Öt hete tartott a háború – a derűlátóbbak még elhitték, hogy lombhullásra a katonák hazatérnek –, amikor a galíciai fronton a 2. Tiroli Császári Vadászezred parancsnoka halálos sebet kapott. Alexander Brosch von Aarenau (1870–1914) alakulatát bekerítették az oroszok, de az ezredes nem adta meg magát. Embereivel az utolsó töltényig harcoltak, hírmondó is alig maradt közülük. Nem az eszelős dicsvágy vitte vágóhídra a szerencsétleneket szeptember elején a Lemberghez közeli Rava-Ruszkánál. Valószínűbb, hogy a főtiszt végső elkeseredésében a harctéri halálba menekült.
A temesvári születésű Brosch pályafutása szépen ívelt fölfelé az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében. Huszonöt évesen már a vezérkarnál szolgált, azután a hadügyminisztériumban. Az ígéretes főhadnagyot maga mellé vette szárnysegédnek Ferenc Ferdinánd főherceg. A trónörökös bizalmasaként, immár őrnagyi rangban ő irányította a Belvedere kastélyban berendezkedő irodát, ahogy szűk körben nevezték: a Műhelyt. Ez a tanácsadó testület – afféle titkos árnyékkormány módjára – azon dolgozott, hogy előkészítse a terepet az aggastyán Ferenc József halála utáni változásokra.
Amíg a főherceg vadászgatni járt, a szálak a fegyelmezett, munkabíró és hűséges Brosch kezében futottak össze. Elsődleges feladata az volt, hogy a legkülönfélébb (abszolutista, centralista, trialista) ötletekből reformprogramot állítson össze, amelyet főnöke azonnal keresztülvihet, ha II. Ferenc néven császár és király lesz belőle.
Belátták ugyanis, hogy a dualista államszervezet tarthatatlan, sürgősen át kell alakítani, máskülönben a soknemzetiségű birodalmat szétrobbanás fenyegeti.
(Az elképzelésekről: Szász Zoltán: Nagy-ausztriai Egyesült Államok, Rubicon, 2023/6–7.)
A trónörökös és köre Bécsből úgy látta, minden baj „a Lajtán túl” ered, azaz Magyarországon. Csökkenteni akarták a budapesti hatalmi elit kerékkötő befolyását. Ferenc Ferdinánd dühében néha elragadtatta magát: gróf Tisza Istvánt leárulózta, kijelentette, hogy „rendes magyar egyáltalán nem létezik”, illetve hogy Ausztriát „zsidók, magyarok, szabadkőművesek és szociáldemokraták” uralják. Szárnysegédje nem volt megveszekedett magyargyűlölő – ahogyan a horvát, román kisebbségeket sem érdek nélkül szerette, hanem eszközként használta. Egyetlen célja volt: biztosítani a Birodalom és a Habsburg-dinasztia fennmaradását. Egy lapra tett fel mindent.
Csakhogy Ferenc József megelégelte a szervezkedést, amelyről titkosrendőrsége informálta, és fondorkodó unokaöccsének kulcsemberét ezredparancsnoknak Tirolba „száműzte” (1911). A császárvárosból eltávolított Brosch türelmetlenül várta Ferenc Ferdinánd trónra lépését. A szarajevói merénylet híre porig sújtotta. Tudta, ezzel tervük füstbe ment. „Nincs több reményem. Mindennek vége. Számomra az élet értelmét vesztette” – írta egyik barátjának. Így indult a hadüzenetek után regimentje élén a keleti frontra. Negyvennégy éves sem volt, amikor elesett. A Monarchia, amelyet bármi módon-áron meg akart menteni, négy esztendővel élte túl.