WHO;terhes nők;csecsemőhalál;

Túl sok terhes nő és újszülött hal meg a világon

A legújabb ENSZ-jelentés szerint minden hét másodpercben meghal egy terhes nő vagy egy újszülött. A megelőző programok nyolc éve nem tudnak javítani a helyzeten.

Az anyák és az újszülöttek egészségének javítása, a túlélések növelése és a halvaszületések csökkentése a címe az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a legfrissebb adatok alapján készített jelentésnek. Eszerint 2015 óta a helyzet nem javul, gyakorlatilag stagnál, pedig a számok riasztóak: globálisan 290 ezer terhes anya hal meg, 1,9 millió halvaszületés történik – ebbe a terhesség 28. hete utáni halálozásokat számítják bele, és 2,3 millió újszülött hal meg élete első hónapjában. Összesen tehát több mint 4,5 millió halálozás történik terhességgel, gyermekek születésével kapcsolatban évente, miközben ezek jó része megelőzhető vagy kezelhető okok miatt történik.

A Covid–19-járvány, a növekvő szegénység és az egyre súlyosabb humanitárius krízisek mind nagyobb nyomást gyakorolnak a túlterhelt egészségügyi rendszerekre:

a több mint száz megkérdezett ország közül csak tízből egy válaszolta azt, hogy a terveiknek megfelelő anyagi forrást tudnak fordítani az egészségügyre.

139 ország vett részt a WHO 2023 elején végzett felmérésében, amiből kiderült, átlagosan továbbra is 25 százalékos a rutin egészségügyi szolgáltatások működésképtelensége, az a 84 ország, ahol trendanalízis lehetséges volt, azt jelezte, 56 százalékról 23 százalékra javult a helyzet, vagyis az országok egy negyedében a terhesellátás és az újszülöttek kezelése nem megfelelő.

„A terhes nők és az újszülöttek is elfogadhatatlanul magas számban halnak meg világszerte, és a Covid–19-járvány tovább hátráltatta azt, hogy megfelelő ellátást kapjanak. Ha más eredményeket szeretnénk, másképp kell cselekednünk. Többet és átgondoltabban kell befektetnünk az alapvető egészségügyi ellátásokba, hogy minden nőnek és babának – függetlenül attól, hol élnek – a legjobb esélye legyen az egészségre és a túlélésre” – mondta Anshu Banerjee, a WHO Anyasági, Újszülött, Gyermek és Kamasz Egészségügyi és Öregedési Osztályának igazgatója.

Az alapvető egészségügyi ellátásban pénzügyi veszteségek és alulfinanszírozottság hátráltatják a túlélést célzó fejlesztéseket. Miközben például a koraszülöttség a vezető oka az öt év alattiak halálozási okának a világban, az országoknak csak kevesebb mint az egyharmada jelentette azt, hogy megfelelő ellátást tud adni a kicsi és beteg csecsemőknek. A legrosszabb helyzetben a szubszaharai, valamint a közép- és dél-ázsiai országok vannak, ezekben a terhes nők kevesebb mint 60 százaléka esik át a WHO által ajánlott nyolc vizsgálat közül legalább négyen.