Ez egy csúnya szó. Olyannyira, hogy a kormány és leginkább a pénzügyminiszter nem is vesz tudomást róla, nemhogy használná. Számára ismeretlen elvenni valakitől úgy, hogy nem adnak érte semmit cserébe. Azért gyanús, hogy mind gyakrabban győzködik a hallgatóságot, hogy ezt a kifejezést nem is ismerik. Legyen szó akár kedvezmények megvonásáról, akár a büdzsén támadt lyuk befoltozásáról. Már a jövő évi költségvetés tervezésekor egyértelművé vált, hogy a kormány által hangoztatott védelmi jelleg nem mindenkire érvényes. Valakiktől csak úgy elvesznek. Röpködtek a mínusz milliárdok a fejezeteknél, az oktatás is kevesebbet kap, az egészségügy és a rendvédelem is, ha összeadjuk, ez a kétezer milliárdot is meghaladja. A többségnek még értelme is lehet, ám érdemes nevén nevezni a dolgot, ez megszorítás, és nem csupán a költségvetésen belüli átrendezés.
A „fürdővízzel” együtt öntik ki a „városi” csok lehetőségét, de a babaváró hitelben gondolkodó, gyereket 30 éves korukon túl vállaló hölgyek is úgy érzik majd jövőre, hogy a megszorítás miatt nem élhetnek a lehetőséggel. Az ársapkák eltörlése után – hallani – a rezsivédett vízdíjhoz is hozzányúlna a kormány, és adóemelések soráról is tudni.
És ezek csak a közelmúlt döntései. Az Orbán-kormány eddigi regnálását tulajdonképpen végigkísérte a rejtett és a kevésbé rejtett megszorítás. Idesorolhatjuk az áfa európai csúcsra emelését, hiszen amíg fogyasztunk, az állam bevételei biztos alapon állnak – gondolták. Az elmúlt két évben – az infláció elszaladása ellenére – ez is kevésnek bizonyult, jöttek a különadók, de ezek terheit is a lakosság viseli, magyarán a megszorítás megint a végeken csapódott le. Mindeközben a NER-társaság töretlenül gyarapodott, akárcsak a költségvetési hiány. A megszorításokkal tulajdonképpen töretlenül zajlik egyfajta jövedelemátcsoportosítás. Csak az irány rossz.