozók tartósan magas árszínvonala miatt elszenvedett deficit miatt is.
Sz. B. Z: Az a moszkvai elképzelés, hogy sikerül az energetikai fegyver bevetésével Európát térdre kényszeríteni, mára teljes mértékben kudarcot vallott. Az öreg kontinensnek az a része, amelyik jelentős mértékben függött az orosz kőolaj- és földgázszállításoktól, kikerült függő helyzetéből. Mi pedig ott maradtunk intő példának. Hogy az energiafegyver visszafelé sült el, azt jól mutatja az orosz pénzügyminisztérium napokban nyilvánosságra hozott jelentése a költségvetés első félévi állapotáról. A bevételek az előző év hasonló időszakához képest csaknem 12 százalékkal csökkentek, míg a kiadások 19,5 százalékkal nőttek. Tavaly az első hat hónapban a központi költségvetés bevétele még 14 ezer milliárd rubel volt, míg most alig több 12 ezer milliárdnál. A visszaesést leginkább az okozza, hogy az olaj- és gázipari szektorból származó bevételek 47 százalékkal csökkentek. Tavaly az első fél évben az iparág 6376 milliárd rubelt fizetett be, addig idén már csak 3382 milliárdot. Mindez részben annak a következménye, hogy Oroszország 2023-ra elvesztette európai gázpiacának jelentős részét, miközben szállításait megfelelő infrastruktúra hiányában nem tudta – és még jó ideig nem is fogja tudni – ázsiai piacokra terelni. Hiába nőtt némiképp az orosz LNG-kapacitás, az nem elég ahhoz, hogy kiváltsa a korábban Európába vezetéken szállított gáz nagy részét. Annak következtében, hogy a Gazprom már 2021-ben elkezdte visszatartani szállításait, már tavaly mintegy 100 milliárd köbméterrel csökkent a FÁK-térségen túli orosz gázkivitel. Az orosz statisztikai hivatal, a Roszsztat néhány hónapja felfüggesztette a földgáz és a kőolaj kitermelésére vonatkozó adatok közlését, ezért csak olyan közvetett forrásokból lehet tájékozódni, mint például az orosz Államtanács (Goszszovjet) energetikai bizottságának jelentése. Prognózisuk szerint idén a vezetéken szállított orosz gáz mennyisége 50 milliárd köbméter alá esik (és ebben benne vannak a kínai szállítások is), miközben a Gazprom a háború előtti évben csak az Európai Unióba vezetéken 155 milliárd köbmétert exportált. Az orosz vezetékes gáz európai visszaszorulását jelzi az is, hogy idén májusban fordult elő először, hogy Európa több cseppfolyós gázt vásárolt (13,9 milliárd köbméter), mint vezetéken érkezőt (13,7 milliárd köbméter). Az előrejelzés azt is feltételezi, hogy a Gazprom Európába és Törökországba irányuló idei vezetékes szállításai nem haladják meg a 28 milliárd köbmétert, holott 2021-ben ennek mennyisége még 175 milliárd volt. Végső soron az export visszaesése áll annak hátterében is, hogy a kitermelt mennyiség folyamatosan csökken. Az egyik vezető moszkvai gazdaságkutató intézet, a Makrogazdasági Elemzések és Rövidtávú Prognózisok Központja (CMAKP) szerint idén májusban már 11,4 százalékkal volt kisebb az oroszországi földgázkitermelés, mint egy évvel korábban. De nem jobb a helyzet a bevételek nagyobb részét adó nyers kőolaj és kőolajszármazékok esetében sem. Ugyan ezek jelentős részének sikerült új piacokat találni – főképp Kínában és Indiában –, ám a szállítási útvonalak meghosszabbodásával és annak következtében, hogy az orosz kitermelők csak diszkontáron tudják értékesíteni terméküket, bevételeik jelentősen csökkentek. Július közepén az indiai kikötőkben – a Times India szerint – az orosz kőolaj hordónkénti ára már csak 4 dollár volt. Ugyanakkor a felszínre hozott kőolaj mennyisége – ellentétben a földgázzal – nem esett vissza, hanem némiképp nőtt is. De ettől még nem javult a költségvetés helyzete. Valószínűleg nem is fog, mert július elejétől a kőolajexport is látványosan, csaknem harmadával csökkenni kezdett.
Sz. Z.: Ezeket az adatokat a külföldi források is megerősítik. A tavalyi első fél évhez képest 90 százalékkal esett vissza Oroszország európai uniós exportbevétele. Az EU-tagországok 18 milliárd dollár értékben vettek orosz olajat és földgázt. Moszkva legnagyobb energiaimportőre Kína lett 30 milliárd dollárral, harmadik helyre India került 15 milliárd dollárral. Mindez akkor, amikor a háború magas költségei miatt egyre több pénzre lenne szüksége az országnak. De nemcsak az energiabevételek csökkennek, hanem a fegyverexport is visszaesett 26 százalékkal a tavalyi évben: nem érte el a 11 milliárd dollárt. A fegyveres erők ellátása fontosabb követelmény, mint az exportcélok teljesítése.
L. L:. Putyin, Hszi és Orbán egyaránt Trumpra mint csodafegyverre várnak, aki, ha győz, nagy valószínűség szerint 2025 tavaszától csökkenti vagy egyenesen megszünteti az Ukrajnát érintő támogatásokat, és elfordítja Amerikát Európától. Vigyázó szemünket Washingtonra függesszük? Vagy van és lesz olyan európai erő és stratégia, közös biztonsági és energiapolitika, amely önállóan is képes Ukrajna megsegítésére s önmaga megvédésére, ezért figyeljük Brüsszelt, az EU és a NATO központját? Eldőlhet-e addig Putyin sorsa? Meddig dönthet még Putyin a maga és rendszere, utódja sorsáról, s mikortól döntenek mások róla? Vigyázó szemünket ezután Moszkvára kell vetnünk, mert Putyin környezetében dőlnek el a dolgok? Végül, mit látunk akkor, ha politikai, katonai, energetikai szempontokból Budapestre, az Orbán-rendszerre nézünk?
Sz. B. Z.: Az Egyesült Államok kiesése súlyos veszteség lenne Ukrajna számára. Támogatásuk mind ez idáig meghatározó volt. Ha az abszolút számokat nézzük, akkor Washington minden tekintetben Kijev legnagyobb támogatója, bár ez a támogatás GDP-arányosan kisebb mind a II. világháború idején a Lend-Lease Act keretében a briteknek és a szovjeteknek nyújtott segítségnél, mind azoknál a kiadásoknál, amiket a koreai, a vietnámi, az iraki vagy az afganisztáni háborúkra költött. A legnagyobb terhet gazdasági erejükhöz képest a balti államok és Lengyelország vállalja. Washington esetleges kiesése nem azért okozna problémát, mert az EU országai ne tudnák – ha akarnák – kiváltani az amerikai segítséget, bár ezt leginkább Ukrajna finanszírozásában lennének képesek megtenni. A modern fegyverek és lőszerek utánpótlásában vagy a hírszerzési adatok biztosításában Washington hátralépése biztosan problémákkal járna, úgyhogy nyilvánvaló ukrán és európai érdek, hogy ez ne következzék be.
Putyin a Prigozsin-zendüléssel alighanem elveszítette azt a korábbi megkérdőjelezhetetlen jogát, hogy egyedül maga döntsön a jövőjéről. A zendülés előtt nem volt kétséges: ha elnök akar maradni, akkor maradhat, mert ez csakis tőle függ. Ma már nem vagyok biztos abban, hogy ez így van. Még az is lehet, hogy már az utód kijelölésének joga sem kizárólag őt illeti meg. De ez gyorsan kiderül. Mindig kora ősszel jelentik be, hogy ki indul a hatalompárt, az Egységes Oroszország jelöltjeként a következő, 2024 márciusában esedékes elnökválasztáson. Ha nem Putyin lesz a jelölt, akkor helyén kétféle utód képzelhető el. Egy olyan, aki a háború tekintetében Putyinnál józanabb álláspontot képvisel, és igyekszik kivezetni abból Oroszországot. Ilyen lehet a miniszterelnök, Mihail Misusztyin vagy a moszkvai főpolgármester, Szergej Szobjanyin. Őket nem fertőzték meg önsorsrontó geopolitikai rögeszmék, mint Putyin politikai környezetének nagy részét, és tudják, miképpen lehet egy ilyen nagy és „nem egyszerű” országot irányítani. Ha azonban az erőszakszervezetekhez kötődő elitcsoportok kerekednek felül, akkor könnyen lehet, hogy olyan új elnöke lesz Oroszországnak, aki nem kivezetni akarja az országot az értelmetlen háborúból, hanem azt mindenáron megnyerni. E csoportok jelöltje lehet Putyin egykori testőre, az orosz Különleges Műveleti Erők megszervezője, a jelenlegi tulai kormányzó, Alekszej Gyumin vagy az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkárának, Nyikolaj Patrusevnek a fia, Dimitrij Patrusev, aki egy ideje mezőgazdasági miniszter. Mégis, ha valóban váltásra kerülne sor, akkor az a legvalószínűbb, hogy valaki olyan követi majd Putyint, akire most nem is gondolunk.
Folytatás a következő oldalon
Mégis úgy vélem, hogy tartósan szükség lehet még Európában a világ második legnagyobb gáztermelője, Oroszország földgázforrásaira.
De látva az üzleti prioritásokat felülíró rövidlátó orosz geopolitikai megfontolásokat, azt gondolom, hogy a szakértők figyelmeztetése nélkül is az európai országok soha többé nem hagyják magukat ennyire kiszolgáltatni egyetlen nagy energiaszállító országnak sem. S előbb-utóbb még Putyin utolsó csatlósa, a magyar kormány is okulni lesz kénytelen ebből a leckéből, ha másért nem, hát az energiahordozók tartósan magas árszínvonala miatt elszenvedett deficit miatt is.
Sz. B. Z: Az a moszkvai elképzelés, hogy sikerül az energetikai fegyver bevetésével Európát térdre kényszeríteni, mára teljes mértékben kudarcot vallott. Az öreg kontinensnek az a része, amelyik jelentős mértékben függött az orosz kőolaj- és földgázszállításoktól, kikerült függő helyzetéből. Mi pedig ott maradtunk intő példának. Hogy az energiafegyver visszafelé sült el, azt jól mutatja az orosz pénzügyminisztérium napokban nyilvánosságra hozott jelentése a költségvetés első félévi állapotáról. A bevételek az előző év hasonló időszakához képest csaknem 12 százalékkal csökkentek, míg a kiadások 19,5 százalékkal nőttek. Tavaly az első hat hónapban a központi költségvetés bevétele még 14 ezer milliárd rubel volt, míg most alig több 12 ezer milliárdnál. A visszaesést leginkább az okozza, hogy az olaj- és gázipari szektorból származó bevételek 47 százalékkal csökkentek. Tavaly az első fél évben az iparág 6376 milliárd rubelt fizetett be, addig idén már csak 3382 milliárdot. Mindez részben annak a következménye, hogy Oroszország 2023-ra elvesztette európai gázpiacának jelentős részét, miközben szállításait megfelelő infrastruktúra hiányában nem tudta – és még jó ideig nem is fogja tudni – ázsiai piacokra terelni. Hiába nőtt némiképp az orosz LNG-kapacitás, az nem elég ahhoz, hogy kiváltsa a korábban Európába vezetéken szállított gáz nagy részét. Annak következtében, hogy a Gazprom már 2021-ben elkezdte visszatartani szállításait, már tavaly mintegy 100 milliárd köbméterrel csökkent a FÁK-térségen túli orosz gázkivitel. Az orosz statisztikai hivatal, a Roszsztat néhány hónapja felfüggesztette a földgáz és a kőolaj kitermelésére vonatkozó adatok közlését, ezért csak olyan közvetett forrásokból lehet tájékozódni, mint például az orosz Államtanács (Goszszovjet) energetikai bizottságának jelentése. Prognózisuk szerint idén a vezetéken szállított orosz gáz mennyisége 50 milliárd köbméter alá esik (és ebben benne vannak a kínai szállítások is), miközben a Gazprom a háború előtti évben csak az Európai Unióba vezetéken 155 milliárd köbmétert exportált. Az orosz vezetékes gáz európai visszaszorulását jelzi az is, hogy idén májusban fordult elő először, hogy Európa több cseppfolyós gázt vásárolt (13,9 milliárd köbméter), mint vezetéken érkezőt (13,7 milliárd köbméter). Az előrejelzés azt is feltételezi, hogy a Gazprom Európába és Törökországba irányuló idei vezetékes szállításai nem haladják meg a 28 milliárd köbmétert, holott 2021-ben ennek mennyisége még 175 milliárd volt. Végső soron az export visszaesése áll annak hátterében is, hogy a kitermelt mennyiség folyamatosan csökken. Az egyik vezető moszkvai gazdaságkutató intézet, a Makrogazdasági Elemzések és Rövidtávú Prognózisok Központja (CMAKP) szerint idén májusban már 11,4 százalékkal volt kisebb az oroszországi földgázkitermelés, mint egy évvel korábban. De nem jobb a helyzet a bevételek nagyobb részét adó nyers kőolaj és kőolajszármazékok esetében sem. Ugyan ezek jelentős részének sikerült új piacokat találni – főképp Kínában és Indiában –, ám a szállítási útvonalak meghosszabbodásával és annak következtében, hogy az orosz kitermelők csak diszkontáron tudják értékesíteni terméküket, bevételeik jelentősen csökkentek. Július közepén az indiai kikötőkben – a Times India szerint – az orosz kőolaj hordónkénti ára már csak 4 dollár volt. Ugyanakkor a felszínre hozott kőolaj mennyisége – ellentétben a földgázzal – nem esett vissza, hanem némiképp nőtt is.
De ettől még nem javult a költségvetés helyzete. Valószínűleg nem is fog, mert július elejétől a kőolajexport is látványosan, csaknem harmadával csökkenni kezdett.
Sz. Z.: Ezeket az adatokat a külföldi források is megerősítik. A tavalyi első fél évhez képest 90 százalékkal esett vissza Oroszország európai uniós exportbevétele. Az EU-tagországok 18 milliárd dollár értékben vettek orosz olajat és földgázt. Moszkva legnagyobb energiaimportőre Kína lett 30 milliárd dollárral, harmadik helyre India került 15 milliárd dollárral. Mindez akkor, amikor a háború magas költségei miatt egyre több pénzre lenne szüksége az országnak. De nemcsak az energiabevételek csökkennek, hanem a fegyverexport is visszaesett 26 százalékkal a tavalyi évben: nem érte el a 11 milliárd dollárt. A fegyveres erők ellátása fontosabb követelmény, mint az exportcélok teljesítése.
L. L:. Putyin, Hszi és Orbán egyaránt Trumpra mint csodafegyverre várnak, aki, ha győz, nagy valószínűség szerint 2025 tavaszától csökkenti vagy egyenesen megszünteti az Ukrajnát érintő támogatásokat, és elfordítja Amerikát Európától. Vigyázó szemünket Washingtonra függesszük? Vagy van és lesz olyan európai erő és stratégia, közös biztonsági és energiapolitika, amely önállóan is képes Ukrajna megsegítésére s önmaga megvédésére, ezért figyeljük Brüsszelt, az EU és a NATO központját? Eldőlhet-e addig Putyin sorsa? Meddig dönthet még Putyin a maga és rendszere, utódja sorsáról, s mikortól döntenek mások róla? Vigyázó szemünket ezután Moszkvára kell vetnünk, mert Putyin környezetében dőlnek el a dolgok? Végül, mit látunk akkor, ha politikai, katonai, energetikai szempontokból Budapestre, az Orbán-rendszerre nézünk?
Sz. B. Z.: Az Egyesült Államok kiesése súlyos veszteség lenne Ukrajna számára. Támogatásuk mind ez idáig meghatározó volt. Ha az abszolút számokat nézzük, akkor Washington minden tekintetben Kijev legnagyobb támogatója, bár ez a támogatás GDP-arányosan kisebb mind a II. világháború idején a Lend-Lease Act keretében a briteknek és a szovjeteknek nyújtott segítségnél, mind azoknál a kiadásoknál, amiket a koreai, a vietnámi, az iraki vagy az afganisztáni háborúkra költött. A legnagyobb terhet gazdasági erejükhöz képest a balti államok és Lengyelország vállalja. Washington esetleges kiesése nem azért okozna problémát, mert az EU országai ne tudnák – ha akarnák – kiváltani az amerikai segítséget, bár ezt leginkább Ukrajna finanszírozásában lennének képesek megtenni. A modern fegyverek és lőszerek utánpótlásában vagy a hírszerzési adatok biztosításában Washington hátralépése biztosan problémákkal járna, úgyhogy nyilvánvaló ukrán és európai érdek, hogy ez ne következzék be.
Putyin a Prigozsin-zendüléssel alighanem elveszítette azt a korábbi megkérdőjelezhetetlen jogát, hogy egyedül maga döntsön a jövőjéről.
A zendülés előtt nem volt kétséges: ha elnök akar maradni, akkor maradhat, mert ez csakis tőle függ. Ma már nem vagyok biztos abban, hogy ez így van. Még az is lehet, hogy már az utód kijelölésének joga sem kizárólag őt illeti meg. De ez gyorsan kiderül. Mindig kora ősszel jelentik be, hogy ki indul a hatalompárt, az Egységes Oroszország jelöltjeként a következő, 2024 márciusában esedékes elnökválasztáson. Ha nem Putyin lesz a jelölt, akkor helyén kétféle utód képzelhető el. Egy olyan, aki a háború tekintetében Putyinnál józanabb álláspontot képvisel, és igyekszik kivezetni abból Oroszországot. Ilyen lehet a miniszterelnök, Mihail Misusztyin vagy a moszkvai főpolgármester, Szergej Szobjanyin. Őket nem fertőzték meg önsorsrontó geopolitikai rögeszmék, mint Putyin politikai környezetének nagy részét, és tudják, miképpen lehet egy ilyen nagy és „nem egyszerű” országot irányítani. Ha azonban az erőszakszervezetekhez kötődő elitcsoportok kerekednek felül, akkor könnyen lehet, hogy olyan új elnöke lesz Oroszországnak, aki nem kivezetni akarja az országot az értelmetlen háborúból, hanem azt mindenáron megnyerni. E csoportok jelöltje lehet Putyin egykori testőre, az orosz Különleges Műveleti Erők megszervezője, a jelenlegi tulai kormányzó, Alekszej Gyumin vagy az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkárának, Nyikolaj Patrusevnek a fia, Dimitrij Patrusev, aki egy ideje mezőgazdasági miniszter. Mégis, ha valóban váltásra kerülne sor, akkor az a legvalószínűbb, hogy valaki olyan követi majd Putyint, akire most nem is gondolunk.
